Filmmúzeum: 35 éves a Hegylakó

„Csak egy maradhat!” – ismerősnek hangzik a mondás, nem véletlenül, ez volt anno Russel Mulcahy kultikussá vált filmjének kulcsmondata. Igaz, a Hegylakó című fantasyról senki nem gondolta volna, hogy ilyen nemes státuszt vív majd ki magának, hiszen akkorát zakózott 1986-ban, mint 2008-as világválságnál a BUX-index.

A halhatatlan felföldi kalandjait Gregory Widen álmodta meg, realistább, sötétebb dark-fantasy stílusban, Árnyék-klán címmel, ám a forgatókönyv nyilván sokat változott, mire a videóklip rendező, Russel Mulcahy filmvászonra álmodta.

A rendező videóklip-stílusa egyébként rányomta a bélyegét a film vizualitására, ami sokszor meghökkentően jó, rendkívül érdekes megoldásokkal szolgált, különösen az animés-képregényes beállításokkal, illetve a csodás premierplánokkal, ugyanakkor érződik is egyben, hogy nehezen boldogult a játékfilmekkel, a dramaturgia döcög, s e mellett, részben az akkor már csekély költségvetésnek is köszönhetően, amatőr hatással is bír.

Connor MacLeod, a Hegylakó szerepére felvetődött Mel Gibson, Kurt Russel neve is, végül tudjuk, hogy a francia Christopher Lamberthez került a halhatatlan skót szerepe, amit Tarzan-filmjének köszönhetett, valamint sajátos nézésének, aminek oka a színész rövidlátásával magyarázható, ami számos balesetet is eredményezett a vívás-jelentek felvételekor. Nehézséget jelentett továbbá, hogy Lambert momentán nem tudott angolul sem, így a forgatókönyv magolásával végezte el a gyorstalpaló angolt. Lambert segítőtársát az akkoriban nem túl jól muzsikáló Sean Connery alakította (előtte Clint Eastwood is szóba került), akinek nagyjából egy hét ideje volt a forgatásra – ami nem is rossz egymilliós gázsiért.

A filmet több kontinensen forgatták, s alapvetően praktikus effektekkel dolgoztak, de a rendező nem tudott ellenállni az akkor még gyerekcipőben járó CGI-nak sem. Nem kellett volna, hiszen a mozi leggázabb jelenete „köszönhető” ennek.

A színészi gárdát illetően érdekesség, hogy skót harcosként feltűnik James Cosmo is, akit később A rettenthetetlenben nyilaztak le, csonkítottak meg, majd küldték egy csatabárddal gyomorszájon.

Mint mondtuk, a film óriásit bukott, 16 milliós büdzséből az USÁ-ban 6-ot sem hozott vissza, amiért a rendező a rossz marketinget, illetve az értelmetlen forgalmazói vágást okolta – e miatt az amerikaiak más országokéhoz képest egy kb. 6-8 perccel rövidebb verzión értetlenkedtek. Rendezői változatra azonban nem lehet számítani a jövőben, hiszen számos jelenetet bár leforgattak ugyan a filmhez, de a filmszalagok egy raktártűz martalékává váltak.

A film a bukta ellenére kultstátuszba került, ennek oka abban a csábító ötletben keresendő, miszerint egy több évszázadon átívelő kalandnak lehettek a nézők tanúi, non-lineáris, klipszerű mesemondás keretében, amibe belefért a humor, no meg egyfajta perverz keménység is – hiszen hőseink, a halhatatlanok csak fővesztés keretében dobhatták fel a bakancsukat. S bizony, ebben van némi potenciál.

De az igazi ikonikusságát mégiscsak a zenéjének köszönheti a film, a Queen-együttest bár csak egy számra hívták be, mégis egy albumnyi dalt szereztek hozzá, többek között a Princess Of The Universe-t, It’s a Kind Of Magic-et, Hammer To Fall-t, Who Wants to Live Forevert. Nem lehet elfeledni Michael Kament sem (Die Hard, Halálos fegyver), aki az instrumentális zenéjét szerezte a mozinak, de tény, hogy a showt a muzikalitás terén a Queen vitte el – az együttessel a film rendezője külön music videót is készített.

A Hegylakó kultusza főleg a VHS-eladásoknak köszönhetően nőtt, ezzel nyereségre is szert tett, olyannyira, hogy franchise épült belőle. Ám ez csak afféle Kőmíves Kelemen-féle építkezés volt, mert már a folytatás, az idén egyébként 30 éves Hegylakó visszatér (nem, erre a filmre nem akarunk emlékezni!) szintén bukás volt, s nagyítóval kell keresni azokat a rajongókat, akiknek a kedvében próbáltak járni az újra és újravágott verziókkal (legalább 5-féle változatról van ismeretünk). Ám e kísérletek csak olyanok, mint ama bizonyos fafaragó székely, aki napról-napra mind kisebb fát farigcsál, mondván, abból gerenda, asztalláb, székláb lesz, végül csak annyit tud kinyögni a kérdésre, mi lesz már abból is piszoknyi fából, amit még mindig farag, hogy: „fogpiszkáló, ha el nem cs…szem.” Nos, a producerek a Hegylakó legendáját is tovább farigcsálták, lett harmadik, negyedik mozifilm, egy egészestés tévéfilm, élőszereplős és rajzfilmsorozat, de mind-mind csak elvenni igyekezett a kultuszból, hozzátenni semmit nem tudott.

Nos, mi is úgy vagyunk, hogy nincs Hegylakó 1, csak Hegylakó, a többi filmet egyszerűen nem tekintjük folytatásnak, csak az alapfilm druszájának. Jobb ez így mindenkinek – főleg a nézőknek.

Ami viszont az alapmozit jelenti, mai szemmel is nézhető, de a már említett rendezésből fakadó esetlensége és a rossz trükkök miatt erősen megkopott. Amit igazán szeretünk benne, azt jobbára a nosztalgiafaktor táplálja, bár tény, hogy több ikonikus jelenet is van benne, a zenéje pedig, mint mondtuk, zseniális: ha a Hegylakó nem is a filmek királya, de a zenéje a filmzenék királynője. S a klipszerű vizualitás a Queen muzsikájával együtt azért halhatatlan élményt tud nyújtani.

Adatlap:

Eredeti cím: Highlander

Év: 1986

Játékidő: 116 perc

Műfaj: fantasy, kaland, akció

Nemzetiség: Egyesült Királyság

Rendezte: Russell Mulcahy

Író: Gregory Widen

Fényképezte: Gerry Fisher

Zene: Michael Kamen, Queen

Főbb szerepekben: Christopher Lambert, Sean Connery, Clancy Brown, Roxanne Hart, Alan North, James Cosmo

Képek forrása: imdb.com

Költségvetési és bevételi adatok forrása: imdb.com, boxofficemojo.com