Fucsovics Márton: Háromszor jártam meg a poklot

„Háromszor jártam meg a poklot testileg és lelkileg is, de erős tudtam maradni a mérkőzés végéig” – jelentette ki a Tennis love and game Facebook-oldalnak, a majdnem 5 órás mérkőzését követően a világranglista 66. helyezettje.

28 éves büszkeségünk szerint a Grigor Dimitrov elleni meccs egyik legnehezebb pillanata az volt, amikor tudatosult benne, hogy már két és fél órája teniszeznek, megnyerte a második játszmát és még további két szettet is meg kell nyernie, hogy továbbjusson.

Fucsovics – aki a múlt héten is legyőzte már Dimitrovot – így nyilatkozott:

“Azt gondolom, most sokkal jobban játszott, biztosan felkészült belőlem és ezúttal kevesebbet is hibázott. Egy jó Dimitrovot vertem meg.”

A nyíregyházi születésű játékosnak Grand Slam tornán ez volt az első ötszettes mérkőzése, amelyet meg tudott nyerni. Korábbi négy ilyen találkozóját elvesztette, azonban úgy véli, hogy ezek a veszteségek erősebbé tették és már ismeri a testét és tudja, hogy mire van szüksége ahhoz, hogy regenerálódjon. Fucsovics a harmadik fordulóban Frances Tiafoe ellen fog teniszezni.

Forrás: mti.hu

Kép forrása: usta.com