Filmmúzeum: 25 éves a Függetlenség napja

Akárcsak inváziós sci-fire, akárcsak az Egyesült Államok felsőbbrendűségét hirdető propaganda alkotásokra gondolunk, nem véletlenül jut eszünkbe az idén “negyedszázadik” szülinapját ünneplő, A függetlenség napja című film.

A rendezője, Roland Emmerich nem is sejtette, hogy az 1996-ban óriásit taroló filmjével katasztrófák áradatát zúdítja majd a világra, melyek közül számos produkciót ő maga indított útjára (Godzilla, 2012, Holnapután), ám sajnos, sokuk nemcsak témájában, hanem kivitelében, kritikai megítélésében, végül anyagiakban is katasztrófának minősült.

De térjünk vissza az ID4-re, melynek ötlete a szintén Emmerich által rendezett és haverja Dean Devlin által írt Csillagkapu bemutatója kapcsán tartott interjú közben spontán módon született: miközben a rendező kifejtette, hogy nem hisz a földönkívüliekben, felvázolta, hogy hogy festene, ha arra ébrednénk, hogy bazi nagy űrhajó lebegne a lakóhelyünk felett. A többi már történelem.

Az eredetileg Ítéletnapra keresztelt projekt nagy kihívás előtt állt, látványmozi révén olyan képsorokkal kellett elkápráztatnia a nézőket, amilyet addig soha nem is láttak. Hosszú dokumentumfilmek készültek az ID4 trükkorgiáról, melyek közül a legemlékezetesebb a Fehér Ház és az amerikai nagyvárosok elpusztítása, s a legszebb az egészben, hogy mindez praktikus effektusokkal, makettekkel, pirotechnikával készült – a computergrafikát csak a legszükségesebb kiigazítások során használták az alkotók. A praktikus effektek záró akkordja volt ez a film, utána pedig a CGI korszak következett, a filmszerető nézők legnagyobb sajnálatára.

Mindennek köszönhetően a film, kora ellenére, remek látvánnyal bír, s mai napig is kedves a szemnek a trükkök kavalkádjai.

Emmerich stábjának nagy kihívást jelentett az idegenek megalkotása is: egyszerre idézik A nyolcadik utas rovarszerű lényeit és Spielberg barátságos látogatóit, így a végeredmény, szintén köszönhetően a báb- és maszkmestereknek több, mint emlékezetes.

Az ID4 korához képest nem rendelkezett rekordbüdzsével, állítólag Emmerichet pont azért is bízták meg ötletének megvalósításával, mert csak ő volt képes 75 millió alatt tartani a produkciós költségeket – ehhez viszont kellettek azok a technikai ötletességek, amiket bevetettek a produkció során, valamint egy közepes színészi gárda.

Mert akárhogy is szeretjük Will Smith-et, amikor az ID4 készült, ő legfeljebb még a Bad Boysból és a Kaliforniába jöttem című sitcom-sorozatból volt ismert, de távol állt a világsztár státusztól, amit viszont pont ez a film adott meg neki. A stáb többi tagjai is csak kevés fő-, de inkább mellékszerepeikről voltak ismertek, ez mondható el Jeff Goldblumról (Jurassic Park ide vagy oda, nem ő rá emlékezünk a filmből), Bill Pullmannról (Űrgolyhók), a legismertebb név a stábból Judd Hirsch volt, aki az 1970-es években futó Taxiból vált ismertté, ám az is tény, hogy 1996-ra ő is túl volt sikereinek csúcsán.

A filmet – ami végül, köszönhetően a Shakespeare-t is idéző elnöki beszédnek végül A függetlenség napja címe kapta – 25 éve az USA legemblematikusabb ünnepéhez igazították, igencsak kemény reklám-hadjárattal felcsigázva a moziba járók népes hadának várakozását. A produkció óriásit robbantott: a jegyeladási bevételek meghaladták a 800 milliót, 1997-ben pedig 2 technikai Oscart is bezsebelhetett.

Imádták a filmet, egyszerű, szerethető karakterei, a briliáns látvány, a drámaiság, a humor és a felszabadulás-érzés, valamint az amerikai életérzés okán (mondjuk a tengeren innen pont ezért tartották giccsesnek), mert Emmerich mindent megadott a nézőknek, ami a populáris mozikat jellemzi. Igaz, logikai baromságoktól mentes forgatókönyvet nem kaptunk – holott mára már ez az egyik legnagyobb kritikája az ID4-nek az amerikai kulturális sovinizmus mellett. Okkal-joggal érik támadások a filmet, hogy hogyan csatlakoztak földi számítógéppel a csillagközi migránsok komputerhálózatához (egyébként ezt a film bővített változata megmagyarázta), micsoda baromság a számítógépvírus okozta zavar (ez pedig utalás H.G. Wells A világok harcára című regényének megoldására, igaz, ott a vírus nem komputer-generált), meg az egész film milyen már…

Persze, nem hibátlan a film, azonban mégis van varázsa, s most nemcsak a technikai kivitelezésre gondolunk. A H.G. Wells-klasszikust megidéző alaphelyzet mellett számos háborús film dramaturgiája köszön vissza azáltal, hogy több, egymással párhuzamosan futó eseményt látunk, melynek középpontja egy nagy esemény (jelesül: az idegen-invázió) áll, mindezt békaperspektívából, azaz szerethető kisemberek, valamint – kevésbé szerethető – vezetők, és a mindenki számára rokonszenves legfőbb vezető (az USA elnökének) szemszögéből követhetjük úgy, hogy a produkció csúcspontjában ezek a szálak összefutnak, hogy egy grandiózus véget érjenek az események. Ismerős a dramaturgia ugye? Hollywood többször is megajándékozta a nézőket ilyen alkotásokkal, elsősorban a háborús filmek tárházát gyarapította olyan mozikkal, mint A leghosszabb nap, A halál ötven órája – s az ID4 ezt a jól bevált receptet követi, sci-fi, kaland köntösben, az akkor legmodernebb trükktechnikai arzenált bevetve, amit eposzi zene kísér, köszönhetően David Arnoldnak.

A 25 éves ID4 szerethető alkotás – az egyszerűsége ellenére is, látható, hogy az alkotóknak van szíve és nyilván esze, hogy ilyen blődlivel ennyire megfogták a nézők százmillióit úgy, hogy bármikor elővehető és újranézhető a film, mert a szórakozás garantált.

A nagy siker ellenére a film folytatása csak rendkívül későn, 20 év múlva készült el (de minek?), holott az már az ezredfordulóra be lett ígérve. Az előkészületek forgatókönyv-problémák, de elsősorban Will Smith szerepeltetése miatt húzódtak (túl sokat kért), végül az alkotók úgy döntöttek: a 2016-ban bemutatandó produkcióból Smith kimarad. Így is lett – az új epizód pedig ötlettelensége, felületessége és azon okból kifolyólag, hogy sz@r lett, megbukott, így az ID4-ből valószínűleg nem lesz tovább bővülő franchise. Nem is baj, mert az ID4 egyszeri és megismételhetetlen volt: egy mára már letűnt korszak – a kilencvenes évek – lenyomata, amire jó emlékezni, de nem biztos, hogy muszáj felmelegíteni. Hiszen úgy csak a káposzta jó.

Ezt csak így… Objektíven!

Adatlap:

Eredeti cím: Independence Day

Év: 1996

Játékidő: moziverzió: 145 perc/bővített: 155 perc

Műfaj: sci-fi, katasztrófa

Nemzetiség: USA

Rendezte: Roland Emmerich

Író: Dean Devlin, Roland Emmerich

Fényképezte: Karl Walter Lindenlaub

Zene: David Arnold

Főbb szerepekben: Will Smith, Jeff Goldblum, Bill Pullmann, Mary McDonell, Judd Hirsch, Randy Quaid, Robert Loggia, Margaret Colin

Képek forrása: imdb.com