Hogyan legyél jó feleség, avagy Arák! Gyülekező!

Ha valaki kíváncsi a Hogyan legyél jó feleség? című francia film által feltett kérdésre adott válaszra, az bizony hoppon marad. Ellenben találkozhatunk két szélsőséges társadalmi nézőponttal, az okkal elmaradott és mára már – természetesen a nyugati kulturvilágból – kiveszett patriarchális és mind jobban teret nyerő szélsőséges feminista irányzattal. Így pusztán, ami a nézőnek marad, az nem más, mint a posztmodernitás által elvégzett hullarugdosás.

Pedig Martin Provost filmjében volt potenciál, de az sajnos politikai szólammá vált. Az alkotás az utolsó tíz percig alapvetően korrekt, a drámaiságot és az elegáns francia humort több-kevesebb sikerrel ötvözi, bár tény, hogy a (kezdetben) konzervatív, de az 1968 forradalmi szelével megérintett lányneveldében játszódó történet skizofréniája is ebben keresendő. A film ugyanis nem tudja eldönteni, hogy mélységeket turkáló dráma vagy groteszk szatíra legyen – a zene az előbbire teszi le a voksot, a parádés szereposztás és egy-egy helyzetkomikum viszont az utóbbira.

Juliette Binoche ötven felett is vonzó és lubickol a lánynevelde igazgatója feleségének, később (SPOILER!) özvegyének a szerepében, aki „jó” feleség képéből az önmagát felfedező nővé válik. A showt viszont mégsem ő, hanem a rút, de mindig tettrekész apáca Noémie Lvovsky viszi el, aki egyben a film legtöbb komikus jelenetéért is felelős. Yolande Moreau alakítása is meggyőző, szintén mosolyt csal a néző arcára.

A lánynevelde természetesen nem létezhet ifjú hölgyek nélkül, egy-egy emlékezetes pillanat adatik is a szereplőknek, de összességében mégis pusztán biodíszletté válnak, s csak előzetesét kapjuk egy új Bardotnak. Holott, a Binoche által játszott karakter jellemfejlődése mellett fontos szerepük lehetett volna: 1968 szele megérinti a „feleségnevelő” intézményt, s az ifjúság viharát, s ezzel együtt a szexus és a szexualitás forradalmát karakteresebben is lehetett volna érzékeltetni. A felszabadító érzés helyett azonban csak a felszín kapargatása maradt, a lázadás helyett csak halk mormogás, igaz, hogy akkor a píszí és a gender irányzatot simogató kiszólásokkal és eseményekkel. Igen, kapunk a „gonosz férfiak helyett a barátnőmet választom” jelenetet, igaz, azt viszonylag ízlésesen tálalva.

A film lassú folyású, ez alapvetően nem zavaró, Binoche karaktere által újrafelfedezett szerelem is kedves, ugyanakkor egyes momentumai – a dramaturgiailag indokolatlan holokauszt-hivatkozás – szintén kiszólás a napi politikába.

Kár érte, mert a filmet gyönyörű, nagyvászont igénylő módon fényképezték, a komótosan haladó cselekménysor is üdítő korunk rohanó világában, a dráma-szatíra tudathasadást leszámítva elégedetten állhatna fel a néző, ha… AZ AZ UTOLSÓ 5-10 PERC NEM LENNE!

Kérem, ez az amúgy korrekt és az avitt patriarchális szemléletet joggal kritizáló alkotás, ahelyett, hogy valóban felszabadító katarzissal érne véget, fináléként sajnos ultrafeminista didaktikus musicallé változik. A nézőtéri megdöbbenés jogos: hát erre valóban nem számított senki, de ez a fordulat nem a kellemes meglepetéssel, hanem azzal a felismeréssel párosul, hogy: „Ezt most minek?” És valóban: 1968 felszabadító szellemiségét hirdető, arra megemlékező, egyben az óvilág képét kritikus szemmel illető dramedy-ből zenés politikai hirdetéssé, Binoche karaktere pedig egy hús-vér figurából She-Guevarává válik – csak az erre figyelmeztető felirat hiányzik.

Hát… Nem ezt érdemeltük. A film e musical-betét nélkül is kerek egész lett volna, de mindezzel olyannak tűnik, mint a magyar fociválogatott mérkőzése, amikor a hosszabbítás során szenvedünk vereséget. S a Hogyan legyél… által belőtt gól sajnos több mint fájdalmas.

A film a már említett műfaji skizofrénia okán ollóért kiált, hogy lándzsát törjön a dráma vagy a szatíra mellett, de a vége egyértelműen kombájnért. A posztmodern zenés hitvallás egyértelműen kizökkenti a nézőt egy tartalmas szórakozásból és beledobja a napi politika feneketlen kútjába. Az ilyen olcsó megoldás helyett talán az íróknak inkább valóban választ kellett volna adnia a címbéli kérdésre, folytatást is kecsegtetve, hogy Hogyan legyél jó férj? Mert valljuk be, ez utóbbit is tanítani kellene, de így, tanulságok helyett csak a nemek csatája fog folytatódni. És nem egy távoli galaxisban …

Adatlap:

Eredeti cím: La bonne épouse

Év: 2020

Játékidő: 109 perc

Műfaj: dráma/szatíra

Nemzetiség: francia

Rendezte: Martin Provost

Író: Martin Provost, Séverine Werba

Zene: Grégoire Hetzel

Főbb szerepekben: Juliette Binoche, Yolande Moreau, Noémie Lvovsky, Edouard Baer

Képek forrása: imdb.com