Halálos harcmező, avagy A drónok harca

Halálos harcmező. Ha elmerengek ezen a csodálatosan alliteráló címen, a kilencvenes évek VHS-poklából szabadult ZS-kategóriás akcióförmedvények jutnak az eszembe, melyek igénytelenségét hatásvadász címválasztással vagy a kazettaborítón terpesztő, amúgy kellően szexi külsővel megáldott, lengeruhás hölgyekkel próbálták leplezni – sikertelenül. Nos, a Netflix idei akciófilmjével a helyzet ugyanez, mínusz a félpucér csajok.

Persze, mondhatnátok, hogy belekötünk még a betonba is, de engedtessék meg az objektivitás: ami nem jó, az nem jó. (Ezt megfogalmazhattuk volna életszerűbben is, de fiatalabb olvasóink lelki üdvét megőrzendő, ezt most mellőzzük.) És nem csak, hogy egy rossz filmet kaptunk, de még roppantmód dühösek is vagyunk. A miértekre a következőkben találjátok a választ.

Adott egy szituáció: a közeli jövőben járunk és Kelet-Európában polgárháború tombol. Az Egyesült Államok már drónrepülőket is bevet, továbbá bejelentik, hogy most először robotkatonákat is akcióba küldenek – fenntartandó az áldott békét. Ebben a konfliktusban főhősünk egy drónvezérlő, aki pusztán számszaki mérlegelés alapján, parancs ellenére megsemmisítő csapást mér az ellenre, melynek következtében két jenki katona is otthagyja a fogát. Büntetőtáborba is kerül egy bio-tech százados vezénylete alá, aki küldetésre viszi, melynek célja a kelet-európai hadúr és az atomháború megállítása.

Ha egy-két részlettől eltekintünk, mondhatnánk: vótmá! Ugyanakkor tény, hogy egy futurisztikus háború ígérete felcsigázza az ember képzeletét. Vannak is akciójelenetek szép számmal, néhány jelenet láttán elégedetten csettint az embert, ugyanakkor a futurisztikára csak azért nem mondható el, hogy biodíszlet, mert azt a robotkatonák teszik ki. Legyen csak díszlet… Abból sem a legjobb… És ez volt a nagy bejelentés a film felvezető szövegében! És csak alig pár percnyi háttérdíszletet képez az egész! Első átverés: pipa.

Sebaj, biztos kapunk majd egy drámát, mivel hősünk, Harp (ennek utána kellett olvasni, mert a főszereplő Damson Idris semmilyen alakításával annyira nem hagyott nyomot bennünk, hogy karakteréről csak annyit tudunk elmondani: afro-amerikai) a drónbombázó bevetésével járulékos veszteséget okozott a döntésével. Az USA hadserege mindig is kényes volt arra, hogy ne legyenek felesleges áldozatok (RIP: Hirosima, Nagasaki), ezért a büntetőtáborban majd megtanulja, milyen felkelni a joystick mögül és megérezni a puskapor szagát, átélni a valós háborút. Ne aggódjatok: nem fogja. Legalábbis hitelesen nem. Valóban vannak kósza pillanatképek, melyek mutatnak áldozatokat, valóban néhol bedurvulnak az akciójelenetek, de azok meg azért nem okoznak drámai sokkot, mert a Mátrixot idéző akrobatikus mutatványok, bár tényleg jól festenek, de éppen a tragikum hitelességét ássák alá. Kapargatják ugyan még a robot-nem robot témát, de az annyira felszínes, mint egy Barátok közt epizód. Szóval, dráma sincs, második átverés: pipa.

Na, majd a trükkök, mert végülis sci-firől van szó! A CGI nem nagy szám, talán csak azért nem lóg ki annyira, mert darabosan mozgó robotkatonákat animálnak. Ez lenne a kisebbik baj. De hogy a költségvetés végességét akként próbálják ellensúlyozni, hogy ugyanazt a jelenetet (a robotkatonák kiszállnak a csapatszállítóból) háromszor is ugyanúgy tolják a képünkbe, az már tényleg felháborító. Mivel a jövőképet egy atomháború előtti preapokaliptikus szituációba helyezték, látványos díszleteket sem kell elvárnunk: a polgárháború sújtotta orosz-ukrán terület szerepében kis hazánk látható. A városi romok között játszódó jeleneteket illetően azonban nem lehet nagy díszlettervezői bravúrról beszélnünk, a belvárosi koszos-romos környezet nagyban Budapest városgondnokságának keze munkáját (?) dicséri. És mindehhez közhelyes fényképezés és rosszul megválasztott színvilág is társul. Látvány, mint harmadik átverés: pipa.

Ha eddig nem adtátok fel, akkor minden bizonnyal a remény bajnokai vagytok, s okkal bíztok majd a briliáns színészi játékban. Hiába! A filmet a Marvel-sorozat egyik sztárjával, Anthony Mackievel reklámozzák: neki a karaktere még okés, de a karakter korlátoltsága okán az alakítása szúrós nézésekben és velős káromkodásokban merül ki – érdemi játékot az akciójelenetekben látunk, de lefogadjuk, az meg egy kaszkadőr-dublőr tehetségét dicséri. A főhős szerepében Damson Idrist már említettük, de ha kell, nyomatékosítjuk: a pali tehetségtelen! Az alakítása sztívönszegáli, ugyanazon arccal néz végig a filmben, illetve az arcát néha a kezébe temeti. Azonosulás vele? Maximum csak annyi, hogy szereti a gumicukrot, ami nekünk is nagy kedvencünk, de vélhető, hogy az alkotók nem ezen a ponton akartak együttérzést kiváltani. A srác nem képes a drámáját átéreztetni, fapofa-stílusú játéka, s jóllakott napközis feje egyszerűen elidegeníti az embert, így joggal kívánjuk: bárcsak az első öt percben hősi halált halna, de ez is hiába: a film közel kétórás. A többi mellékszereplőről meg annyit: rajta voltak a bérlistán. Tehát a színészi játék, mint negyedik átverés: pipa.

Úgy vélem, arra gyanakodtok, hogy nem szerettük ezt a filmet… Nem csalt az érzésetek. Nemhogy nem szerettük, hanem egyenesen a pokolba kívántuk volna az egészet. Nem vártuk el, főleg egy közepes büdzséjű filmtől nem, hogy folyamatos látványpornóval kényeztessen minket, de azt igen, hogy jól megválasztott, érdekes felütésre kreatív, progresszív és művészi válaszokat, víziókat kapjunk. A tehetség nem pénz kérdése, akárcsak az sem, hogy a forgatókönyv jó legyen vagy rossz. Ha már van kamera, akkor a remek képeket sem a bankjegy fogja beállítani. És itt van kérem az egésznek a titka.

Egy tehetségtelen bagázs fércmunkájáról van szó. Mentségként azt sem tudom felhozni, hogy legalább rövid a film, rövid a szenvedés, mert még csak az sem. A 114 perc több, mint indokolatlan, s színészi alakítás, forgatókönyv, dráma, látvány, fényképezés hiányában az egész olyannyira bántóan hosszú, hogy nem is vágóollóért, hanem egyenesen egy aratóbrigádért kiáltunk.

Összességében mit is mondatnánk erről a filmről? Ne nézd meg!!! Csak így: objektíven. De utószó gyanánt még valamit hozzá kell tennünk. Az, hogy egy film rossz, egye-fene túl tudunk lendülni rajta. A kulturális keresztes hadjáratunk során gyakran estünk már a rossz filmek kelepcéjébe és vagy röhögőgörcsöt kaptunk vagy leléptük a tapétát a falról, így biztosítva folyamatos megrendelést az építőiparnak. De összességében nem unatkoztunk.

Ez a film viszont unalmas. Nem kicsit. Nagyon. Nem tud lekötni, köszönhetően annak, hogy a hosszú játékidőhöz útitársként a tempótlan hangulatnélküliség szegődik, s ezen úton sarjadó nász közös gyermekeként az unalom fogant. Csak sajnos ez a poronty akkora, hogy ha álommanók támadnának meg a film nézése közben, azt javaslom: ne védekezz. Hidd el, jobban jársz.

Adatlap:

Eredeti cím: Outside of the Wire

Év: 2021

Játékidő: 114 perc

Műfaj: sci-fi, akció, dráma

Nemzetiség: USA

Rendezte: Mikael Hafström

Író: Rowan Athale, Rob Yescomb

Fényképezte: Michael Bonvillain

Zene: Lorne Balfe

Főbb szerepekben: Anthony Mackie, Pilou Asbæk, Damson Idris, Kristina Tonteri-Young, Emily Beecham, Michael Kelly

Képek forrása: imdb.com