Boss Level: Játszd újra, avagy Végtelen történet

Mit is lehetne mondani egy időhurok-történetről, melyet láthattunk már az Idétlen időkben, az Odaátban és legutóbb a Palm Springsben? Vótmá? Igen, ez lehet a legmegfelelőbb szó, hacsak… a stílus és a tálalás nem mutat valami egyedit. A Boss Level pedig kétségtelenül kimeríti a coolfaktort, s erre már elégedetten lehet csettinteni.

Mert a sztori lényegét már elmondtuk (időhurok), csak most a szereplők egy exkommandós (Frank Grillo), tudós feleség (Naomi Watts) és egy világuralomra törő bandavezér – kapaszkodj meg: a szerepében Mel Gibson. Hogy a jó öreg Halálos fegyver mi az isten nyilát keress ilyen produkcióban, nem tudjuk (nyilván: a gázsiról szól minden), de Gibson még az egydimenziós mellékszerepét is hatásosabban tudja előadni, – ami két rövid monológban merül ki, – mint a főszereplő Frank Grillo (Jiu Jitsu, Avengers: Végjáték) a film által megkövetelt (?) érzelemvilágot.

Mert a film főszereplője mintha a nyolcvanas évek videótékájába száműzött alkotásokból lépett volna elő, egyetlen szerencse, hogy a karakter, amit alakít, szinte rászabták (naná: ő maga volt az egyik producer), így annak ellenére, hogy gyenge színész, könnyen tud azonosulni a volt katona, jelenleg alkoholista macsóval, akinek a családi élete is sz@rrá ment. (Mivel Grillo magánéletében is kétszer vált el, nyilván ezt az élményt hitelesen tudta átadni, persze, annak minden mélysége nélkül.)

Ő az, aki a volt felesége által végzett kutatás következtében időhurok csapdába kerül, s láthatjuk mindennapjait – egészen pontosan csak azt az egyet, ami folytonosan ismétlődik. Ezzel indít – in medias resként – a film, s minden előítéletünk, génjeinkbe táplált utálunk ellenére meglepően stílusosan és merészen, ami a nagyszerű vágásoknak, a morbid ötleteknek, a fekete humornak és az öniróniának köszönhetően élvezetesre sikerül, röhögőgörcsöt lehet kapni a hősünkre vadászó gyilkosok (mind-mind egyfajta karikatúra a pc-játékok időszakából, akik közül a kardos kínai csaj válik igazán emlékezetessé, megcélozva a hentai-rajongók orgazmus-szektorát) igen sokszor sikeres próbálkozásainak. De, semmi baj: az időhurok révén Grillo által alakított HMCS-nk újra és újra kezdheti a napját, mintha egy videojátékban lennék.

És a videojáték-koncepciót rendesen ki is használja az író-rendező, Joe Carnahan (Szupercsapat, Füstölgő ászok), a próbálkozások feliratozása, sőt, maga az intro dizájnja is a nyolcvanas évek SEGA-játékait idézi, sőt, a film melodrámai (!) részénél is kulcsszerepet kap (bevallom: ez azért zavart), ugyanakkor az ironikus-szatirikus ábrázolásmódnak hála, a folytonos újrakezdés nem válik unalmassá, a groteszk ötletparádé révén olyan szintre emeli a bűnös élvezet-faktorunkat, különösen úgy, hogy a film önmagát sem veszi komolyan, hogy az önfeledt szórakozás garantált.

Ugyanakkor, aki azt hiszi, hogy a videojáték-koncepció egy gyermekeknek való családi kalandot ígér, annak előre szólunk: a 18-as karika indokolt, van itt ugyanis fejezés, karambol, szitává-lövés, gázolás és még hosszan sorolhatnánk azokat a halálnemeket, amelyeket a film gonosz kikacsintás közepette a képünkbe tol és mi –  mivel ilyen perverzek vagyunk – ennek csak örülni tudunk.

A film próbál hajazni némi drámaiságra – sikertelenül. Exkommandósunk feleségének szerepében tetszelgő Naomiról csak annyit mondhatunk: gyönyörű és természetes, de legnagyobb alakítása a ringó csípőjéhez fűződik, amit hátulról mutatnak be fokozva az izgalom oly mértékű faktorát, melynek mélyrehatóbb kifejtése már messze vezetne a produkció történetiségének ismertetésétől.

De kapunk egy gyerekszálat is, ami mondanivalót kívánna közölni a nézőkkel, figyelmeztetve őket a bús magyar férfisorsra, miszerint túlságosan a melónak élünk, így ami fontos az életünkben, amellett sokszor csak elrohanunk, így nem véletlen, ha üres lélekkel tengetjük hátralévő napjainkat. Ugyanakkor ez a mondanivaló, amennyire fontos, annyira felszínes is, de mivel nem ez a legnagyobb hibája a filmnek, így könnyen túl tudjuk tenni magunkat, hiszen a világvége megakadályozása természetesen még hősünk feladatát képezi.

Erről a filmről sok rosszat lehetne mondani, de nem fogunk, mert az ábrázolásmódja rendkívül stílusos és tökös, a véres jeleneteket (fekete) humor poénforrásává képes transzformálni, melyhez parádés operatőri és vágó munka társul. Bravó!

Csak valami történetet és jobb karaktereket is varrhattak volna erre a kabátra, de mivel, elsősorban az őrült szórakoztatás volt a fő szempont, e célnak a meglévők is megteszik. Ennek ellenére a filmbe erőltetett felszínes drámaiság bár érthető, de mégis megmosolyogtató, ám ha az észvesztő tempó közben némi szusszanásra vágyunk, e pillanatoknak is örülni tudunk. Mert… apa is csak egy van.

Ezt csak így… Objektíven.

Adatlap:

Eredeti cím: Boss Level

Év: 2021

Játékidő: 95 perc

Műfaj: akció, szatíra, sci-fi

Nemzetiség: USA

Rendezte: Joe Carnahan

Író: Chris Borey, Eddie Borey, Joe Carnahan

Fényképezte: Juan Miguel Azpiroz

Zene: Clinton Shorter

Főbb szerepekben: Frank Grillo, Mel Gibson, Naomi Watts, Michelle Yeoh, Ken Jeong, Annabelle Wallis, Will Sasso, Tyler Jon Olson

Képek forrása: imdb.com