Árukapcsolat, avagy Tovaris Sex-machine

A régi szép időkben, amikor még az ifjú generáció a tamagocsival játszott, még jókat röhögtünk azokon, hogy hogy lehet felváltani egy géppel a kisállatok szeretetét – pedig már akkor veszélyes volt a tendencia. A japán függőség-generátor fénykora óta eltelt jó pár év, s mára már komolyabb elektronikus játékszerek kezdték meg térhódításukat, az elemes vibrátorokból és művaginákból test nőtt ki, s megszületett a szexrobot, s nem tamagocsi temetőre ítélve a náluk lényegesen rugalmasabb, de mesterséges intelligenciával meg nem áldott gumibabákat. Persze a műszaki fejlesztés evolúciójának eme leírásától a mérnöki szemlélet nyilván fulladásos rohamot kapna, igaz, hogy annak kétes eredményétől (még akkor is, ha a beforduló társadalom szívesebben kommunikál egy applikációval) pedig a társadalomtudósok, főleg, ha az emberi populáció mentális és emocionális szintjére ható retrográd hatásokat nézzük.

Pedig az ember és a gép kapcsolatát a mozitörténet már régóta vizsgálja, Fritz Lang Metropolisa is pedzegette ezt a kérdést, a modern mozit tekintve mégis A kétszáz éves ember, illetve az A.I – A mesterséges intelligencia adott egyfajta idealista választ, cunami nagyságú nyáltengert zúdítva a nézőkre, ezáltal is elfedve az emberiséget fenyegető baljós árnyakat. Az ember és gép viszonyát a szexualitás oldaláról irodalom terén Gyertyán Ervin A kibernerosz tündöklése és bukása című regényében már 1963-ban megközelítette, s szinte tökéletes vízióját adta a jelenségnek.

Tény, hogy az ember-gép szexuális viszonyának kérdése korunkban mind aktuálisabb téma, köszönhetően a koronavírus hatásait is meghaladó másik világjárványnak, amit párkapcsolati válságként aposztrofálhatunk, a társadalmak elatomizálódásának, a globálisan jelentkező mentális problémáknak, a korábban intim és különleges eseménynek számító szex napjainkra létszükségletként meghirdetett pornóvá való transzformálódásának, valamint a technológiai, azon belül is az IT és az AI fejlesztésének. Anno megmosolyogtuk, s idealizáltnak tekintettük azt, aki érzelmeket nyilvánít egy gép felé (elvégre ki esne szerelembe egy kenyérpirítóba?), mára viszont fel kell ismernünk, hogy az emberi faj a globális frusztrációja okán mind inkább fordul minden felé, ami nem emberi, inkább élnek virtuális világban mobilzombivá válva, mintsem valós szociális kapcsolatokat építsünk ki és ápoljunk egymással, így nem csoda, ha a jelen és a jövő mind gyakoribb jelszavává válik a transz- és a dehumanizáció. A jövő a jelenbe lépett, s a szexrobotok kérdése már csak a sznobhatás okán is mind elfogadottabbá vált, s jóval túlmutat az ősi faviccen, miszerint a robotszex az, amikor kiverik a biztosítékot. És ha belegondolunk, a valóság és annak több, mint lehetséges következményei ijesztőek.

Az Árukapcsolat című orosz film ennek ellenére könnyed stílusban közelíti meg a kérdést, de nem mellőzi a komoly problémák feszegetését sem, s teszi mindezt rendkívül szórakoztató módon. Persze, aki a fenti felvezetés alapján egy pornófilmre asszociál, az csalódni fog, ám tény, hogy a szexualitás kérdése is elkerülhetetlen.

Sveta egy kisebbségi komplexussal küszködő lány, akit felvesznek a robotpartner-értékesítő céghez. Ám öröme nem lehet teljes, hiszen hazaérve szembesül azzal, hogy izomagyú pasija félrelépett, s bár ezen is túllendülne, ám a Norbi-ikon odáig megy, hogy ő dobja a lányt. Sveta összetörten kezdi új karrierjét, amikor is egy viselkedéshibás robot-pasi darabbal ismerkedik meg, akihez egyre közelebbi szálak fűzik.

A film a nem túl távoli jövőben játszódik, sőt, napjainkra már inkább megvalósult, mint sem, így a futurisztikus világ hívei ne nagyon reménykedjenek Az ötödik elemet idéző látványban. A mozi az orosz filmekhez hasonlóan inkább az emberi tényezőre helyezi a hangsúlyt – mondjuk azt is hozzá kell tenni, hogy ez így olcsóbb is 😊 😊 😊 – , ám ez az alkotás – szakítva a megboldogult szovjet filmgyártás melankóliára hajazó alapjaival, –  roppantmód szórakoztató és bájos.

Ebben nagy szerepe van a főszereplőnek, Yuliya Aleksandrovának, aki a girl next door megjelenésével nem valami elérhetetlen nőikont, hanem egy egyszerű, kedves személyiséget alakít, aki a köznapiságával érthető és átélhető, s akitől még a humor sem áll távol. Yuliya Sveta szerepében ragyog, menten megkérné a néző a kezét, és még a drámaibb szcénákban is hiteles. Jó párost alakít a robot pasiját játszó Egor Bulatkinnal, közöttük működik a kémia az elektronika. A film többi szereplőjét érheti kritika, de ők inkább egyfajta karikatúrák. Közülük ki kell emelni Sveta suttyó exét, aki valóban akkora paraszt, hogy ha nálunk élne, menten szobrot állítanának neki Bábolnán.

A film fényképezése és vágása korrekt, a tempójára sem lehet panasz, a 89 percnyi játékidőben nincs üres járat, mindig történik olyasmi, ami vagy a cselekményt viszi előbbre, vagy a karaktereket mélyíti. Ami nagyon élvezetessé teszi a filmet, a vidám színek és a könnyed, szerethető hangulat, ami a romantikától a sírva röhögős szituációkig terjed, melynek egyik csúcspontja egy robotszaxofonozás és most nem a zenei húrokra utalunk. Apropó zene! Ebben régen sem voltak igazán jók az oroszok, most sem: a hazai aláfestő dalok semmilyenek, de találkozhatunk benne a New York, New York és SinatraElvis egyik legjobb dalának, My way-nek a feldolgozásával is, amiért azért jár egy csettintés.

A film erőssége mégis a történet, amire első látásra lehetne húzni a szánkat, hogy ez a téma „vótmá”, de így és ilyen aspektusban azonban még nem. A gép és ember viszonyának elemzése ennyire intim sosem volt, ugyanakkor a friss szemlélet, továbbá a humoros felütés (mert bizony van orosz humor és tud jól működni) nagyot dob a tálaláson. Mindezen túl rendkívül üdítőnek hat, hogy mennyire jól reflektál posztmodern valóságunkra – még ha azt finom ecsetvonásokkal teszi is –, mégpedig a következő aspektusokban:

  1. Tökéletesen ábrázolják a tétova, párkapcsolati komplexusoktól küszködő, Csernus doktort idézve szeretetk…rva szindrómával megáldott vagy megvert, elvárás-vezérelt nőket. Érdekes módon az imdb-tetszési indexe szerint – a reprezentatívnak számító szavazatok között – a 30-44, azt követően a 18-29 közötti nőknek tetszett legjobban: persze kérdéses, hogy miért – simogatta a lelküket a cukiság-varázs, vagy mert felismeréssel bírtak? Lehet, kérem szavazni.
  2. Rámutat a férfitársadalom elkorcsosult végleteire: a csalódást okozó falu bikájára, a női szívnek oly kedves, de valójában elfeminimizálódott másik végletre, akik viszont kiszorítják, s ekképpen láthatatlanná, örök vesztessé teszik a félszegség frusztrációjába menekülő férfiakat, aki viszont valóban a nőért lennének, de pont ezért válnak számukra unalmassá, hiszen önmagában azzal, hogy ők is az elérhető valóságot jelentik, pont az elérhetetlen illúzióknak mondanak ellent.
  3. Az insta-világ valóságformáló hatása rendkívül szórakoztató.
  4. A narkotikummá váló elvárás-függőség kedvesen, intim módon kerül bemutatásra, a film csavarjai az arra fogékony néző számára viszont pont ezért felismerés felszabadító erővel bírnak, az illúzió-igenlés károsító hatása akkor is szembevághatja a nézőt, ha a mozi végét esetleg – tévesen – cukinak ítélnék.

Összességében komoly mondanivalót hordozó, a valóságunk frusztrációit kiválóan leképező, mégis könnyed formában reflektáló alkotással találkozhatunk a több, mint korrekt kivitelezésű Árukapcsolatban. A de- és transzhumanizálódás talán sosem volt ennyire cuki módon megközelítve, éppen ezért indokolt a figyelmeztető kéz: ez bizony hiba a rendszerben. És van hiba rendesen: mindez a társadalmi elvárások okozta komplexusokból fakadó rossz döntésekből származnak. Okkal-joggal hozzák társadalomkutatók és pszichológusok az analíziseket és verdikteket: rossz úton járunk, és ezt most rendkívül ízléses és érzékeny tálalásban megkaphatjuk, számos finom utalás keretében (a Szárnyas fejvadász megidézése még poénforrásnak is nagyszerű volt), első látásra rom-komnak látszó alkotás azonban nemcsak a felszínt kapargatja.

Az Árukapcsolat a női lélek érzékiségével, gyengéd eszközökkel mesél, de ne feledjük: minden mosolygó arc mögött ott van a frusztráltság, a fájdalom is. Látszatra gyógyírként hat számukra ez a film, azonban ne feledjük: az illúzióhoz való ragaszkodás börtönbe zárja a lelket, s pont a valóság adta szépségek felett siklatja el a lélek kérdéseire választ rossz helyen keresőket.

Mert ez a film azokat elégíti ki igazán, akik a talmi és felszínes világunk élményorientáltságát szkeptikus fejcsóválással fogadják, ám érfelvágó dráma helyett ők is jó szórakozást kapnak. Érthetetlen vagy talán éppen is érthető, hogy a film az imdb-n miért kapott elutasítást – azonban a nem-tetszési indexnek most ne üljön fel senki. Ezt a filmet érdemes meg- azután pedig magunkba nézni, mert így talán megláthatjuk a gépben az embert és most nem holmi formatervezett vasalóra, a legmodernebb okostelefonra vagy a sarokban ülő szexbabára gondolunk.

Ezt csak így… Objektíven.

Adatlap:

Eredeti cím: (NE) Idealnyy muzhchina

Év: 2020

Játékidő: 89 perc

Műfaj: scifi, romantikus, komédia

Nemzetiség: orosz

Rendezte: Marius Balchunas

Író: Evgeniya Khripkova, Zhora Kryzhovnikov

Fényképezte: Dmitriy Yashonkov

Zene: Brian S. Carr

Főbb szerepekben: Yuliya Aleksandrova, Egor Bulatkin, Roman Kurtsyn, Maksim Lagashkin, Artyom Suchkov, Yana Koshkina

Képek forrása: Az Árukapcsolat c. filmből