5+1 elkerülendő téma randikra

Már egy előző cikkünkben megtárgyaltuk, hogy mi az a hat téma, amiről mindig lehet beszélgetni egy randin. Ott olvashatjátok a tippjeinket arra, hogy lehet megtörni azt a bizonyos kínos csöndet.

Most annak a listának az ellentétét szerettük volna megcsinálni, hogy tudjátok, hogy mi az, ami nem szabad, hogy téma legyen, főleg egy első randin. Tapasztalatból tudjuk, hogy csúnyán bele lehet futni egy-egy olyan kérdésbe, ami könnyen félbetörheti a találkozóhoz fűzött nagy reményeinket.

Próbáltunk olyan listát összeállítani, ami kortól, nemtől és foglalkozástól is független, hogy a lehető legtöbbeteknek tudjunk segíteni a mi tapasztalatainkkal.

1. Politika

Ez az abszolút tabu. Nincs az az ember, aki az első randin kíváncsi lenne akár arra, hogy hova húzod az X-et, sem pedig arra, hogy milyen színű kabátban kopogtatsz szórólapokkal. De nem csak az ilyen komoly politikai elköteleződések tabutémák, de úgy ahogy van az egész témakör. Nem szabad a másik ember torkán lenyomnunk a saját ideológiánkat, ha másért nem is, már csak azért sem, mert ilyenkor sokan elkalandoznak, könnyen beleélik magukat a helyzetbe és nem hagynak sok időt kibontakozni a másiknak.

De itt azért van egy kis zárójel a kivételes esetek számára. Egyre divatosabb, hogy az adott politikai párt, esetenként ideológia jelképét egyesek kitűzőként a táskájukon hordják, vagy egyéb módon valahogy kéretlenül is megmutatják. Ha ezek másra nem is, de informálódni jók, egyesek általában problémamegelőzésre használják őket.

2. Vallás

Újfent egy teljesen egyértelműen elkerülendő téma az, hogy ki melyik felekezethez tartozik – első randin legalábbis biztosan. Nem szabad következtetéseket levonnunk az asztal túloldalán ülőről a vallása miatt, hiszen ez komoly általánosítás lenne. Mindemellett már a kérdés feltevésével is páros lábbal szállunk bele valakinek a magánéletének legmélyebb bugyraiba. Egy későbbi találkozón még bőven felmerülhet a téma, ha mindketten hajlandóságot mutattok rá, de egy kérdést akkor is csak nagyon óvatosan szabad csak feltenni: “De miért?” A legtöbb embernek nehéz, sőt kényelmetlen a hitéről beszélni és ezzel a kérdéssel azonnal védekező pozícióba szorítod.

3. Pénz

Van, akinek több van, valakinek kevesebb, van, aki költi és valaki inkább félretesz, de semmi esetben sem lehet ez téma egy romantikus első találkozáson. Elég könnyen bunkónak fogják nézni az embert, ha ‘felvág’ azzal, hogy mennyit keres. Teljesen normális, ha nem keresnek ugyanannyit az emberek. Ebből problémát csinálni, na az már nem normális.

Ha észre is veszitek, hogy lehet a leendő pár anyagilag nem áll olyan jól, kifejezetten elegánsan le lehet tudni a kérdést annyival, hogy meghívod a kávéra (ha ez alapból még nem fordult meg a fejedben).

4. Előző kapcsolatok

Mindketten azért vagytok ott az étteremben, kávézóban, hogy valami újat kezdjetek, és ahhoz, nem visszafelé vezet az út. Senki nem akar arról beszélni, hogy miért ért véget az előző kapcsolat, vagy miért is nem volt előző kapcsolat. Ha pedig nagyon sok előző kapcsolat volt, az könnyen elveheti bárkinek a kedvét attól, hogy “beálljon a sorba”. Próbáljatok tiszta lappal kezdeni és majd csak hónapok múlva, és akkor is csak finoman legyen téma bárki exe.

5. Család

Na arról igazán kevesen szeretnének hallani, hogy mit csinált a papa ‘56-ban, hát még a dédi Isonzónál. Ezek megmaradhatnak majd karácsonyra, de most azért vagytok ott, hogy egymást ismerjétek meg. Mesélj bármi másról, de ha felmerül, hogy mit dolgoznak a szülők, akkor (remélem nem mondok újat) az a randi már halott.

+1. Időjárás és egyéb kamu témák

Az, hogy esőre áll az idő, vagy hogy éppen milyen irányba mozdult el a passzátszél nem a legmegnyerőbb témák. Hosszú még a lista az ilyen, és ehhez hasonló témákról, de egyöntetűen unalmas mind. A tipikus, hétköznapi beszélgetés, amire az angoloknak saját kifejezése is van a, ‘small talk’-ot hagyjuk. Ha pedig ezzel kezdődik a randi, ne is fáradj az ital rendeléssel, csak találj ki valami indokot és állj tovább, majd később megköszönöd, hogy életed legunalmasabb randiját spóroltuk most meg neked.

Ha pedig, ne adja Isten te akarnál így kezdeni bármit, akkor menj és olvasd el az 5+1 téma az első randira című írásomat.

Kép: pixabay.com