Burkolatvásárlás előtt (1. rész)

Következő cikkünk az otthonainkban széles körben elterjedt termékekről, a burkolatokról szól.

Ez elég sok embert érinthet, hiszen van belőle beltéri, kültéri, van fali és padló változata, és anyagminőségben is 3 fő kategóriába sorolható, agyagkerámia, gres, illetve gres-porcelán. A felületükről nem is beszélvén. Már most sok paramétert olvashattak, úgyhogy burkolatvásárlás és felrakás előtt segítünk egy picit tisztábban látni a burkolatok világában.

Kezdjük a legalapvetőbb különbséggel, kültéri kontra beltéri. A kültéri burkolatokat úgy is szokás hívni, hogy fagyálló. Mivel minden burkolatnak van valamennyi pórus tere, így szabvány szerint csak a 0,5 térfogatszázalék alatti pórusterű burkolatok lehetnek fagyállóak, valamint amelyek hidegben nem zsugorodnak, melegben nem tágulnak számottevően. Ezek a gres és a gres-porcelánok. Eme tulajdonságuk oka főleg a gyártástechnológiában keresendő. Ezek az anyagok úgy kerülnek összeválogatásra, hogy magasabb hőfokú (akár 1700 Celsius fok) kiégetéskor a lehető legjobban összetömörödjenek, összezsugorodjanak, és ennek köszönhetően eléggé kemények is. A beltéri csempékkel szemben ez már nem feltétlenül elvárás. A beltéri burkolatoknál megint különbséget teszünk fali és padló csempe között. A padló csempék anyaga általában a kültériekhez hasonlóan gres vagy gres-porcelán, ugyanis a keménységének köszönhetően ez nem reccsen el alattunk, ha sétálunk rajta, illetve nehezebb bútorokat is sérülés nélkül elvisel. A fali csempék, mivel nagyobb erőhatásoknak nem lesznek kitéve, általában hagyományos agyagkerámiából készülnek. És itt érkezünk el a kültéri és a beltéri burkolatok közötti legnagyobb különbséghez. A hagyományos agyagkerámiák pórustere elérheti a 10 térfogat százalékot is, így gyakorlatilag kültérre még csak véletlenül se alkalmazzuk, mert az első tél után könnyen szétrepedezhet.

Cserébe a legkönnyebben vágható és átfúrható, puhább anyagának köszönhetően. Viszont magas pórustér aránya miatt olyan helyen nem javasolt, ahol nagyon sok víz éri, mivel magába tudja szívni, s az ilyen csempéken általában a kiégetés után külön ráfújt üvegmáz van, ami a víztől duzzadni kezdő kerámiatest mozgását nem tudja rugalmasan tolerálni, ezért megpattanhat, avagy ahogy a köznyelv hívja, bepókhálósodik hajszálrepedések formájában. Itt kitérnék a felületek közötti különbségekre is. Ugyanis mivel a fali csempéken az üvegmáz a legelterjedtebb (bár manapság már egyre több a kivétel is akad) így ez is a legsérülékenyebb, rosszabb esetben a máz és a kerámiatest anyagának színe eltér, így sérüléskor könnyen látványos maradhat a letört máz helye, valamint ha nincs szépen kifugázva, bizony ott is belerondíthat a képbe. Jobb esetben a greshez hasonlóan a burkolat anyagából van a mintázat kialakítva, és a színezék azzal együtt kerül kiégetésre, így egy sokkal tartósabb és ellenállóbb felület jön létre. Ezek repedezni ritkán szoktak (kivéve bontáskor J ) inkább kagylósan törnek, s jobb esetben a burkolat anyaga is színezett. Érdemes még megemlíteni, hogy a burkolat vastagsága általában arányos a tartósságával és így a minőségével is. Elvétve még lehet kapni 3 mm vastagságú fali csempét, akinek olcsón kell gyors megoldás, csak azoknak javasolt, amúgy inkább kerüljük és minimum 0,5 cm vagy attól vastagabb burkolatokból válogassunk. Padlólapnál minimum 7 mm, ez alatt csak olyan helyre burkoljunk vele, ahol nagy igénybevételnek nem lesz kitéve, a tartósabbak 8-11 mm között mozognak.

Cikkünk első részének itt vége, hamarosan folytatjuk.

Kép forrása: pixabay.com