Gyermeket vár a súlylökő olimpikon, de jövőre már versenyezne

Csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be a magyar atlétika eső világbajnoka, Márton Anita a nagy hírt.

Férjével, Tajti Zsolttal 2021. februárjára várják első gyermeküket, egy kislányt.

“Izgalmas időszak elé nézünk és meglátjuk, hogyan folytatódik tovább a jövőnk. Nagyon várjuk a jövő évi olimpiát, hiszen ettől függetlenül jelenleg úgy tervezem, hogy megpróbálok felkészülni a játékokra, ha minden rendben lesz és a lehetőségek is adottak lesznek” – fogalmazott Anita, aki hozzátette: majd csak február végén, esetleg márciusban derül ki, hogy minden rendben sikerült.

A szülést követően így nagyjából négy hónapja marad a versenyre felkészülni. Márton Anita négy évvel ezelőtt, Rio de Janeiróból érkezett haza az olimpiai bronzérmével. A 31 éves sportoló köszönetet mondott a klubjának, a Békéscsabának és a Magyar Atlétikai Szövetségnek is, mert a két szervezet – így a magánéletének egy fordulópontján – is mögötte áll.

Az M1-nek nyilatkozva a versenyző elmondta, az első három hónapot “simán megúszta” és folytathatta a napi edzési rutinját.

Forrás: mti.hu

Kép forrás: pexels