Elkezdődött a negyedik Tudományok Fővárosa rendezvény

Planetáriumi bemutatóval, látványos fizikai kísérletekkel és ismeretterjesztő előadásokkal is várja a közönséget a negyedik Tudományok Fővárosa; a tudománynépszerűsítő fesztivált – ahogy arról már írtunk – a járványhelyzet miatt online, élőben közvetítik a Svábhegyi Csillagvizsgálóból a rendezvény közösségi oldalán.

Maróth Miklós, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) elnöke a rendezvény online megnyitóján a modern társadalom elemi érdekének nevezte a tudományos utánpótlás biztosítását. Ez csak úgy történhet meg, ha a tehetséges fiatalokat már iskolás korban ráébresztjük a tudományok fontosságára, szerepére – hangsúlyozta, megjegyezve, hogy a Tudományok Fővárosa ezt a cél tűzte ki maga elé.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a megnyitón kiemelte: a Tudományok Fővárosa célja az ismeretátadás, a kreatív tanulás, bemutatni a tudományok, és a tudományos munka szépségét. Beszélt a magyar gazdaságban zajló dimenzióváltásról is, azt mondta, már nem az egyszerű termelés áll a fókuszban, hanem a magas hozzáadatott értékű munkahelyek, a kutatás-fejlesztés. Magyarország ebben a világ élvonalába tartozik – hangsúlyozta a kormányszóvívő.

Bartók Marcell főszervező a megnyitón elmondta: a 21 században a tudományok feladata az emberi jólét előremozdítása és a bolygónk védelme. A kutató, a tudós ebben az értelemben korunk szuperhőse, akinek legélesebb fegyvere az elméje.

A Tudományok Fővárosa feladata megmutatni, hogy bárkiből lehet szuperhős – tette hozzá.

A rendezvény részletes programja a tudomanyokfovarosa.hu internetes oldalon érhető el.

Forrás: mti.hu

Kép forrása: facebook.com / Tudományok Fővárosa