Filmmúzeum: 30 éves a Terminátor 2: Az ítélet napja

A legenda szerint James Cameron első rendezésének, a csúfosan joggal megbukott Piranha 2: A repülő gyilkosoknak volt egy pozitív következménye is: a halálosan kimerült író-rendező lángok övezte robot csontvázat álmodott, ami ugyebár az 1984-ben debütáló Terminátor – A halálosztó egyik kulcsjelenetévé vált. A ’84-es időutazó, gyilkos robot története alig több, mint 6 millió dollárból készült el, így gyerekbetegségei látszanak, de a depresszív, fenyegető hangulata, története és az előadásmód révén klasszikussá vált, s bár moziban közepes, de a költségvetéséhez képest jelentős sikert ért el, kultusszá mégis a videókorszakban vált. Nem csoda, ha a folytatásért kiáltottak, ám ez nem volt egyszerű, ugyanis, mint tudjuk, a jogászokkal csak a baj van, s többéves procedúra kellett hozzá, hogy Cameron azok felett a Carolco segítségével, – ami megvásárolta a jogokat, – rendelkezni tudjon.

A Vajna-Kassar páros neve fémjelezte stúdió jelentős kockázatot vállalt, hiszen Cameron újabb látomása a halálosztó robotról 102 millió dollárba került, s vált az addigi legdrágább amerikai filmmé, az akkor magasan ívelő osztrák tölgy, Arnold Schwarzenegger gázsijával együtt, akinek minden szava több, mint 20 ezer dollárba került.

Cameron mindig is híres volt a perfekcionizmusáról, eddig is őrületbe kergette a stábjainak tagjait, most sem volt ez másképp. Sarah Connor szerepében visszatérő Linda Hamiltonnak izraeli kommandósoktól kellett kiképzést kapnia, a trükktechnikusokat olyan kihívásoknak vetette alá, hogy komoly fejtörést okoztak a megoldások, a praktikus effektek mellett – ami díszletek építését, pirotechnika alkalmazását, kaszkadőrjelenetek tömkelegét, továbbá a makettek építését egyaránt magába foglalta – az akkor még gyerekcipőben járó komputergrafikát is be kellett vetnie, ellenkező esetben a film szenzációját jelentő, folyékony fém T-1000 megvalósíthatatlan lett volna. A mélység titkán már edződött ILM most is nagyszerű munkát végzett, mai napig nézhető, sőt, a mostani alkotásokat is lepipálja az általuk megkreált trükkhalmaz, még a mára már avittnak minősülő háttérvetítések, melyeket nagyszerűen kombináltak live action felvételekkel, is remekül néznek ki. A trükkök mellett a sors is segítette a gyártókat, nem egy esetben ikerpárokat vetettek be (többek között Linda Hamilton testvérét) a tökéletes illúzió érdekében.

Nemcsak technikai értelemben tökéletes a film (bár számos bakit azért az éles szemű nézők ki tudnak szúrni), hanem az akciófilmekhez szokatlan módon komoly forgatókönyv is készült hozzá, egyszerre tartalmazott mély mondanivalót, karakterívet és megcsavarta a Terminátor első részének koncepcióját is, az ott megismert halálosztó robotból védelmező vált, megható és érzelmes az Edward Furlong (aki az alkoholizmusnak és a drognak nem-köszönhető rövid karrierje ezzel indult be) által alakított John és az apa szerepét betöltő robot kapcsolata. A korábban megismert Sarah karaktere vált igazi halálosztóvá, de a film sztárja Schwarzenegger mellett az új terminátor szerepét alakító Robert Patrick lett – szintén a briliáns trükköknek köszönhetően.

A filmet már igen korán kezdték el reklámozni, Stan Winston külön 1 millió dollárt kapott egy közel egyperces ízelítő elkészítésére, melynek egyetlenegy snittje sem szerepel a filmben. A teaser, mellyel meg akarták magyarázni, hogy lehet az, hogy az előző részben kiiktatott Schwarzi miként is szerepel újra (egyszerű a megoldás: legyártották) nemcsak a mozi-, hanem a játékszerető, gyermeklelkű közönség pénztárcáit is megcélozta, terminátor-játékok tömkelege jelent meg a piacon.

A marketinghez csatlakozott a Guns ’n’ Roses is, a banda adja a film híres betétdalát is (You Could Be Mine), de Cameron vicces hangulatában easter eggként utal is a rock zenekarra, amikor Schwarzi egy doboz rózsa közül shotgunt ránt elő.

A korhoz képest hihetetlen méretű marketing, a T2 megjelent képregényben, könyvben, játékok, poszterek áradata lepte el a piacot, videóklippek hirdették: Cameron most valóban leigázza a világot.

A film bombasiker lett: a nézők szerint az akciófilmek csúcsa, s ez technikai értelemben valóban igaz is, lebilincselő akciószcénák tömkelege látható a moziban, s emellett még tartalmi szempontból sem emeltek vele szemben kifogást: a karakterek átélhetőek voltak, a coolság csak úgy üvöltött a vászonról, s így nemcsoda a világszerte több, mint félmilliárdos bevétel, s a jó öreg Arniet karrierje csúcsára repítette, s szinte megkerülhetetlen figurájává vált a blockbustereknek, amit – többek között – a Batman és Robin csúfos bukása tört meg.

Cameron valóban beleadott apait-anyait a filmbe (életveszélyes helikopter jeleneteknél, mivel mások nem merték bevállalni, ő ugrott a kamera mögé), s popcornosította az amúgy nyomasztó hangulatú első rész történetét – annak néhol horroros tónusai eltűntek és fogyasztóbarátabbá tette a gyilkos gép sztoriját, s ezért bizony talán kár volt.

A szakma is megadta a méltó elismerést, 4 technikai Oscart zsebelhetett be a film, ami a gigantikus siker láttán feltette a kérdést: mikor folytatódik tovább a franchise mozivásznon, mert regények formájában (melyek közül hazánkban több is hazai írók kalóztermékei voltak), valamint a Dark Horse-nak köszönhetően képregényben tovább bővítette a fémvázon nyugvó élő szövet uralta univerzumot. A választ 2000-ben kapták meg a nézők, s úgy ítéltük meg: nem kellett volna, a T3 a pénztáraknál és kritikailag is csalódást keltett, a további három filmről pedig jobb nem is beszélni.

A Terminátor-franchise a T2 óta haldoklik, megfelelő és méltó koncepciót azóta sem találtak a folytatást illetően, ellenben három harmadik résszel is rendelkezik, ez viszont semmiképpen nem mondható pozitív jelenségnek. Cameron ugyanis kiszállt a buliból, maximum producerként tért vissza, a Sötét végzet során társíró-ötletgazdaként is, erre viszont nem lennék büszke… Egyelőre úgy tűnik, hogy a T2-t folytatni nem lehet, anno maga Cameron is végleges lezárást tervezett az univerzumának: az öreg Sarah visszaemlékezését tartalmazó szcénák azonban nem nyerték el a producerek és a tesztközönség tetszését, így egy bizonytalan, akár folytatásért kiáltó szcénával ért végett a film.

A T2 népszerűsége nem véletlen – még napjainkba sem: a korszakalkotó trükkök, a kilencvenes évekre jellemző coolság, a látványt és a tartalmat egyaránt ötvöző film mai napig remek szórakozást nyújt a nézőknek. A sikernek köszönhetően számos újravágása volt, van egy kb. 15 perccel bővített, illetve a szélesebb közönség által elérhető a Cameron által vízionált befejezést tartalmazó változat is – de az örök klasszikus az, ami anno a mozikban ment: ebben a legkiegyensúlyozottabb a tempó és az eredetileg eltervezett ciki jelenetek is az olló áldozatává váltak. Ez ajánlott mindenkinek megtekintésre.

A kérdés, hogy visszatér-e a jó öreg halálosztó kiborg, az eddigi botrányosan rossz próbálkozások láttán, remélhetőleg a „nem fog” választ kapja. A terminátor-sorozat Arnoldra épít, nélküle elképzelhetetlen a franchise, vele pedig már, már csak a kora, de még inkább a korra jellemző módon kierőszakolt ízlés- és eszmevilág okán, nem.

Hagyjuk is nyugodni a Terminátor-sorozatot, aminek igazából csak két része van, a többi pedig momentán olyan film, ami címében hordozza a terminátor jelzőt. Fogadjuk el, hogy a T2-vel véget ért a franchise, azt überelni nem lehet, elrontani a szép emlékeket pedig több, mint bűn lenne. Ezt csak így… Objektíven.

Adatlap:

Eredeti cím: Terminator 2: The Judgement Day

Év: 1991

Játékidő: 137/152 perc

Műfaj: akció, scifi, dráma

Nemzetiség: USA

Rendezte: James Cameron

Író: James Cameron, William Wisher

Fényképezte: Adam Greenberg

Zene: Brad Friedel

Főbb szerepekben: Arnold Schwarzenegger, Linda Hamilton, Edward Furlong, Robert Patrick, Joe Morton

Adatok és képek forrása: imdb.com