A felfedett új Xbox modell berúgta a mémgyárakat

A redmondi cég az újgenerációs konzolok marketingháborújában ismét előbb lépve minden előzmény nélkül hivatalosan leleplezte az olcsóbb modellt és annak várható kereskedelmi árát. Az Xbox Series S névre hallgató modell a már bemutatott, idén novembertől kapható Series X olcsósított kistesójának szánják. A kisebbik Xbox-nál költségcsökkentő lépés volt az optikai meghajtó elhagyása, vagyis játékokat csak online tudnak majd tulajdonosai letölteni rá. Pontos specifikációkat ugyan még nem árultak el a vállalat Twitterjén feltűnt hírben, azonban egy fontos információ, a konzol ára végre kiderült. Nem kell többet fizetnünk majd érte, mint 299 jó amerikai dollárt, ez a becslések szerint minden vám, adó és haszon rápakolásával magyar fizetőeszközben 114.000 Ft körül várható debütálásakor a hazai Microsoft közlése szerint. Az MS-nek érdekében áll minden lépésben beelőznie a Sony-t, ha tartani akarja a versenyt a japán céggel, mivel az aktuális generációban jelentősen lemaradtak a kék óriás mögött: a Sony combos 113 milliós összeladásának kevesebb, mint a felét, 48 milliót tudtak csak az évek alatt összekaparni Phil Spencerék.

A bejelentett ár izgalmas infója mellett – amiből már lehet nagyságrendileg következtetni a nagyobb testvér vagy a PS5 árára is – az internet kreatív jómunkásembereit is alaposan felrázta a Series S furcsa dizájnja, csak fantázia és ízlés dolga, hogy ki mit lát bele az aránytalanul nagy szellőzőráccsal ellátott dobozba: hangszóró, klíma, mosógép vagy esetleg rezsó?

Forrás: player.hu

Kép forrása: ign.com