Gyilkos vonások, avagy A felszín alatti kincsek

Nem olvastunk utána, miről szólhat a Gyilkos vonások című film, de a megtekintése előtt a címe okán valami ultragagyi bűnügyi sztorira gondoltunk. Ám, amikor az alapszituáció felvezetésre került, miszerint hősünk, Max olyan betegségben szenved, hogy halálosan vonzó, s arcát látván azonnal feldobja mindenki a pacskert, egy ultragagyi vígjátékra kezdtünk asszociálni. Tévedtünk! Az év egyik legjobb filmjét láttuk! Mindez arra int, hogy ne ítélkezz előre, mert egy nagyszerű alkotásról maradhatsz le.

Tény, hogy az alaphelyzet kellően abszurd, s az „angyalarcú” hősünk, szenved is sajátos átkától: szülei, akik az infantilizálódó generációkat idézik, nem értik őt, egyedül haverja próbálja napszemüvegbe és gézkötegbe burkolózó Maxban tartani az életet, akinek köszönhetően a randiszüzességét (megjegyzem: csak azt!) is sikerül elveszíteni. Nem csoda, ha nem találja helyét (szülei, hogy kapcsolata legyen, Kínából cserediákot szerveznek neki), amikor is találkozik egy lánnyal, a felvágott nyelvű Alexszel, aki pikírt stílusával felkelti az érdeklődését, nem mellesleg szívbeteg, s közöttük furcsa barátság alakul ki, ami természetes módon mind mélyebbé alakul.

Az első nagyjátékfilmes író-rendező, Kellen Moore valamit nagyon eltalált a Gyilkos vonásokkal: egyszerre prezentált abszurd komédiát és romantikus drámát úgy, hogy mindezek mellett – nem szájbarágós módon – olyan kérdéseket is feszeget, mint az emberi élet, a méltóság, s a társadalmat oly megosztó eutanázia. Sajátos mixet tett le az asztalra, mégis egységes, a műfaji váltások nem vagy éppen nem túl zavaróak: a szülők és a kínai cserediák néhol valóban idegesítőek, de ez a groteszk ábrázolásba belefér. Az abszurd helyzetek, továbbá Alex karaktere olykor Hal Hartley Semmi ágán című klasszikusát idézik, a fiú és a lány barátsága pedig a Tombol a Hold-at, a végkifejlet pedig A millió dolláros bébi erejével bír.

A film lassú folyású, éppen ezért időt hagy a két fő karakter kifejtésének, félelmeik, vágyaik megismerésének, valamint érthetővé teszi kibontakozó, majd elmélyülő kapcsolatukat. Fontos megjegyeznünk, hogy aki a romantikus filmek negédes, talmi, csöpögős voltától tartanak, s ezért oly messziről kerülik a műfajt, mint építőipart az ÁFÁ-s számla, nyugodjanak meg: nem cukormázas, hanem valós, átélhető szituációkat láthatunk, miközben remek párbeszédeket hallhatunk.

A fényképezés remek, klasszikus vezetésű, nem kell félni a 100 vágás/másodperc effektusoktól, sem pedig a divattá váló, rángatott kameramozgásoktól. A vágások szintén a helyükön vannak, a film szín- és fényvilága kellemes: nagyon jól érzékelteti a Gyilkos vonások hangulatát, ami a hatásvadász magyar cím ellenére meghitt, intim, valós.

Az intimitás alatt nem a szexualitást kell érteni, aki ilyen jelenetekre vágyik, hoppon marad, ellenben azt a folyamatosan kitáruló lelki folyamatot, ami a két hősünk között kialakul: őszinte kíváncsiság, nyitottság, bizalom, odafigyelés, ami végül az egymás társaságában való meghitt, boldog, biztonságot sugalló kölcsönös szeretetbe csap át, ami korunk sajátossága okán hiánycikk.

A férfi és a nő közötti – a posztmodernhez híven annyira propagált – „kémia”, aminek inkább van köze – legyünk píszík: – a „tenyészhetnékem támadt” életérzéshez, mintsem a szerelemhez, szintén mélyütést kap már az alaphelyzet okán is. Gondoljunk bele, a srác olyan jóképű, hogy takargatni kell az arcát, így ha valakinek megtetszik, vagy a belső értékeit szereti meg vagy a fejére tekert géz és sötét napszemüveg okán nagy láthatatlan ember-fan lehet. Ez a film a belső értékek mellett teszi le a voksot, melyet annyira természetesként nyilvánítanak ki embertársaink, csak éppen nem így élnek.

S mindezt remek színészi munkával kísérve kapjuk meg: Brandon Flynn „múmiamaszk” okozta korlátozások ellenére is azonosulható módon alakítja a „szépfiút”, míg Julia Goldani Telles természetességével, csillogásával, s megrendítő drámaiságával mindenképpen a film színfoltja, aki bár nem egy topmodell, de mégis rövid időn belül bele lehet szerelmesedni.

A filmről nem lehet mást mondani, csak azt, hogy remek, hiánypótló alkotás. Kis hibái megbocsáthatók, az olykor groteszk ábrázolásmód okán érthetőek is. Ugyanakkor, aki csak a hibákat keresi a filmben, mindenképpen sikeresen vizsgázhatott szív-elégtelenségből. Ez a film fogyasztható módon hirdeti az életigenlést (ami nem azonos a biológiai léttel), hitet tesz a méltóság és az őszinte szeretet, s a valósan megélhető szerelem mellett, s logikusan von be a szükségszerű drámaiságba. Ezt a filmet mindenkinek ajánljuk, akinek van szíve, de annak is, akinek nincs. Hátha ettől majd lesz.

Adatlap:

Eredeti cím: Looks That Kill

Év: 2020

Játékidő: 93 perc

Műfaj: romantikus, dramedy

Nemzetiség: USA

Rendezte: Kellen Moore

Író: Kellen Moore

Fényképezte: Dean Hurley

Zene: Dean Hurley

Főbb szerepekben: Brandon Flynn, Julia Goldani Telles, Ki Hong Lee, Annie Mumolo, Peter Scolari

Képek forrása: imdb.com