Cosmic Sin, avagy Bűn és bűnhődés

Jó ideje már, hogy Bruce Willis neve összenőtt az igénytelen, Zs-kategóriás cinematológiai hulladékokkal (amiről itt és itt olvashattok), így okkal-joggal tehetik fel a kérdést a filmbarátok, hogy mindenki McLane-je vajon mikor tér vissza a minőségi mozikhoz.

A 2021-es Cosmic Sinnel megtörtént az a csoda, amire vártunk: Bruce Willis újra hozza azt a magas színvonalat, amiért megszerettük őt – egyszerre szórakoztató és drámai, miközben korát meghazudtolva briliáns akciójelenetekkel kápráztatja el a nézőket. Persze, könnyű dolga van, hiszen a legújabb alkotása többrétegű, egyszerre akciófilm és egyszerre dráma, a briliáns trükkarzenált felvonultató science fiction környezetben, ami egyedi jelleggel idézi meg a Szárnyas fejvadászt és az Alienst, megfűszerezve egyben a Willis nevével fémjelzett Die Hard-dal, amit nagyszerű rendezés, feszes vágás és monumentális képsorok jellemeznek. Méltó visszatérés, méltó környezetben – erre vártunk évekig.

Legalábbis ezt szerettük volna írni a Cosmic Sinről.

De nem tudjuk.

Igaz, már a filmnek az előzetese is gyökerestül kiirtotta a legcsekélyebb reményünket, hogy Bruce Willis legújabb opusa legcsekélyebb jelét is adja a minőségnek, ám mivel kulturális kereszteshadjáratot folytatunk, muszáj volt megnéznünk, ha másért nem, elrettentés gyanánt, de azért lelkünk mélyén pislákolt valahol egy aprócska láng: legalább hadd röhöghessünk egyet, ami, ha a kultúrszomjunkat nem is, de nagy hőfokkal égő gúnyfaktorunk lángjait olthassa egy kicsit.

Ez a film (?) még ezt sem teljesítette!

A történet nem túl combos: a Bruce Willis által alakított (????) Ford tábornok éli magányosan tengeti életét, megvetés és félelem övezi figuráját, mert ő volt az első, aki bevetette a Quantum-bombát, ám hősünk mindezt „én-szellentettem-a-villamoson-de-ki-ne-szúrjátok-az-arcomon” mosollyal konstatálja, miközben úgy dobálja be a feleseket, mint a csavargyári munkás a sarki késelősben. Eközben a világűrt kolonizáló emberiség idegenekkel fut össze, akik jó szokás szerint zombivá változtatja fajunk dicső tagjait (újabb strigula a „megint-zombi-filmet-láttunk” táblán), így nem csoda, ha az öreg róka, Ford segítségét kérik az emberiséget elpusztító veszély elhárítására.

Mint már mantráztuk: nem baj, ha egyszerű a történet, ha jó a körítés. Nos, ebben a filmben semmi nem jó. Higgyétek el, semmi. Kérdezhetnétek erre: Semmi? Mire csak azt tudjuk válaszolni: Semmi. Hitetlenkedve visszakérdezhetnétek: Téééényleg? Erre csak határozottan bólintani tudunk: Tényleg.

A zombi-szálat megértjük, ez a low budget adta lehetőségeknek köszönhető, no meg az alkotók fantáziátlanságának. Így nem kell feleslegesen megalkotni az Alien, az ID-4 vagy a Starship Troopers mintájára izgalmas és érdekes űrlényeket, s a fenyegetést is pont elég annyiban kifejezni, hogy fehérrel bekenjük az emberek arcát, némi vér rá, rángassák a fejüket hülyén, adjunk hozzá hanghatást más filmekből, s végül mozogjanak úgy, mint akik most jöttek ki egyhónapos fizikoterápiáról, miáltal bizton tárcavezetők lehetnének a hülye járások minisztériumában.

Amekkora a veszély, olyan nagy az elhárítás: az emberiség mind a nyolc (!!!!) szuperkatonáját beveti, beöltöztetve őket Power Rangerst és a Holnap határánt megidéző habszivacs páncélba, melynek sisakja nagy kattanással nem érintkezik a testpáncéllal, így hermetikus zárás hiányában kérdéses, hogy miként tudnak így utazni az űr vákuumában.

Az akciójelenetek szimplán rosszak, titok: a zombikat szemen kell lőni, s ez az innováció olyan újdonságélménnyel tölthette ki az alkotók lelkét, hogy rendezésről, a forgatókönyvről el is feledkeztek – vágás viszont volt, igaz, annak nincs ritmusa, ellenben a dramaturgiában nagyobb szakadékok üt, mint ami a két politikai partvonal között található. A fényképezés is amatőr, az, hogy a kamera koncepciótlanul rángatózik, önmagában művészi vízióról nem tesz tanúbizonyságot, sokkal inkább arról, hogy az operatőr keze remeg. A látottak alapján a néző is. Sci-firől van szó, de nagy látványra ne számíts: találtunk egy tetszetős beállítást, csak arról is lesír, hogy CGI, ugyanakkor az alienek designja egy Sith-lovag és egy búsójáró szerelmének gyümölcsét juttatja eszünkbe, aminek láttán csak azért nem törtünk ki akut röhögőgörcsbe, mert a szánalomfaktor elnyomta a legapróbb optimizmusunkat is.

Színészi alakításokról sok jót nem lehet mondani, talán Frank Grillo az, aki próbál valami hiteleset alkotni, annak ellenére, hogy nem jó színész, de tény: karakter, s ezzel magasan köröket ver az általunk már leírt Bruce-ra, akiről már tényleg nem tudunk mit mondani, csak azt: szükségtelen tétel a kiadáslistán. Ellenben meg kell jegyezni Perrey Reevest, aki idegenné transzformálódva olyan gyűlölettel teli (hiteltelen) átéléssel tart monológot, mintha csak a hüvelygombáról beszélne.

És a probléma nem az, hogy ebben a filmben csak a sz@rfaktor pörög magas fordulatszámon, hanem az, hogy szánni való próbálkozás az egész, így a kellemes trashélményt sem kapjuk meg, pusztán csak annak a felismerését, hogy ha Bruce Willist látod a szereplők listáján, akkor menekülj, amíg nem késő.

Ezt csak így… Objektíven.

Adatlap:

Eredeti cím: Cosmic sin

Év: 2021

Játékidő: 90 perc

Műfaj: akció, sci-fi, thriller

Nemzetiség: USA

Rendezte: Edward Drake

Író: Edward Drake, Corey Large

Fényképezte: Brandon Cox

Zene: Scott Glasgow

Főbb szerepekben: Bruce Willis, Frank Grillo, Brandon Thomas Lee, Corey Large, C.J. Perry, Adelaide Kane, Perrey Reeves

Képek forrása: imdb.com