Bűntudat nélkül, avagy A szürke ötven árnyalata

Tom Clancy politikai-kém-akció világát mindig is nagyon szerettük: egyfajta intelligens stílussal ruházta fel az univerzumát, megteremtve egyben James Bond amerikai kihívóját, Jack Ryant, aki a kezdeti sikeres próbálkozások után (Vadászat a Vörös Októberre, Férfias játékok, Végveszélyben) feledhető folytatásokban (A rettegés arénája, Jack Ryan: Árnyékügynök), végül egy sorozatban találta magát. A 007 amerikai nemezise mindenképpen univerzumfejlesztésért kiált, ezt a 2013-ban elhunyt író-kreátor Tom Clancy meg is teremtette, azonban nem feledhető el, hogy amikor a regények megszületettek a hidegháborúban vagy nem sokkal az után vagyunk, a fenyegető ellen képe sokkal egyértelműbb és a politika közegében feltárt árulások, visszaélések nagyobb megdöbbenést okoztak, mint korunkban, amikor minden facebook-kommentelők hada kívülről fújja a mantrát: minden politikus hazudik és lop.

A nyolcvanas-kilencvenes évek stílusához és korához valóban illik a Ryan-univerzum, jogos tehát az, hogy mennyire lehet ezt a világot átültetni a 2000-es évekbe, sőt, mi több: abból egy új világot teremteni. Mert a Bűntudat nélkül Tom Clancy-univerzumának részét képezi, a hazai nézők számára e mozi központi figurája már feltűnt Willem Dafoe alakításában a Harrison Ford-fémjelezte Végveszélyben című produkcióban, de a gamerek számára – szintén Clancy ötletén alapuló – Rainbow Six játékból is ismerős lehet.

Az 1993-ban megírt Clancy-regényt már akkor meg akarták filmesíteni, érthetetlen okokból erre nem került sor, egészen mostanáig. A probléma viszont ebből is következik, mert akkortájt valószínűleg nagyot üthetett volna a politikai játszmákba keveredő kommandós, John Kelly, később: Clark története, s feltehetőleg nem intéztük volna el a Bűntudat nélkül-t úgy, mint most: unott vállrándítással.

Mert bizony, minden akciója ellenére, a Bűntudat nélkül-re a sűrű sötét nagy szürkeség a jellemző, pedig jól indult: a Navy SEALs-t szíriai túszmentő akcióra küldik, ám szír katonák helyett oroszokat likvidálnak, majd hazatérve, az akció résztvevőit kezdik folyamatosan lehúzni a fizetési listáról – csak éppen tollvonás helyett géppisztoly-sorozatokkal. Egy ilyen leszámolásnak lesz áldozata John várandós felesége is, s elhatározza, hogy bosszút áll, s vendettája során belekeveredik a politika és a CIA játszmáiba is.

Stefano Sollima (Sicario 2) rendező bebizonyította, hogy ért a krimik világához és munkáját (a szintén a Sicarión edződött) Taylor Sheridan forgatókönyvíró segítette. Minden reményünk megvolt hát, hogy stílusos, egyedi akció-thrillert kapjunk, a Tom Clancy-féle intelligenciával és politikai összeesküvésekkel fűszerezve. Nos… egy-két ötleten kívül semmit nem kaptunk: az akciójelenetek nagy része, annak ellenére, hogy próbálnak hitelességre törekedni, a rossz, távolságtartó fényképezésnek (nem-)köszönhetően tévéfilmes hatást kelt, holott eredendően mozira szánták a produkciót, s még azt a kézzelfogható eszközt sem vetették be, ami pedig a Rainbow Six-játékból adódna: FPS- vagy ahhoz közelítő jelenetekkel próbálják átélhetőbbé, valósabbá tenni a cselekményeket, jobban bevonzva a nézőt a veszélyes szituációkba.

Emellett a karakterdráma sem működik, holott Michael B. Jordan (Creed 1-2) alakítását sokan dicsérik. Mi nem fogjuk. Jordan valóban egy zsigeri bosszúállót játszik (helyesebben: úgy néz szúrós tekintettel), csakhogy: már a film elején is olyan kemény, mint egy egyhetes vekni, amire csak rájön a tragédiája, minek következtében továbbra is kemény a hősünk, de  annak már oka is van. Nem látni benne az összetört férjet és családapát, ellenben egy BLM-mozgalomból kiszabadult terminátort igen: hiányzik a főhős transzformálódása, így semmiképpen nem élhető át az, amit a vásznon/képernyőn közvetíteni kívánnak. Durcás voltam eddig is, most még inkább, úgyhogy reszkess! Ennyi! Azt már meg sem merem említeni, hogy az általa alakított figura eredendően egy ír származású katona volt a Clancy-univerzumban, de mivel már afro-Supermanről is regélnek Hollywoodban, így üresen legyintve csak a gyenge alakítását tudom kiemelni, akárcsak a rafkós CIA-ügynök szerepében nem-tetszelgő Jamie Bell (tudod a mamlaszarcú srác A sas-ban) esetében is, akiről mindent el tudok képzelni, csak azt nem, hogy rafkós CIA-ügynök lenne. Hiányzik belőle az a sárm, jelenlét, titokzatosság, fickósság, ami mondjuk Pattinson Tenet-beli alakítását jellemezte (ő sokkal jobban illett volna erre a szerepre), Bell megjelenése inkább emlékeztet egy maszturbációs zavarokkal küszködő harmadéves informatika-szakos hallgatóra. Bell helyett a rutinos Guy Pearce is jobb lett volna a sokat látott CIA-ügynök szerepében, ám ő most a védelmi minisztert alakítja, s mint tudjuk: minden politikus hazudik, tehát a film nagy csavarja sem okoz meglepetést számunkra, szerepe predesztinálja, hogy ő lesz a hunyó, hiszen nem akar mást, mint nagy balhét az oroszokkal – az indítékai logikusak, el is gondolkodtatóak, de ahogy azt megkapjuk, leginkább a röhögőgörcs kerülgetett minket.

Akciófilm révén akciót kapunk, annak vizuális problémáiról beszéltünk, de az audióélményekről is szót kell ejteni, mert Matthew Newman egyébként nem rossz zenéje uralni akar minden képkockát, csakhogy a nyomasztó muzsikája 5 perc után monotonná válik, s ahelyett, hogy hangulatot teremtene, éppen ellenkező hatást ér el.

A Bűntudat nélkül-t nem tudom szeretni, holott Clancy-világának híve vagyok, a mostani produkcióból azonban hiányzik mindaz, amit ott megkedveltünk. Ez pedig azért baj, mert látható módon (van stáblistába közbeiktatott jelenet!), univerzum- vagy legalábbis szériagyártásban gondolkodtak az alkotók, de ha az aperitif is egy pálinka-light, akkor nem igazán vagyunk kíváncsiak a főételre, mert abban is az előital rossz íze köszönne vissza: a lelketlen szürkeségbe, érdektelenségbe hajló mozi mindent felkeltett, csak azt nem, hogy ebből és ebben a stílusban látni akarjak egy másik filmet is. A tenyésznyulak esetében elfogadom ezt a lélek nélküli sorozatgyártást, mert amúgy aranyos állatok, de ha ebből kapnánk egy szériát, én lennék az állat, ha megnézném.

Tudom jól: Tom Clancyt adaptálni, – de még inkább –  korunkra updatelni nagyon nehéz. Stílus kell hozzá, a már többször is említett intelligencia, és ami nagyon fontos még, az nem más, mint a TÉT. Itt pedig: bosszú ide, bosszú oda, sem ezt, sem a világ mentésének a kérdését nem éreztem át.

És még egyszer: Tom Clancy! El kellene dönteni végre, hogy mit akarnak a Ryan-univerzummal, hiszen csak moziban 5 filmből 4 színész alakította. A Ryan– és nyugodtan hozzátehetjük, John Clark-univerzum akkor és úgy, abban a politikai-társadalmi közegben jól működött, amikor megalkották és – az első három mozit – filmre adaptálták. De azóta felnőtt egy generáció és új kihívások jelentek meg. Tehát meg kell hozni a verdiktet:

  1. Vagy maradunk az eredeti ötleteknél és légkörnél, s egyfajta, a 80-as, 90-es éveket megidéző, akár provokatív, a múltat leleplező szériában próbálnak gondolkodni old style stílusban.
  2. Korunkba helyezik az univerzumot, de akkor is hangsúlyt kell fektetni a Clancy-féle szellemiségre: tehát intelligens történetet kell kapnunk, karakterekkel, téttel, a jelen kihívásaira reflektálva a már jól ismert figurákkal.
  3. Hagyják a fenébe az egészet, s találjanak ki valami újat.

A Bűntudat nélkül a 2. megoldást kísérli meg félig még félig, ám sikertelenül (update: rosszul, a figurák megidézése: rosszul), így az univerzum-építést illetően szkeptikus vagyok.

Vagy inkább: nem is érdekel már.

És ezt kimondom így… Bűntudat nélkül… Vagy inkább… Objektíven…

Adatlap:

Eredeti cím: Tom Clancy’s Without Remorse

Év: 2020

Játékidő: 109 perc

Műfaj: akció, thriller

Nemzetiség: USA

Rendezte: Stefano Sollima

Író: Taylor Sheridan, Will Staples

Fényképezte: Philippe Rousselo

Zene: Matthew Newman

Főbb szerepekben: Michael B. Jordan, Jodie Turner-Smith, Jamie Bell, Guy Pearce, Lauren London, Jacob Scipio

Képek forrása: imdb.com