Amerikába jöttem 2, avagy Maradj otthon

Mindig örök kérdés, vajon érdemes-e felmelegíteni egy több, mint harmincéves filmet, s az egykor fénykorukat élő sztárok szellemét egy cinematológiai szeánsz keretében megidézni. Nos, az 1988-as Amerikába jöttemmel ez megtörtént, de mindenekelőtt le kell szögeznünk, nem annyira rossz, mint a kritikák többsége vallja.

Tény, hogy nem nagy szám a történet: Akeem herceg (Eddie Murphy) királlyá lesz Zamundában és a békét csak úgy tudná fenntartani, ha Izzi tábornok (Wesley Snipes) fiához adná a lányát, ezzel viszont pozícióját gyengítené. A háromlányos Akeem azonban megtudja, hogy még az USA-beli kiruccanása során fiút is nemzett (hiába: az alkohol és drog terhességet okozhat), fel is kutatja a balról jött gyermekét, akinek próbákat kell kiállnia, hogy méltó legyen a hercegi trónhoz, ezáltal is biztosítva Zamunda trónját. Ám a fiú amerikai szabad lelkületéhez méltó döntést hoz, aminek köszönhető egy amcsi szellemű happy end.

Eddie Murphy annak idején valóban Hollywood fekete csillaga volt, amihez nyúlt az arannyá vált, s a legjobban kereső színészek közé küzdötte fel magát az eredetileg stand uposként induló komikus. A pikírt és harsány poénjai, amik nem nélkülözték a vulgaritást sem, rendkívül népszerűvé tette, ez hazánkban különösen köszönhető a Pannóniás szinkronoknak, melyek tökéletes magyar szövegeket adtak a szájába (anyanyelvünk különösen alkalmas a cifra káromkodások generálására), s megtalálták minden idők egyik legjobb szinkronpárját, Dörner György személyében. Az akció és a polgárpukkasztó poénok társítása a 48 órát és a Beverly Hills-i zsarut igazi kasszasikerré tették, majd Murphy úgy gondolta, érdemes lenne egy kis irányváltás a családbarát mozik felé, melynek kísérlete a mostani mozijának eredetije, az Amerikában jöttem volt.

A 2021-es folytatás esetében elkerülhetetlen, hogy összehasonlításra kerüljön az 1988-as nagy előddel, így ezt mi is megtesszük. Az új filmre mondják: lapos, kevés a poén benne, lassú – és bizony, ezek a kritikai hangok jogosak is. Azonban, ha objektívak vagyunk, márpedig: nomen est omen, akkor be kell látnunk, hogy már az eredeti sem volt nagy durranás. El kell ismerni, az alapfilm sikeres volt, ez azonban három tényezőnek köszönhető. Az egyik: Eddie Murphy akkoriban valóban az aranykorát élte. A második: a családbarátabb hangnem lehetőséget biztosított arra, hogy a kisgyermekesek is megnézhessék a filmet. A harmadik: az ingerszegényebb (vagy inkább: lassabb tempójú) nyolcvanas években az Amerikában jöttem kevésbé pörgős stílusa ellenére azzal, hogy a társkeresős limonádét néhány merészebb élű poénnal fűszerezte, üdítőnek hatott. Az Amerikába jöttem így lett kasszasiker, ha visszatekintünk rá, beláthatjuk, azért nem volt egy celluloid orgazmus: egy romantikus komédiát kaptunk, egy-két – tehát a korábbiakhoz képest jóval kevesebb számú – Murphy-féle viccel. Amiért viszont nosztalgikusan gondolunk rá, hogy jó (vagy éppen: rossz) időben próbált mosolyt csalni arcunkra, de szívünk mélyén azért a 48 órára vágytunk.

Mindez persze nem menti fel a folytatást a hibái alól: a mozi nehezen indul be (hasonlóan az elődjéhez), mondhatnánk elég unalmas is, Zamunda bemutatása giccses, mint egy romalagzi, s ez a film egészére elmondható, rengeteg, kifejezetten a nosztalgiafaktorra hajazó kikacsintással. Murphy-Akeem herceg amerikai kiruccanása rövidre sikerül, a filmre inkább az Afrikában maradtam cím jobban illene, de még e fölött is szemet lehetne hunyni.

Az igazi probléma a filmmel, hogy vígjátékhoz képest igen kevés benne a poén, a humorfaktor tehát nem igazán működik. Sajnos, a filmkészítők most is elkövették azt a hibát, hogy a múlt idézése elegendő (spoiler: nem, nem az), s a humort gyakran összekeverik a blődlivel, a kifacsart és túlaffektáló, kivagyi karakterekkel – ami tekintetében Wesley Snipes foglalja el a nem túl hízelgő értékű trónt. És ez az, ami középszerűvé teszi az Amerikába jöttem 2-t.

Szintén a fanservicet szolgálja (de kérdés: az eredeti filmnek valóban van akkora rajongótábora, ami kikövetelte volna a folytatást?), hogy aki élt és mozgott az első részben, az most is helyet kap, viszont, aki nem látta az eredetit, az bizony értetlenül nézhet. Erre valószínűleg rájöttek az alkotók is, ezért kikacsintáson túl megidézik az „alapművet”, sőt, flashback keretében be is vágnak jeleneteket az eredeti filmből, idézem: Akeem herceg legendájaként, ám ettől az öntömjénezéstől úgy megfeküdt a gyomrunk, mint vasárnapi ebéd közben a saját fenekét nyaldosó kutya látványától. A flashbackek között megmagyarázzák főhősünk fia fogantatásának körülményeit, a deaging eljárás azonban még mindig nem kellően hatásos, a CGI segítségével megfiatalított Eddie Murphy és Arsenio Hall rosszabbul néz ki, mint Michael Jackson bármikor. Ez a minőség elmondható egyébként a film egyéb számítógépes kreálmányaira is, annak ellenére, hogy a látványra amúgy nem lehet panasz, látszik, hogy tettek zsét a produkcióba rendesen, a fényképezés is helyén van.

De minden hibától eltekintve, nyilván az az első számú kérdés: milyet alakít Murphy, mert bizony a 90-es évektől bukást-bukásra halmozott, majd az altesti poénoktól hemzsegő családi filmjeivel újra kétes sikereket ért el, hogy aztán a 2000-es években a neve a rekordbukásoktól legyen hangos, s a végén már csak a drámai alakításai voltak azok, amelyek elégedett csettintést váltottak ki a rajongóiból. Nos, Murphy fizikailag jó formában van, bár a kor nála is pocakeresztéssel járt, de a humora már nem régi. Így, aki vulgáris, szaftos poénokra vár, az csalódni fog (megjegyzés: ennek híján volt az eredeti film is). A másik probléma, hogy Murphy igazából nem is a főszereplője a mozinak (ahol Eddie brillírozik, az a sok-sok mellékszerep, amit eljátszik mellette, de Akeem szerepében igencsak hervatag), tény, hogy mozgatja a szálakat, de a fiát alakító Jermaine Fowler a szerethető suttyóságba oltott lazaságával viszi el a showt, s még a romantikus szálakat is hitelesen pengeti. A srác telitalálat, s afféle stafétaváltásnak is értékelhető lenne az Amerikába jöttem 2, ám már előre kijelentjük, hogy nem vagyunk kíváncsiak harminc év múlva egy olyan filmre, ami Akeem unokájáról szól.

Vannak jó pillanatai az egyébként jó kiállítású filmnek, azonban nem kellően bátor ahhoz, hogy térdcsapkodó és polgárpukkasztó vicceket kapjunk, sőt, az alig humora a filmnek leginkább a píszi jegyében íródott, ami szintén nem tett jót – a genderizmus és a politikai korrektség szemmel kísérhető, ami valljuk be, szokatlan attól a Murphytől, akit anno pont az ellenkezője miatt kedveltünk meg. Mentségére legyen mondva: ezt a filmet nem ő írta.

Összességében egy családbarát filmről van szó, mint az eredeti esetében, e hangvételhez képest akad egy-két merészebb vicc, mint az eredeti esetében, ám míg most a történetiség erősebb, az eredetinél pedig az érzelmesség, s ezért ez utóbbi valahol átélhetőbb. Tehát nem mondható, hogy lényegesen rosszabb filmet kaptunk most, inkább az, hogy meg van bélyegezve azzal, hogy egy régi ötlet felelevenítéséről, egy szükségtelen folytatásról van szó, így az előítéletek már adottak – pedig az egyetlen érdeme a ’88-asnak az, hogy az volt az eredeti, a mostani pedig annak felmelegítése, amiről pedig tudjuk, hogy az csak a töltött káposzta esetében sül el jól.

Mindennek ellenére, bár nagyon akartam, mégsem tudunk igazán haragudni az Amerikában jöttem 2-re. Mint mondtuk, érdemében nem sokkal rosszabb, mint az elődje, s valljuk be, az sem volt valami nagy szám (a lassú tempója mindkettő kellemes gyorsszundira ad lehetőséget), csak éppen ugyanaz az előnye, mint első szerelmünknek – lehet, hogy nem volt jó csaj/fiú, de nem felejtjük, mert mégiscsak az első volt. Ez van, most már ezzel kell élni.

Aki akarja, megnézheti, ha másra nem egy ebéd utáni kanapés fetrengéshez akár még kiváló tud lenni, bár a poénhiány, ellenben a sok, musicalre hajazó zenés betét azért megzavarhatják az emésztést.

Adatlap:

Eredeti cím: Coming to America 2

Év: 2021

Játékidő: 99 perc

Műfaj: vígjáték, romantikus, családi

Nemzetiség: USA

Rendezte: Craig Brewer

Író: Kenya Barris, Barry W. Blaustein, David Sheffield

Fényképezte: Joe „Jody” Williams

Zene: Jermaine Stegall

Főbb szerepekben: Eddie Murphy, Arsenio Hall, James Earl Jones, Shari Headley, Wesley Snipes, Jermaine Fowler, John Amos

Képek forrása: imdb.com