Egyes tokiói boltokban már emberméretű robotok robotolnak

Közismert adat, hogy a szigetország rendelkezik a leggyorsabban öregedő népességgel a világon, a legfrissebb, 2019-es adatok szerint a japán társadalom egyharmada 65 évnél idősebb. Az elöregedő populáció fő problémája, hogy egyre nagyobb mértékű munkaerőhiány alakul a piacon, ráadásul a külföldről beáramló munkaerőt a hagyományosan zárt gazdaságú ország szinte teljesen korlátozza, ezért az egyre égetőbb kihívást lendületes robotizációval próbálják orvosolni. Az olyan kiterjedt szupermarket franchise-láncok, mint a Family Mart vagy a Lawson teljes mértékben nyitottak a legújabb technológiai vívmányok bevetésére, ennek köszönhetően a Lawson üzletlánc éppen a napokban állította munkába legelső robot „dolgozóját’ egy tokiói boltjában, míg a konkurens Family Mart már a múlt hónap óta teszteli a gépi eladókat üzleteiben, és azzal számol, hogy 2 év múlva már legalább 20 üzletében fognak robotok kiszolgálni.

A Model T-nek keresztelt kétméteres robotok különféle szenzorokkal, mikrofonokkal, hangszórókkal és kamerákkal vannak felszerelve, míg a beépített három fogóujj kisebb termékek biztos megfogását és polcra helyezését segítik elő. A robot még nem önálló, irányításához emberi vezérlés szükséges, amit távolról egy VR szemüveggel és kesztyűkkel oldanak meg, a mikrofon-hangszóró párossal pedig a humán vásárlókkal való kommunikáció történik. A gyártó Telexistence nem tervezi robotjai eladását, inkább közvetlen bérleti modellt kínál a szupermarketeknek. Szerintük a robotok jelenleg ugyan nem tudnak árban alámenni az emberi munkaerőnek, de versenyképesek lehetnek velük idővel magasabb hatékonyságuk miatt. Az aktuális járványhelyzet miatt szintén nagy előnyt jelent a mechanikus bolti alkalmazottak jelenléte, mivel csökkentik az emberek közti közvetlen kontaktust. Ugyanakkor a robot még számos fejlesztésre szorul, főleg a mesterséges intelligencia terén azért, hogy ugyanolyan pontosan és gyorsan végezze feladatait, mint emberi kollégái.

Forrás: index.hu

Kép forrása: theglobalherald.com