A holnap háborúja, avagy Lopott idő

Az Amazon egyfajta streaming-csodafegyverként jelentette be Chris Pratt legújabb filmjét, A holnap háborúját, s az előzetesben látottak alapján valóban egy jó kis produkciót vártunk, – persze, mindjárt sejtettük, hogy a szórakoztatás, mintsem a kvantumfizika vagy az emberi lélek rejtelmeinek feltárása lesz a fő cél, de azért minőségi B-filmet is láttunk már.

A holnap háborúja középpontjában a Pratt által alakított, Irakot megjárt tanár áll, akinek nem túl menő az élete, de imádja a családját. Egyszer csak a jövő katonái érkeznek a Földre, akik bejelentik, hogy sz@rban a világ, idegenek állnak nyerésre és a jelen-lévők segítségét kérik a háború megnyeréséhez. Nem kell nagy találgatás, hogy rájöjjünk, Pratt is csatlakozik a háborúhoz, amit a jövőben kell megvívni.

Nem mondhatnánk, hogy ne lenne tele a padlás idegen-inváziós és időutazásos filmekkel, de most azért mégis vártunk egyfajta csodát, elsősorban a bűnös élvezeteink által keltett szomjat csillapítandó.

A látványt illetően nem is lehet alapvetően okunk a panaszra, mert az tényleg nem rossz, igaz, nem túl eredeti, az akciójelenetek között vannak olyan beállítások, amire valóban elégedetten tudtunk csettinteni – bár tény, hogy több ötletet is bevethettek volna az idegenek kaszabolása során. De alapvetően korrekt.

Ellenben a történettel. Nem, nem akarunk az időutazós filmekre jellemző logikátlanságokra felhívni a figyelmet, az idő linearitásába való beavatkozás okozta paradoxonokat nálunk nevesebb kritikusok úgyis ki fogják vesézni. Sokkal inkább bántónak tartottuk azt, hogy a sztori egyfajta lopjunk innen – lopjunk onnan mixként fogható fel: találkozhatunk benne A bolygó neve: halállal, A holnap határánnal, a Csillagközi invázióval, A Föld inváziójával, A függetlenség napjával, A dologgal, az X-aktákkal és még hosszan sorolhatnánk, és ez alapvetően még mindig nem lenne baj, ha mindez egy konzekvens egésszé transzformálódna át. Azt viszont nem teszi: (felszínes) idézésről-idézésre eltérő hangulatú filmet kapunk, nem is tudják eldönteni, hogy mire kellene fókuszálni (hiába: a vízió hiánya) – ellentétben a burkolt polkorrektségtől. S ebben nagy szerepe van sajnos a film aduászának, Prattnek is.

Mi szeretjük Chris Pratt filmjeit, rokonszenves fickónak tartjuk, azonban marhára nem tudjuk elhinni róla, hogy harcmezőt megjárt veteránról van szó, a játéka többször is inkább komédiába hajló, innentől pedig nem hiteles a próbálkozása sem az akciószekvenciákkal, sem a drámaisággal. Annak ellenére, hogy az emberiség fennmaradása a tét, olyan érzésünk van, mintha a kémia-érettségihez szükséges kísérletekről lenne csak szó, s ehhez a tét-lenséghez sajnos sztárunk csak hozzájárul. Akárcsak a többi mellékszereplő: egyiknek sincs drámája, a casting mintha A függetlenség napját rebootját készítenék elő – s ez ebből fakadó infantilizmus szintén elvesz az események súlyából. És, hogy még tetőzzük a dolgokat: a mozi megoldása olyan gyerekes, hogy azt hittem, az Utánam srácok egyik epizódját látom. Brávó!

A se ilyen-se olyan állapotot méltán tükrözik az idegenek is, akiknek az inváziós filmek titkos sztárjának kellene lenniük. Ezzel kapcsolatban sincs jó hírünk: valahogy a rovarszerű, marha gyorsan futkározó és az ezerszer látott módon kamerába üvöltöző lények csak annyiban mutatnak innovációt, hogy farkas módra rohangálnak és tüskéket is lődöznek. Sajnos, a CGI használata bár érthető, de mégis ez lesz igazán a lények veszte: egyszerűen nincs fizikájuk, mozgásuk pedig olyan, amitől csak azt tudjuk elhinni, hogy mindez nagyon hiteltelen. Ebből adódik: nem érezzük az általuk keltett fenyegetést. Tudjuk, hogy régimódiak vagyunk, de a 25 évvel ezelőtti ID4 praktikus effektekkel készített E.T-jei sokkal valósabbnak, ezáltal fenyegetőbbnek tűntek – nem is beszélve az Aliens alienjeiről.

Szódával elmegy. Talán ez a legjobb konklúzió Pratt új mozijáról, amiről tényleg elmondható, hogy költöttek rá, nyilván a főszereplő se keveset kóstált, de a sokat markol-keveset fog elve alapján a végén csak savanyú a szánk íze. Tényleg lehetett volna jobb, viszont a koherencia teljes hiánya miatt ehhez nem is kevés kellett volna: talán egy új casting és új forgatókönyv és egy új rendezői vízió, nem pedig egy koncepciótlan pofátlan lopkodás, mi A holnap háborúja sajátja. Igen, jól érzed… Ezt a filmet újra el kellene készíteni – csak máshogy.

Igaz, nem is kaptunk lobotómiát a filmtől, s mivel a dögmelegtől nem volt kedvünk kimenni az utcára, így ezt a streaming produkciót a ventilátorok hűvösében végig tudtuk nézni, de moziban – már csak az indokolatlanul hosszú játékidő okán is – más lett volna a helyzet (bár: légkondi ott is van, ellenben ott nincs kanapé).

A holnap háborúja nem jó film, ha megerőszakolom magamat, akkor sem fog a kedvencemmé válni, sőt, még az újranézős kategóriákba sem sorolnám. Persze, filmínség alatt jól jöhet, de azt is láthatjuk, hogy kezd bepörögni a mozibiznisz, így igényesebb alkotásokat nagyvásznon is láthatunk már. És ehhez nem kell tér- és időugrásokat tenni.

Ezt csak így… Objektíven!

Adatlap:

Eredeti cím: The Tomorrow War

Év: 2021

Játékidő: 138 perc

Műfaj: akció, sci-fi, dráma

Nemzetiség: USA

Rendezte: Chris McKay

Író: Zach Dean

Fényképezte: Larry Fong

Zene: Lorne Balfe

Főbb szerepekben: Chris Pratt, Yvonne Strahovski, J.K. Simmons, Betty Gilpin, Sam Richardson, Keith Powers

Képek forrása: imdb.com