Fordított Gigafactory az akkumulátorok újrahasznosítására

Az elektromos autók forradalma és egyre növekvő népszerűsége, mint környezetbarát alternatív közlekedési mód– amelyet Elon Musk és Teslája robbantottak be utóbbi pár évben –magában hordozza egyfajta ketyegő bombaként a járművekben használt akkumulátorok élettartamának lejárta után azok további kérdőjeles sorsát. Éppen ezért nagy reményeket fűznek a Redwood Materials nevű startup céghez, amelynek vezetője egyfajta fordított Gigagyárat tervez megvalósítani, ahol elsősorban a Teslákból kikerülő, elhasználódott telepeket fogják magas hatékonysággal szétbontani és alkotóelemeiket visszanyerni. Ezzel egyrészt lejjebb szorítva az egyre dráguló ritkafémek árait, másodsorban csökkenteni a függést Kínától, amely az eddig ismert, akkumulátorokban használt fémvagyon közel felével rendelkezik globálisan (ennek a földrajzi és gazdasági kényszernek engedve telepítette Elon Musk 3. ilyen gyárát éppen Sanghajba).

A Redwood alapítója, JB Straubel – aki a Tesla egykori technológiai vezetője volt – egy olyan zártkörű, minimális anyagveszteséggel üzemelő rendszert álmodott meg, ahol a nikkelt, kobaltot és lítiumot szeretné újrahasznosítani, ezzel lejjebb szállítva a drága nyersanyagok árait, így kiemelt céljuk annyira lenyomni az árakat, hogy megváltoztassák az iparág szerkezetét. Mivel jelenleg az energiatároló telepek költségeinek 50-75%-át a drága nyersanyagok teszik ki, és az elektromosan hajtott autók számának növekedésével a következő években hatalmas mennyiségű használt akkumulátor fog azokból kikerülni, ezért bőven van mozgástér a gazdaságosabbá válásra.

A cég első fontos partnere ebben a Teslával együtt fejlesztő Panasonic, a megállapodás keretében első körben az összes nevadai Gigagyárban keletkező ipari hulladékot dolgozzák fel. Mivel a hulladékpiacra nem került be még számottevő mennyiségű leselejtezett autó, addig áthidaló megoldásként okostelefonok akkumulátorainak újrahasznosításával is foglalkoznak. A startup idén már 40 milliárd dollár forrást kapott olyan nagybefektetőktől, mint az Amazon vezér Jeff Bezos, azonban egyelőre nem publikus, hogy a cellák különböző anyagainak szétválasztásához milyen technológiát alkalmaz Straubel cége.

Forrás: autopro.hu

Kép forrása: volkswagen-newsroom.com