Filmmúzeum: 50 éves a THX 1138

Aki George Lucast csak a Star Warsról ítéli meg, nyilvánvalóan nagyot csodálkozik, ha megtekinti a félszáz éves THX 1138-at. A film mindent mellőz, ami a szórakoztató filmek reneszánszát megteremtő filmes munkásságáról eszünkbe jut, ellenben egy olyan mellbevágó élményt ad, ami nemcsak a zsigereinkre, hanem agyunkra is kihatással van. S ha azt nézzük, hogy a szakállas rendező debütáló mozifilmje idén 50 éve készült, s a benne foglalt rémisztő vízió ma még aktuálisabb, mint valaha, csak annyit mondhatunk: zseniális.

Persze, a THX 1138 születése nem volt könnyű, a fogadtatása pedig még nehezebb.

Lucas a filmművészetin egyfajta magába zárkózó lázadó zsenipalánta volt, aki nagyban rajongott az európai irányzatért. Lázadása már megjelent egyik vizsgafilmjében, az Elektronikus labirintus: THX 1138 4EB-ben, ami egy földalatti létesítményből való menekülésről szól, s annak idején minden díjat besöpört, amit csak lehetett. A rövidfilm egy technikai alkotás, érdemi sztori nélkül: audiovizuális eszközökkel érezteti a cselekményt, igazi elbeszélési segítség nélkül. Ezt az alapötletét később egész estés mozifilmmé hizlalta fel, amelyben a társíró Walter Murch volt segítségére.

A film Lucas és Francis Ford Coppola közös cégének, az American Zoetrope égisze alatt készült, a forgalmazói jogokat a Warner Bros. szerezte meg. A stúdió természetesen egy árva szót nem értett a sztoriból, Lucasban sem bíztak, ellenben a folyamatosan növekedő költségvetéstől már égnek állt a hajuk – a büdzsé 777 ezer dollárnál meg is állt, ami miatt Lucas látomása csonka maradt.

A gyártási nehézségeket csak fokozta a színészek enerváltsága, ami érthető volt, hiszen a sikeres casting után az első dolguk az volt, hogy mehettek a fodrászhoz, aki nullás géppel köszöntötték őket. A film hősnőjét, Maggie McOmiet sokként érte mindez, így megtört tekintete a filmben nem pusztán színészi alakítás. A film címszereplőjét, THX 1138-at alakító Robert Duvall kapcsolata itt folytatódott Coppolával, előbb az Esőemberekben című Coppola-műben játszott, majd egy évvel később meg is kapja Tom Hagen szerepét a legendás Keresztapában, a többi pedig már történelem. Mellékszerepben láthatjuk a stáb veteránját, Donald Pleasence-t (Nagy szökés, Különben dühbe jövünk), illetve nem láthatjuk az örök WeissmüllerTarzan fiát, mivel egy krómarcú robotrendőrt alakít.

A filmre hatással volt Truffaut és a francia újhullám, ami szokatlan volt a nagy amerikai stúdióknak, melyekkel való végeláthatatlan harcát Lucas kezdte meg: a rendező-író őket egyfajta gőgös pénzintézetnek tartotta, amik nem hagyják a művészi szabadság kibontakozását. Ez a küzdelme addig fajult, hogy maga Lucas 1979-re valóban szabadúszóvá vált, köszönhetően a Star Wars sikerének, de egyben – ahogy ő fogalmazott ironikusan – a harca végén maga lett a stúdió. De ez már egy másik történet. A THX-ben látható üldözést ugyanabban az alagútban vették fel, ahol később a Terminátor üldözéses jelenetét is forgatták, s a felhangzik a filmben egy érdekes mondat is, miszerint valaki elütött egy wookie-t. Bár az eseményt nem láthatjuk, de tény, hogy ezzel a kifejezéssel szintén találkozhatunk a filmtörténelem során.

A THX-et nagy zagyvaságnak tartotta a stúdió, meg is vágta alaposan, miközben Lucas a romokban hevert. A mozit nem is engedték szélesebb körben bemutatni, a költségvetését épphogy ki tudta termelni az USA-beli, alig több, mint 2,4 milliós bevételével. Ugyanakkor európai – főleg francia – az újhullámos stílusával hódított a THX, ennek ellenére minden bizonnyal el is tűnik a süllyesztőben, hacsak nem jön a Star Wars.

Méltán bukott-e meg a THX? Nem, de ugyanakkor érthető módon Lucas egy olyan jövőbeli világot mutat be, ami nemcsak a 1971-es bemutató évében, hanem most is rendkívül nyomasztó, a látvány és az elbeszélés módja szabályosan fáj a nézőnek. Mindemellett az a rideg világkép, melyben magyarázatok nélkül kapjuk képünkbe az elfasizálódó fogyasztói társadalom mindent és mindenkit eluraló embertelen rendjét, szintén sokkoló. A futurisztikus világ a „Nagy Testvér mindent lát”-elv alapján működik, a fehér ruhába bújtatott uniformizált társadalom tagjai folyamatos megfigyelés alatt állnak, vágyaikat gyógyszerekkel, híradásokkal és virtuális szexszel tompítják, s egyetlen imádságot és üdvözölést ismernek: „Termelj többet! Vásárolj és légy boldog!” A társadalmi rendet arctalan robotrendőrök tartják fenn, s az emberek feladata, hogy saját őreiket gyártsák le.

Ugye milyen ismerős?

Ebben a világban él THX 1138 női szobatársával LUH-val, aki úgy dönt, nem szedi tovább az agyzsibbasztókat, s tiltott szexuális kapcsolatba kerülnek egymással. Ez a sajátos bűnbeesés nem marad megtorlatlanul, a jó elnyeri méltó büntetését, s végül THX 1138 egyetlen módját látja, hogy a rendszerrel felvegye a harcot: menekülésbe kezd.

A minden eluraló profitorientált rendszer vereségét önmaga léte okozza: az üldözésére küldött robotrendőrök csak azért adják fel az üldözést, mert az már meghaladja az előírt költséglimitet. Minő irónia! A menekülés sikerül, azonban, hogy mit hoz a jövő, azt már Lucas nem mutatja be.

A műve zseniális és zavaró, jóval túlmutat azon, amit a közönség 1971-ben befogadni képes volt. Technikailag egyaránt bravúros, elsősorban az orwelli világrend bemutatása az, ami beég az agyunkba, köszönhetően a mesteri képeknek, a hangeffektusoknak, továbbá a vágásnak. Lélektelen és mindent kontrolláló világot ilyen rideg és kegyetlen gépezetként még soha nem láttuk azelőtt, és Mátrix ide, 1984 oda, azóta sem.

Lucas egyszerre mutatja be a kis ember lázadását, de bemutatja az önfeladást is. Az első küzdelmet ígér, az utóbbi út könnyebb és járhatóbb, de abban elvész a lélek – ez a nyomorúság már több, mint amit el lehet viselni.

Az előzőekből látható, hogy a THX 1138 csöppet sem szórakoztató alkotás, egy beforduló zseni kiáltása úgy, hogy nem magyaráz, csak bemutat, miközben bemutat – az akkori jelenkornak, s az abból potenciálisan kifejlődő totalitaritásra törő államkapitalizmusnak.

A film egyszerre megidézi a Fahrenheit 451-et, az 1984-et, a Metropolist, vallás- és imperializmus kritikát folytat, az egyén elnyomatását a rendszer által hideg-rideg, már-már dokumentarista eszközökkel vázolja fel, a mindent megfigyelő államgépezetet a gépi hangokkal és minden behálózó monitorokkal idézi meg. Mérföldkő, de tény, hogy olyan nehéz alkotással van dolga a nézőknek, amit nem csoda, ha csak szűk rétegekben voltak képesek azt el- és befogadni.

Lucast mélyen bántotta a film elutasítottsága, s később easter-eggek révén próbálta a 1138-at köztudatban tartani, a Star Wars-filmekben több utalás van erre a számsorra, sőt, a Lucasék által kifejlesztett hangrendszert is THX-nek keresztelték át.

A THX 1138 a Csillagok háborúja több évtizedes sikerének köszönhetően maradt meg a köztudatban, s a Lucas-i életmű iránt rajongók voltak azok, akik érdeklődést mutattak rá. Lucas, aki maga is elégedetlen volt a film eredeti verziójával (ez megtörtént a Csillagok háborújával is), a 2000-es években elkészítette a rendezői változatát, ami néhány perccel hosszabb és a CGI-beavatkozásoknak köszönhetően grandiózusabbá vált. Ez a verzió az, ami elérhető, s azt kell mondani, hogy a felújítás nagyon jót tett az alkotásnak.

A THX 1138 ennek ellenére nem került be a köztudatba, méltatlanul. Különösen fájó ez annak tükrében, hogy Lucasnak az 1970-es évekbeli kis lázadása, korunkra mind aktuálisabb, s ezért a nézők számára ma talán még fájóbb lehet, mint az akkor volt.

Ugyanakkor sajátos helyzetben is van a THX a Lucas-i életműben, s nemcsak azért, mert ez volt a visioner első mozis bemutatkozása.

Lucas, aki oly mélyen tanulmányozta Joseph Campbell emberiség tudatalattiját kutató munkásságát, amely során megismerkedett a Hős Útja kifejezéssel, ami nem más, mint az ember sorsának, életútjának a lemodellezése. Mint minden út, az első lépéssel, jelesül: a kalandra-hívással, majd az elszakadással kezdődik. Életünk során az elszakadás az, amivel mindig és mindenkor meg kell küzdenünk, ez az az eredendő trauma, amivel kezdődik és zárul létünk, s mellyel mindenkor szembesülni kényszerülünk – e kihívásokra adott válasz mikéntje dönti el, életünk mely oldalát teljesítjük be.

A THX 1138 központi motívuma az elszakadás, az öntudatra-ébredés szükségszerűen a nyomasztó rendszer által nyújtott komfortzónából való menekülést okozza. Az 1973-as American Graffiti központi témája szintén az elszakadás, s az újtól való félelem, előadásmódját tekintve szórakoztató-nosztalgikus formában, míg a Csillagok háborúja (1977) mindezt a világűrbe helyezett mitikus mese keretében ábrázolja. Az elszakadás, ami segít, hogy bejárjuk az utunkat, hogy lényünk teljes legyen, elszakadva a korszellem, a félelem vagy minden egyéb szülte elvárásoktól. Lucas igazi trilógiája ez a hármas, melynek harmadik, legsikeresebb darabja egy újabb trilógiát eredményezett, ami már nemcsak az elszakadás szükségességét, hanem a helyes út mérföldköveit is bemutatta.

A THX 1138 tehát fontos mű. Nem mondom, hogy élvezni fogják a nézők, de ha megengedünk magunkat egy elmélyült és többrétegű mondanivalót nyújtó filmalkotást, akkor bátran ajánlható, de készüljünk fel: annyi kérdést vet majd fel, aminek megválaszolása még egy filmnyi időt igényel.

Diskurzusra, gondolkodásra mindenképpen javasolt ez az elfeledett mű, de csak akkor, ha van merszünk szembesülni önmagunkkal. Mert a legnagyobb lépés: a tükörbe nézés. És Lucas tükre nem fog hazudni.

Adatlap:

Eredeti cím: THX 1138

Év: 1971

Játékidő: 82/88 perc

Műfaj: sci-fi, disztópia, dráma

Nemzetiség: USA

Rendezte: George Lucas

Író: George Lucas, Walter Murch

Fényképezte: Albert Kihn, David Myers

Zene: Lalo Schifrin

Főbb szerepekben: Robert Duvall, Maggie McOmie, Don Pedro Colley, Donald Pleasence, Johnny Weissmüller Jr.

Képek forrása: imdb.com