Filmmúzeum: 30 éves a Predator 2

Minden idők egyik legcoolabb űrszörnyetege, a Predator 1987-ben nyitott a vásznakon, akkor még a Schwarzenegger-moziként, de érdekes mód, a film nem az Osztrák Tölgy, hanem a valóban király kinézetű, raszta-szamuráj szörnyeteg miatt vált kultikussá, amiért nagy taps jár Stan Winstonnak, aki a lény designjával nemcsak megmentette a produkciót, hanem legendát is teremtett.

Jó szokás szerint a sikert folytatni kellett, azonban, – meglepő módon, – a Fox eredendően ezt nem akarta, de Jim és John Thomas írópáros meggyőzte a producereket, hogy hadd vadásszon tovább a gerinctépő űrragadozó.

Kézenfekvő megoldás lett volna Arnie leszerződtetése, de egyrészt mert gyenge volt a forgatókönyv, másrészt, mert mellékszerepet kapott volna, nemet mondott, s helyette inkább a T2-t forgatta le. A helyébe lépő Danny Glover leszerződtetése viszont telitalálat volt, aki a Halálos fegyver miatt nemzetközi hírnévre tett szert, s azt kell mondani, hogy az új karakter bevezetése valóban frissítést jelentett a franchiseban, ugyanakkor a váltás annyira nem is volt feltűnő, mert valljuk be: nem a színészekre, hanem a Predatorra volt kíváncsi a néző, akit ismét Kevin Peter Hall alakított.

További gondot jelentett, hogy az eredeti rendezője, John McTiernan sem kapott volna creditet, márpedig a siker egyik záloga az ő feszes és nyers rendezése volt. Ezért nem éppen a stúdió, sokkal inkább a rendező elfoglaltságára (éppen a Vadászat a Vörös Októberre című filmet forgatta), továbbá a Die Hard miatt megemelkedett gázsiigényére vezethető vissza. A rendezést Stephen Hopkinsra bízták, a Rémálom az Elm-utcában V. részét követően, azonban valljuk be, ez azért nem egy combos ajánlólevél.

Annak ellenére, hogy a film kultikussá vált első részt tudhatott mögött, ugyanakkor a képregények olvasói is imádták a raszta-szörnyet, mégis zavar kísérte a forgatást, mintha mindenkinek elment volna az esze: a film elkészítésére összesen 4 hetet adtak, ugyanennyit a vágásra, ami roppantmód csekély, különösen akkor, ha megvolt a biztos költségvetés. Több, mint 30 milliót áldoztak a filmre, s ezzel a felelősséggel a rendező nem tudott megbirkózni – holott az előző részből a stáb egy része, az írók és a trükkmesterek is visszatértek.

A rendező bár megpróbál a hagyományos horror eszközeivel élni, ami alapvetően jól is működne, de mintha valami nem jött volna össze, ennek, – mint láthattuk, – nem anyagi okai voltak, sokkal inkább arra vezethető vissza, hogy a producerek meg akartak felelni a “korhatárbizottságnak”, így számos jelenet az olló áldozatává esett és sokszor döcög ezért a mozi.

Hopkins elmondása szerint legalább hússzor kellett a filmet újravágni, ezáltal a film sokszor esetlenné vált. Ahogy az éjszakai forgatáson a pihenni térő lakosok, úgy a kritikusok és a nézők is megdobálták a filmet, s anyagi bukás lett a vége, majd két évtizedes pihenésre küldve a ragadozót. Egészen 2010-ig kellett várni a szörnyeteg újabb szív- és gerincszaggató megjelenésére, köszönhetően Robert Rodriguez produceri és Antal Nimród rendezői munkájának, a 2018-as produkciót pedig jobb el is felejteni.

Mégis igaztalan a vád, hogy bűnrossz filmmel lenne dolgunk. Mint írtam, a horrorfaktor és a kőkemény hangulat nagyon is működik, a főszereplőre sem lehet panasz, de az apró hibák valóban kizökkentik a nézőt.

Egyrészt, hiányzik a grandiózussága számos képsornak: többször béna és tévéfilmes hatást kelt, a büdzsé ellenére a trükkök sem néznek ki jól, ugyanakkor rengeteg ikonikus jelenettel is megajándékozza a nézőket, mint a metrós mészárlás vagy a nyitó utcai lövöldözés.

Másrészt – Gloveren kívül – a casting sem túl erős, de ehhez hozzájárul az, hogy a mellékszereplők megírása sem sikerült a legjobban, mert hiába szeretjük Bill Paxtont (a színésszel egyébként a vásznon a Predator mellett az Alien és a Terminátor is végzett, s ez bizony filmtörténeti kuriózum), ha idegesítő a karaktere, a többiekkel (Maria Conchita Alonso, Gary Busey) sem lehet igazán azonosulni, ugyanakkor az a coolság is hiányzik belőlük, ami az eredeti film sajátja volt.

Ugyanakkor a hangulati faktor jól működik, ebben mondjuk a nyers sztorinak és Alan Silvestri (Vissza a jövőbe, Bosszúállók, Forrest Gump) zenéjének van óriási szerepe, de le kell szögeznünk, hogy a Predator 2 az évek során csúnyán megöregedett, leginkább a nosztalgiafaktor az, ami miatt szívesen tekintünk vissza rá.

A bukás és a hibák ellenére nem lehet haragudni az alkotásra, s igazából nem is érhető, hogy mi volt a közutálat tárgya – a fentiek ellenére számos produkció könyvelhetett el érdemtelenül anyagi sikert. Ennek ellenére tény, hogy a kultusz nem halt el ezzel a filmmel: képregények, játékok és regények világában tovább terjeszkedett az univerzuma, sőt, maga a Predator 2 is feldobott olyan labdát, amit poénnak szántak (Alien-koponya a ragadozó űrhajóban), de később önálló franchise-zá nőtte ki magát – de minek.

A Ragadozó 2, ha nem is jó film, de igazából rossz sem: hű rajza egy korszak hangulatának, stílusának, nosztalgiázni pedig mindig jó, és ha egy jó kis pörgős akció-horrort akarunk látni, még mindig jó választás ez a mozi, ami viszont kinézete alapján a 30 éves korához legalább egy tizest nyugodtan hozzáadhatna.

Ezt csak így… Objektíven.

Adatlap:

Eredeti cím: Predator 2

Év: 1991

Játékidő: 108 perc

Műfaj: akció, scifi, horror

Nemzetiség: USA

Rendezte: Stephen Hopkins

Író: Jim Thomas, John Thomas

Fényképezte: Adam Greenberg

Zene: Peter Levy

Főbb szerepekben: Danny Glover, Robert Davi, Bill Paxton, Maria Conchita Alonso, Gary Busey, Adam Baldwin

Adatok és képek forrása: imdb.com