A világ más szemszögből, avagy Interjú Potyó Imrével, az Év természetfotósával

Potyó Imre számos versenyen ért már el nagyszerű helyezést. Különdíjat nyert 4 képe a Wildlife Photographer Of The Year pályázatán, csakúgy mint a GDT European Wildlife Photographer Of The Year pályázaton, idén pedig másodszor is az Év természetfotósa lett Magyarországon. Jelenleg a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa a királyréti Hiúz Házban, ahol ismeretterjesztő előadásokat, természetismereti- és fotós túrákat tart. Természetfotósként célja, hogy az emberek megszeressék a természetet és figyeljenek környezetükre.

Nemrég megnyerted az Év természetfotósa díjat, aminek a díjátadója sajnos idén online zajlott. Viszont ha jól tudom, akkor készültek neked egy kis meglepetéssel. Hogy fogadtad?

Jó, hogy szóba hoztad, mert eddig senki nem kérdezett rá az online eseményre. November 3-án, kedden volt a díjátadó és már lehetett sejteni, hogy nagyon szoros lesz a végeredmény, mert a zsűrizés nagy része élőben követhető volt júniusban. Eljött a díjátadó pillanata és elkezdtem nézni online. Már előre számolgattam, hogy kinek milyen helyezést kell elérnie ahhoz, hogy akár fődíjas legyek, de szoros volt, úgyhogy semmi sem volt biztos. Aztán kimondták a nevem, és volt egy kis hatásszünet. Nem is nagyon értettem, hogy mi történik. Majd egyszer csak kopogtak az ajtón. Mogyoródon voltam a barátnőmnél, ott néztük az online átadót. Azt hittem, hogy a bátyja az, ám a naturArt elnökének fia, Fáth Ádám lépett be a díjjal, kezében egy telefonnal, amin magát vette. Nagyon meglepődtem, először nem értettem, hogy ki ez az ember itt. Ez életem legnagyobb meglepetése volt, az biztos. Egyáltalán nem számítottam rá, úgy megszervezték.

És akkor egyből mindenki láthatta a reakciód?

Először magát mutatta Ádám, én meg azt sem tudtam hol vagyok. Aztán átkapcsoltak az én webkamerámra, így lehetett látni a reakcióm. Többen írtak is később, hogy milyen megható volt. Ezt csak azért mondtam el, hogy kicsit az izgalmakba is bepillantást nyerjetek. Nem a díjakért pályázunk, viszont egy kis versenyszellem bennem is van, ahogy mindenkiben. Én azért szoktam pályázni, hogy minél több ember lássa a képeimet, hiszen ha sikert érünk el, akkor a kiállított, könyvekbe került és online felületeken bemutatott fotók akár milliókhoz juthatnak el. Sokan mondják, hogy nem kell ilyen megmérettetéseken részt venni, mert ez egy szubjektív műfaj, de szerintem ez inkább egy izgalmas játék. Sokszor nem érünk el sikert, de ha igen, akkor meg jól sakkoztunk, kitaláltuk a zsűri gondolatát, illetve remek fotót készítettünk.

Most, a díj átvételét követően kérlek, mesélj nekünk a céljaidról és a terveidről!

A mostani díjam a kicsinyke parányi élőlényekről szólt. 9 fotóm került be a legjobbak közé, ebből 3 lett díjazott és a nagy része makró tartományban készült. Az elmúlt 1,5 évben főleg makrózgattam, de persze ugyanúgy megvolt bennem a kényszer arra, hogy azokat a témákat, amiket a korábbi években is fotóztam, újra, még jobban megörökítsem széles látószöggel. Azóta vásároltam egy halszem optikát a Varázslatos Magyarország versenyén nyert fődíjból, úgyhogy most 180 fokban pásztázom a világot és próbálok néhány igazán jó képet készíteni vele. Ez is nagyon izgalmas, végül is az ellentéte egy kicsit a makrónak. Igaz, hogy közel tudok menni, de az élőlény élőhelye is megjelenik a képen. Az ugróvillásokat most télen újra elkezdem fotózni, ahogy a hó felszínén mozognak. Ez nagyon jó téma, de még lehet finomítani. Továbbá most repülnek a téli araszolók is. Halszem optikával elképesztően néznének ki közelről. Nagyjából kitöltenék a látómezőt, de közben a csillagokkal vagy a kék órás ködös tájjal még tovább lehetne színesíteni. Nyitott vagyok mindenre, soha nem unatkozom, mindig találok valamit.

Varázsló, Ezerlábon, A falevél mikrokozmosza, Zöld kanyar, Gyepi béka petecsomók között, A gyepi béka birodalma, Spórasztráda, A jég ura, A bolharák univerzuma

Ha már a terveidről beszéltünk, ezek szerint tudatosan próbálod tervezni a képeidet?

Tudatosan, persze. Legtöbbször egy adott témára megyek ki éjszaka. Van elképzelésem, hogy mit akarok megfotózni. Most például szarvasagancsgombákat keresek az erdőben, amik még fagyban is teremnek. Tényleg úgy néznek ki, mint egy szarvasagancs és ahogy spórádzanak, vakuval, a gombák mögül, vagyis ellenfényben megvilágítva nagyon szép. Szeptemberben rengeteget jártam ki a Börzsönybe. Nagy őzlábgombákra mentem és az volt a célom, hogy sötétben, – amikor jobban spórádzik, – megfotózzam a spórát a gombaszúnyogokkal, gombalegyekkel, amik ott petéznek és rohangálnak a spóra zuhanyban. Mindig tudatosan indulok el, csak néha belebotlok valamibe, amire nem számítok. Még a korlátozások előtt, egy este 23:30-kor találkoztam egy szép, egymásba fonódó gombával az egyik patakvölgyben. Korallgombákat fényképeztem előtte, de nem sikerült jól. Utána átsétáltam egy másik patakvölgybe, hogy körülnézzek, és összefutottam ezzel a 2 gombával, amik gyönyörűek voltak megvilágítva, oldalról fákkal körülvéve. Pár másodpercig kell csak magamat győzködni ilyenkor, hogy újra kipakoljak.

Szerintem már így leírva is izgalmasnak hangzanak a fotóid, vagy legalábbis nem mindennapinak. Hogy találtál rá a saját stílusodra?

Szerintem a természet imádatából jön. Korábban én is lefotóztam mindent, ahogy mindenki más. Mindenevő voltam. Próbáltam fejlődni a különböző témákban: virágokban, tájakban. Korábban sokat madarásztam, mindig kijártam a gödi ártérre hallgatni őket alkonyatkor. Akkor énekelnek a madarak leginkább, vagy hajnalban. Később aztán elkezdtem fotózni is, és valahogy magával ragadott ez az egész. Besötétedett, kint maradtam, rájöttem, hogy milyen más élőlények másznak elő sötétben. Egy más világot vettem észre, ami nagyon érdekelt. Rengeteg kíváncsiság és felfedezési hajlam van bennem, egyfajta gyermeki én. Szerintem sokkal izgalmasabb az éjszaka. Feszültté teszi az embert. Amikor a Börzsönyben ott vagy egymagad egy patakvölgyben, térerő nélkül, vaddisznók rohangálnak mindenhol, rókák sikítoznak az éjszakában, az nagyon izgalmas tud lenni. Nem tudatosan keresem ezt a vonalat, hanem az érdekes képek izgatnak inkább. Az egész világot újrafotózzuk éjszaka a technika fejlődésével. Egy idő után viszont már unalmassá válik az, hogy folyamatosan csak színes Tejút van a képen brutális színekkel, meg egy fa. Ez nem olyan újszerű. Párszor meghívott Máté Bence is, akinek elképesztő lesei vannak, zseniális minden, de nem is fotóztam. Néhány dokumentum képet lőttem, hogy itt vagyok. Bence már ezerszer megfotózta. Engem meg nem érdekel az, amit már sokszor láttunk más képein.

Valóban nem megszokott képeket készítesz. Igazi csodavilágot próbálsz megmutatni az embereknek. A való életben is hiszel a csodákban vagy a természetfeletti dolgokban?

Szerintem a természetfelettinél sokkal izgalmasabb a valóság. A természetfeletti mindig egy embernek, csoportnak vagy eszmének a terméke, ami korlátolt. A valódi csoda az beláthatatlan, alig megismerhető, tudományos eszközökkel viszont előbb-utóbb leírható. Ha a tudomány eszközeivel belemerülünk a való világba, például olyan motorokat, gépezeteket fedezünk fel, olyan tartományban, ami milliószor kisebb mint a milliméter és ahol másodpercenként száz millió molekula cserél helyet. Akik a csodákban hisznek, ezt azzal írnák le, hogy valami leírhatatlan csoda történt. A tudománynak az a lényege, hogy megmutasson olyan dolgokat is, amit soha nem láthatunk meg, mert a szemünk nem képes rá. Arra várnak ezek a dolgok a lábunk alatt vagy a levegőben vagy a világegyetemben, hogy felfedezzük őket. Például egy szivárvány leírása ezerszer izgalmasabb, mint az, hogy ne törődj vele, szép és kész.

A gömb lakója

Az irodalomban szimbolikus pl.:  a fa, a kert, a víz, az erdő. Te rengeteg időt töltesz a természetben. Érzed a jelentőségüket?

Igen, minden mindennel összefügg. Ahogy belépek az erdőbe, rögtön érzem, hogy együtt lélegzik az egész, mindennek van szerepe. Nem mindegyik faj kulcsfaj persze, de vannak köztük olyanok, amelyekeket, ha kivennénk, összeomlana a rendszer. Eltűnne a nagy része az erdőnek. Mindennek megvan a szerepe, és ahogy belépek, tudom, hogy min sétálok, mik vannak a lábam alatt. A gombafonalak például behálózzák a talajnak a nagy részét. Ha azok nem léteznének, akkor néhány évtized alatt annyi avar gyűlne össze, hogy nem tudnánk bemenni az erdőbe, mert nem lenne mi lebontsa. Lehullik egy levél és tudom, hogy mi lesz a sorsa: nemsokára elkezdik megcsócsálni az ezerlábúak, ugróvillások. Az egészet egységben érzem, az biztos. Sokszor nem is viszek gépet, csak úgy mászkálok, keresem a témát, vagy csak hagyom, hogy sodródjak.

Látsz valami tervszerűt is esetleg a természetben?

Úgy gondolom, hogy ez sok-sok millió év alatt jött létre, és állandó versengés van a túlélésért. Mindig vannak ragadozók és prédák. És közben nagyon szépen összeállt ez az egész, hihetetlen diverz lett. 1,5-2 millió fajt jegyeztek eddig le a Földön, de 10 és 40 millióra is tippelnek. A nem ismert fajok nagyrészt picik, de kimeríthetetlen minden. Tervezést nem látok benne, inkább csak úgy tűnik. Azt gondoljuk, hogy tervezett, mert nekünk mindent meg kell tervezni, hogy létezzen. De ez annál sokkal bonyolultabb, sokkal hosszabb folyamat eredménye. 4,6 milliárd év az rengeteg idő, azalatt olyan bonyolult dolgok alakulhatnak ki, amit nem tudunk felfogni.

Sokan azt mondják, hogy mindig van hova fejlődni, gondolom ezzel te is így vagy. De van olyan képed, amire azt tudod mondani, hogy tökéletes? És ha igen, akkor miért?

Nagy szerelmem a dunavirág. A kis fehér kérészeket 2013 óta fotózom. Azok között van néhány jobban sikerült képem. 2018-ban egy elképesztő rajzásba kerültem Gödön, a Duna-parton. Egy órán keresztül repültek a kérészek az egész Dunát átívelve szinte. Budapest fényeivel a háttérben tudtam fotózni őket. A vakuzás miatt beleégtek a kis fehér angyalkák a képbe, és mivel tovább készült a kép, Budapest fényözöne megfestette a hátteret. Egy másik kedvencem a téli araszolóról készült fotó, ami az Év Természetfotója is volt 2017-ben Magyarországon. De általában a legújabb alkotását szereti a legjobban a természetfotós, ahhoz ragaszkodik érzelmileg. Évente mindössze 2-3 igazán jó kép készül, ami később is tetszik, tehát megállja az idő próbáját. Az idei Év Természetfotósa versenyen az első helyezett béka a petecsomókkal lett egy ilyen fotóm. Illetve a bolharákos pályaművem is jól sikerült szerintem, amin a kis kifli alakú élőlény a színes leveleket legeli a patakban.

Nyári hóvihar

Téli szárnyak – 2017 Év fotója

Ha jól tudom, akkor te autodidakta módon fejleszted magad. De vannak online kurzusok amiken részt veszel? Vagy honnan meríted az ötleteidet?

Soha nem voltam fotós tanfolyamon szerencsére, mert autodidakta módon sokkal jobban beleivódik az emberbe minden. Én madarászni is úgy kezdtem, hogy nem jártam el tapasztalt madarászokkal. Persze olvastam például Schmidt Egont, imádtam a könyveit, még most is imádom. De az a jó szerintem, ha te magad fedezed fel. Akkor sokkal biztosabb lesz a tudás, mert neked kell mindent beállítani, és nem nevelnek beléd különböző irányokat sem a tanfolyamok során. Nekem Daróczi Csaba volt a példaképem, illetve Ritzel Zoltán. A nemzetközi pályázatokat is folyamatosan figyelem és nézem a nagy fotósok képeit, hogy éppen hol tartanak, mit csinálnak. Nem akarom persze ugyanazt másolni, de ezekből lehet igazán inspirációt meríteni. Persze nagyon jó fotós tanfolyamok is léteznek, főleg az alaptanfolyamok hasznosak, ugyanakkor vannak olyan haladó kurzusok is, ahol beléd ültethetnek dolgokat, amiből nehéz aztán kiszakadni. Ilyenek például a fizetős lesek, klasszikus helyszínek pl.: Toszkána, Izland és más ehhez hasonló iszonyatosan elcsépelt dolgok. Így nem tudsz kiteljesedni szerintem, nehezen szakadsz el ettől a beléd nyomott irányzattól.

Ipolyvirág

Ha már a belénk nevelt irányzatokról beszéltél, szerintem sokan egyből a felszerelést is hibáztatják, ha nem sikerül jól egy kép. Te ezzel mennyire értesz egyet? Fontos a felszerelés?

Mindenképpen az alapokkal kell kezdeni, belépőszintű gépekkel, kit objektívekkel. Mindenből az olcsóbbat kell szerintem megvenni először, hogy egyáltalán lássa a gyerek vagy fotózni vágyó, hogy tényleg bele akar e merülni ebbe a témába. A felszerelés nekem régen nem volt fontos. Drágább volt az elem a zseblámpámba, mint a zseblámpa maga. Azokkal is tudtam egész jó képeket csinálni. Most már rájöttem, hogy azért középszintű felszerelésére szükség lehet, illetve minél több objektívre, hogy az elképzeléseidet jobban meg tudd valósítani. Az első 8 évben ugyanaz volt a felszerelésem. Aztán elértem a határait, úgy érzem. Ahhoz, hogy meg tudjunk újulni, szerintem végig kell járni a különböző objektíveket, látószögeket, perspektívákat. Az, hogy elkeserednek a kezdők nem baj, mert ha megszállott valaki, akkor benne van az, hogy fejlődjön.

Tollászkodom

Sztrehárszki Lilire most már annyira nem mondhatjuk, hogy kezdő, hiszen több nemzetközi és hazai versenyen is nagyon jó helyezést ért el fiatal kora ellenére. Az egyik díjnyertes képét nálad készítette, egy bányában a Börzsönyben. Sokan mondják, hogy nagyon jó érzés átadni a tudást, segíteni abban, amiben neked nem segítettek. Ezt te is így érzed?

Jó érzés volt. Mikor elkészült az a denevérlábas kép, akkor tudtam, hogy az nagyon különleges lett. Mindenképp jó, hogy átadhatom ezt az egész életérzést. Őt az fogta meg szerintem, hogy ott voltunk, beszélgettünk. Nem csak a fotózásról, hanem az életszemléletről, hogy miért izgalmas kint lenni éjszaka, mi az egész lényege. Ő pedig ezt megérezte. Öröm látni, hogy azóta is jön. Elmagyaráztam neki a fényhasználat lényegét, hogy mitől lesz egy kép igazán jó, mi a lelke. Nagyon jó volt látni, hogy ez izgalomba hozza és rögtön elkezdi használni.

Sztrehárszki Lili: Apró részletek

Egyetértesz Robert Capanak azzal a mondásával makrofotósként, hogy ha nem elég jók a képeid, akkor nem voltál elég közel a témához?

Az lenne az igazán jó, ha azt tudnám megfotózni, hogy mit láthat például egy ugróvillás, ami a gombafonalak között sétálgat, amelyen pár miliméteres páracseppek képződnek és bennük fonalak tekeregnek, amik szabad szemmel nem is láthatóak. De ezt egyelőre a technika még nem teszi lehetővé. Néha ráteszek egy közgyűrűt a halszemoptikára, és ha ekkor mászik vagy kerül rá valami az objektív frontlencséjére, még az is éles lesz. Múltkor például rámászott egy hangya és olyan volt, mintha repült volna az ég előtt. Izgalmas világok vannak még, az biztos. Jó lenne egyszer lemerülni ebbe a mélységbe, és úgy megfotózni, hogy éles legyen minden.

Képek forrása: Potyó Imre

Merész Flóra