Fekete Özvegy, avagy Késői üzenet

Sokat vajúdott a Marvel Cinematic Universe-ben az egyik legérdekesebb kezdetben mellék-, majd a későbbi filmekkel mind fontosabbá váló karakter, az Oscar-díjas Scarlett Johansson által megformált Fekete Özvegy önálló filmje. Az MCU félistene Kevin Feige már 2014-ben bejelentette, hogy lesz mozi, azonban csak az ún. harmadik fázis lezárását követően, ráadásul a Covid okán a bemutató is csúszott, csak idén kerülhetett mozikba a jó útra tért bérgyilkosnő története, amivel egyben a képregény-filmsorozat új szakaszát kívánták bevezetni, azonban a Disney+-on bemutatott sorozatok is megelőzték, így egyetlen igazi hype-értéket már csak az adhatta, hogy az Endgame óta ez az első Marvel-film nagyvásznon. No, persze, nekünk magyaroknak a fővárosunkban lezajlott forgatás is növelte a várakozást, különösen úgy, hogy A Bosszúállók óta várva várt kérdés: mi is történt Budapesten.

Spoiler: nem fogjuk megtudni! A budapesti események egy más történetszálhoz tartoznak, mint amelyekre az előző Marvel-filmek célozgatnak: utat nyitva egy csajos buddy-movienak, ami egyben a stafétabot átadása is az új generációnak.

Mert ez Johansson búcsúja az MCU-tól: nem túl ügyesen lavírozva az eredettörténet és a megváltássztori, valamint az univerzum addigra már megtörtént eseményei között. Közel negyedórás felvezető után, ami a Natasha Romanov hátterét bemutatja, miközben láthatjuk, hogy lett a sötét oldal katonája, egy huszárvágással már a Polgárháború utáni időszakban találhatjuk magukat, ami a szakavatott MCU-rajongóknak nem okoz problémát, de a Marvellel most találkozó nézők mindjárt felhúzhatják a szemöldöküket a dramaturgiai szakadék láttán: hiszen a jó oldalra való áttérést semmivel sem magyarázták meg (jó-jó, tudom: majd 20 film alatt erre már utaltak), így elmarad a karakterdráma, és ez azért is kínos, mert Johansson egyébként rutinból hozza a remek, csípős egysorosokkal szolgáló figuráját, aki egyszerre idézi meg a noiros krimik és az italos-westernek antihőseit.

A buddy-moviehoz jó partner dukál, akit Florence Pugh személyében meg is kapunk: cserfessége, csiszolatlan, olykor tenyérviszketést eredményező modora egyben a szuperhős-világ önrefelexív képét is adja (a Fekete Özvegy-póz kifigurázása remek húzás volt), a színésznő és a karakter adta frissesség mindenképpen jót tett a filmnek, az már más kérdés, mennyire tud ikonikussá válni a jövőben, hiszen végülis ő is csak egy „özvegy” a gyártósorról, ilyenformán nem nyújt újdonságot, a személyiségét illetően pedig szintén lehetnek kétségek, lehet-e rá építeni a negyedik fázis eseményeit, vagy pusztán csak Scarlett kiszáll, kell egy ugyanolyan karakter és a kész, hálátlan szerepét osztják majd rá. Elsősorban megfelelő vízió és a remek író kell…

Mert az most nem volt. A Fekete Özvegy legnagyobb hibája a már említett dramaturgiai hiányosság: az eredettörténet, átvált a Bosszúállók korába, majd visszatérnek az eredetekhez, ami nem lenne baj, érthető ív is lenne, csak éppen, mikor egy óra után rátérnek az özvegycsináló figurájára, nagyjából egy vállrándítással el lehet intézni az egészet: na jó, itt a gonosz, bár, hogy eddig hol volt, a fenét sem érdekli… S ez a mindent fenyegető gonosz hiánya sajnos a tét-lenség érzését vonja maga után – az antagonista csak annyiban nyer létjogosultságot, hogy a már-már kötelező narratívának számító neofeminizmusnak okot szolgáltat.

Az akciók majd biztos kárpótolni fognak minket, elvégre az MCU-tól nem egy Szemtől szembe típusú remekművet kell várnunk, de itt is hoppon maradunk: Cate Shortland rendezőnő még a film eleji old-style üldözős-lövöldözős, kémes akciószcénával elboldogul ugyan, de a XXI. századi akcióshootokkal nem boldogul, az idegesítően rángatott kamera, a rossz vágások elveszik az élményfaktort.

Akárcsak a mellékszereplők, mert ott is akadnak problémák, pedig az alapötlet jó volt: a Fekete Özvegy gyermekként kamu, kémcsaládban nőtt fel, az ebből fakadó lehetőségekkel viszont nem éltek valami jól. A Vörös Őr szerepében David Harbour harsányan béna lett (bár sok néző bizonyára kedvelte őt), Rachel Weisz pedig egyszerűen lelóg a vászonról. Sajnos az antagonista, pont azért, mert nem érezni a fenyegető gonosz jelenlétét, Ray Winstone szerepében is semmilyen – értem, hogy gonosz, mert gonosz, meg szemétláda, de nem tud Darth Vader-i magasságokba emelkedni, holott az „én vagyok az apád” fordulat is az eszköztárában volt.

A látvány alapvetően oké, de nem túl eredeti, s a közhelyesen kötelező felrobban minden körülöttünk elemeket sem nélkülözi. De addigra már elfárad a néző. És nem azért, mert alapvetően rossz filmet látnánk, hanem azért, mert az elvártakhoz képest súlytalan filmet látunk, rossz koncepciós döntések eredményeképpen ez a mozi elkésett – csak egy kis vargabetűnek tűnik az MCU világában, s mivel a Fekete Özvegy sorsa az Endgame-ben lezárult, vajon mennyire érdekelhet minket ezek után egy kisebb léptékű kalandja. Ha kőkemény karakterdrámát építettek volna ki, talán működött volna az egész (egyébként pont akkor szól legnagyobbat a film, amikor a tempója megnyugszik és Johansson-Pugh verbális csatározásait követhetjük figyelemmel), de azzal, hogy a világot kontrollálni akaró újabb gonosz terveinek megakadályozását láthatjuk (mellesleg: az MCU nagyobb eseményei mellett), így az egész pusztán az M1-esen Bécs felé robogva csak egy kétperces kitérőnek tűnik. Mert ez a film elkésett… Vagy csak rossz platformon indult.

Mert potenciál volt benne, a hibái részletesen kibontva orvosolhatóak lettek volna, így egy streaming-sorozat formájában mindenképpen hatásosabb karakter-drámát kaphattunk volna, amivel sokkal alaposabban megágyazhatnának a további eseményeket illetően. A stáblista végi jelenet próbálkozik is ezzel, ami az MCU-rajongóknak kielégítő lehet, de az egyszeri mozinézők számára nem hozza meg a WTF-érzést, s leginkább csak arra ítéli a Fekete Özvegyet, hogy az csak egy kedvcsinálója volt egy streaming-sorozatnak, a Sólyomszemnek.

Kár érte, mert búcsúnak szánták ezt a filmet, de összességében csak az MCU Solója lett, megkeserítve némiképp a szánk ízét, hogy: jó-jó, de lehetett volna jobb is. Sokkal, de sokkal jobb.

Ezt csak így… Objektíven.

Adatlap:

Eredeti cím: Black Widow

Év: 2021

Játékidő: 133 perc

Műfaj: akció, thriller, képregényfilm, szuperhős

Nemzetiség: USA

Rendezte: Cate Shortland

Író: Ned Benson, Jac Schaeffer

Fényképezte: Rob Hardy

Zene: Lorne Balfe

Főbb szerepekben: Scarlett Johansson, Florence Pugh, Rachel Weisz, David Harbour, William Hurt, Olga Kurylenko, Ray Winstone

Képek forrása: imdb.com