Előzménysorozatot kap a Netflix 2019-es Vajákja

Minden idők legnézettebb sorozatdebütálása volt a Netflixen a lengyel mondavilágon alapuló, Andrzej Sapkowski könyveit megelevenítő sorozat, a Witcher, magyar fordításában a Vaják.

Négy hét alatt csaknem 76 millióan nézték meg az abszolút sikertörténetnek számító sorozatot, amelynek a második évada csak 2021-ben fog kijönni a streaming oldalon. Ezért sem számíthattak sokan a Netflix bejelentésére, miszerint a Vaják eredettörténetet is fog kapni a közeljövőben.

A történetről csak annyit tudunk egyelőre, hogy többek között a legelső vaják “feledésbe merült” történetét mutatja be. Ugyan arról még nem tudunk semmit, hogy milyen színészekkel fogják levezényelni a ‘The Witcher: Blood Origin’ névre elkeresztelt hatrészes eredetsorozatot, de annyi bizonyos, hogy jó kezekben lesz. Mint vezető producer és showrunner a projekt mögött Declan de Barra áll, akit a Vaják mellett „A sötétség korából” ismerhetünk. A CNN információi szerint a sorozatot Angliában fogják forgatni.

A Vaják egyre inkább a Netflix aranytojást tojó tyúkjának tűnik, hiszen még a második évad se érkezett meg, de már eredettörténetet sőt, animét is ígértek a nagyközönségnek.

Forrás: Index

Kiemelt kép: pixabay.com