Az emlékmás – Total Recall, avagy Álomutazás Arnold módra

Egy harmincéves alkotást újra elővenni és a forgalmazni nagy felelősség. 30 év nagy idő, gyermekeinkből szülők lehetnek, mi magunk az ősz hajszálainkat tudjuk gyarapítani közben, a technika óriásit tud ennyi idő alatt ugrani és bizony kis hazánk is bebizonyította, hogy a demokrácia is zsákutcába tud kerülni, s közben a gyermekkorunk kedvenc Sandokanjáról is kiderült, hogy igencsak rosszul összerakott film, és Derrick sem képes felpörgetni szürke hétköznapjainkból, de a Total Recall – Az emlékmás még mindig kellemes és szórakoztató darab. Úgyhogy, aki teheti: irány a moziba újranézni!

Akik anno 1990-ben mozikban látták Arnold Schwarzeneggernek – akkoriban az élete legnagyobb szerepeként reklámozott – scif-fi akcióját, bizonyára emlékezhetnek, mekkora hype előzte meg a filmet, s mindenben valóban a leg-ek közé emelték: a legdrágább, a legjobb, a legakciódúsabb és még hosszan sorolhatnánk. Tény, hogy a készítők valóban nagy fába vágták a fejszéjüket, rekordköltségvetéssel (ami akkor 65 millió dollárt tett ki), s ráadásul olyan visioner novellája alapján, mint Philip K. Dick, akinek neve a filmrajongók körében a Szárnyas fejvadászból ismert és elismert. K. Dick zsenije nagyon jól illett Paul Verhoeven látásmódjához, aki sci-fiben már bizonyított (Robotzsaru) és e mellett semmihez sem fogható nyomasztó jövőképet tárt elénk, melynek miliőjében a nyugati társadalmak számára is groteszk tükörképet állított, s amit folytatott egyébként a Csillagközi invázió című opuszban is. S a remek alapok mellett meg kell említeni a forgatókönyvírókat is, közülük is Dan O’Bannont, aki annak idején a Dark Start és az Alient tette le az asztalra, s aki igencsak vonzódott K. Dick munkásságához, továbbá Gary Goldmant, aki amolyan scriptdoctor-ként – akkoriban még minőségi szinten volt képes – megorvosolni a forgatókönyvet kisebb-nagyobb hibáit.

Eredetileg nem Verhoevent volt a kiszemelt rendező, mindenki Arnoldja azonban benne látta azt, aki brutális és egyben groteszk látásmódjával képes megvalósítani a sztorit. Erre azonban csak akkor kerülhetett sor, amikor Schwarzenegger rábeszélésére a Kassar-Vajna páros megvette a jogokat, de a sors furcsa fintora, hogy a Verhoeven nem Arnoldot akarta a szerepre, hanem Richard Dreyfusst vagy Dustin Hoffmant, aki viszont már 1982-es K. Dick-adaptáció, a Szárnyas fejvadász esetében is szóba került, de a szerepét egyszerűen nem értette. A producerek, meg gondolom, a Vajna-Schwarzenegger jó kapcsolatok hatására mégis az osztrák tölgyhöz került a szerep, s bizony bejött. Nem kicsit, nagyon!

A film a rendkívül erős marketinghadjáratnak beépült a köztudatba, a csapból is a Total Recall folyt, s óriásit is ütött. Ugyanakkor volt annak idején egyfajta csalódás is, hiszen sokan nem ilyen filmet vártak Arnoldtól, merőben más volt Az emlékmás a nyolcvanas évekbeli krimi-akciókhoz képest, nagyon erős történettel bírt, rendkívüli csavarokkal, s még Mr. Universe színészi képességeit is próbára kívánták tenni.

Mindehhez a Verhoeven-i látásmódnak köszönhetően egy egyedi univerzumot kaptunk, groteszk és olykor undorító, visszataszító tálalásban (no, nem a hárommellű nőre gondolok!), és bizony, aki látta a mozit, annak a mutánsok örökre beégtek a memóriájába. A film látványvilága akkor meghökkentően újszerű és merész volt, mindentől elütött, amit addig látni lehetett (mondhatnánk: volt művészi koncepció), kerülte a közhelyeket, s mindezt CGI nélkül oldották meg, maszkok, animatrikus szerkezetek és blue screen, végül, de nem utolsósorban megépített díszletek segítségével – ettől olyan élő és hihető az egész. A mai szemmel nézve elmondható, néhány helyen rosszul öregedett a mozi, de a mozi semmihez sem hasonlítható hangulata, látásmódja kárpótolja a nézőt.

A mozi a nyolcvanas évek akcióáradatának a végét és egyben a kilencvenes évek kezdetét jelentette, nemcsak a premierdátuma okán. A csak csupaizom-fegyverpornót felváltotta a gondolkodó hős szerepe, ennek előfutárát jelentette a Die Hard is, de most, hogy Arnold is e vizekre evezett, lehetett tudni: új korszak születetett. Ugyanakkor a nyolcvanas évekből megmaradt a brutalitás, sőt, azt rendkívül magas szintre emelték: a film kora egyik legvéresebb filmje volt, s bizony ma is elégedetten lehet csettinteni az akciószcénák láttán.

Az emlékmás remek film, remek alapötlettel és merész kivitelezéssel, ami korunkban is rendkívül szórakoztató, s bizony olyan végkifejlettel, ami megkérdőjelezi az egész filmet: álom volt az egész vagy valóság? A rendező ezt a kérdést nyitva hagyja, bár sejtjük, hogy Verhoeven van annyira merész, hogy az elsőre teszi le a voksot, de ha akkor ezt nyíltan megteszi, a nézősereg minden valószínűséggel sokkot kapott volna. Ugyanakkor ez a kettőssége a filmnek, hogy álomutazásra indul hősünk, s álmaiból felébredve egy új valóságban találja magát, ami lehet, hogy mégiscsak álom, most is elgondoltató, amikor életünk nagy részét a virtualitásban töltjük, s nehezen zökkenünk vissza a való világba: a hype-ot és a trendit hajhásszuk, holott az élet örömeit a valóságban kell felismerni, élni és megélni. S ehhez még a Marsot sem kell megmenteni.

Adatlap:

Eredeti cím: Total Recall

Év: 1990

Játékidő: 113 perc

Műfaj: sci-fi, akció

Nemzetiség: USA

Rendezte: Paul Verhoeven

Író: Ronald Shusett, Dan O’Bannon, Gary Goldman

Fényképezte: Jost Vacano

Zene: Jerry Goldsmith

Főbb szerepekben: Arnold Schwarzenegger, Sharon Stone, Rachel Ticotin, Ronny Cox, Michael Ironside