Karácsonyi meglepi, avagy Meleg helyzet

A homoszexualitás kérdése mindig is meleg pálya volt mind a közélet, mind hétköznapok szintjén, talán a meztelen hölgyek hancúrozására tekintett a nagyérdemű egyfajta megértő elfogadással. Ebben a kérdésben nem tisztünk az igazságtétel, hangsúlyozzuk, hogy bármi is következzék, az csakis és kizárólag a film értékelésére vonatkozik, nem pedig a lándzsatörés a pro- és kontra-szekták és nézetek között.

Mint a felvezető sorokból sejtheted, a Karácsonyi meglepi központi témája az azonos neműek kapcsolata. Hollywood egyik legújabb üdvöskéje, Mackenzie Davis által alakított Harper meghívja a barátnőjét, Abbyt (Kristen Stewart) a családjuk körébe. A család belevetette magát a közéletbe, apuka éppen önkormányzati választásokra készül, tökéletesség hamis látszatában készülnek a kampányra, s természetes fogalmuk sincs büszkeségük másságáról, amiből persze bonyodalmak származnak.

A Karácsonyi meglepi egyszerre akar könnyed lenni, romantikus komédia és a drámai húrokat is megpengeti, de célja elsősorban a szórakoztatás. Nem baj, ha valami a szórakoztatás nyelvén feszeget komoly témákat, ez anno Kevin Smith Képtelen képregényének nagyon jól állt, s nem véletlenül lett a kilencvenes évek egyik kultusz filmje. A Karácsonyi meglepi azonban a mainstream-vonal mentén próbálja eladni magát, s fényképezése, a színvilág és a vágás alapján elmondható, hogy remekül néz ki a film, ami az elitkörökben mozgó család bemutatása okán is indokolt. S talán egy kicsit itt félre is ment az egész.

A homoszexualitás kérdése eleve megosztó, az abból fakadó frusztráció és az elfogadás-elutasítottság kérdése minden bizonnyal komolyabb, komorabb környezetet, hangvételt indokolt volna, mint amilyet kapunk. Ezt azért is szükséges leszögezni, mert egy komoly dilemmával kell szembesíteni az alkotókat: a homoszexualitás mennyire fér össze egy családi, azaz minden korosztálynak szóló komédiával? Értjük az alkotók és a mostani Hollywood törekvését, amivel demonstrálni kívánják a neoliberalizmus kultúrharcával való azonosulást, ugyanakkor az ellentábor hívei is okkal-joggal vethetik fel a kérdést, hogy akkor a heteropornót is nyugodtan be lehet vezetni kisiskolák falai közé. Mindazonáltal a valóban komoly kérdés családbaráttá tétele pedig azzal a veszéllyel jár, hogy egy társadalmi kérdés eldízniesedik, s ezáltal a válaszok és gondolkodásra késztetés helyett felszínes giccset kap csak a néző, melynek szirupos mondanivalóját akarva-akaratlanul nyomják le a néző torkán.

Mondjuk ehhez kiválóan asszisztál az amúgy rendkívül kellemes színészgárda. (Spoiler: lesz kivétel, kitérünk rá.) Mackanzie Davis (Terminátor 6, Szárnyad fejvadász 2049) ragyog a szerepében, de ugyanez mondható a mellékszerepekben lévő színészekről is, közülük is kiemelve Alison Briet és Aubrey Plazat.

A legnagyobb gondot a Twilight örökös Bellája, Kristen Stewart jelenti. Bár most kevésbé vészes, mint mondjuk az Árokban, de színjátszása (más szó hirtelen nem jutott eszünkbe) továbbra is csak arra korlátozódik, hogy fátyolos szemmel néz, miközben vagy csukva van a szája vagy nyitva. Megfejtettük: ez utóbbi a mély érzelmi válságot jelenti! Nyilván ő lenne a film sztárja, de komikusi vonását nem tudja megvillantani, a drámai alakításánál ugyanez a helyzet, tőle semmi sem hiteles, talán még azt sem hinnék el neki, ha azt mondaná: pocsék idő van. Egyszerűen ő a leggyengébb láncszeme a filmnek, a mellékszereplők egy röpke szemvillanással is köröket vernek Stewart alakítására.

Egyszeri szórakoztatásra alkalmas a film, felszínes és természetesen happy endben végződő mondanivalót kapunk, de összességében nem kell azt gondolni, hogy ez a film fogja majd az iránymutatást jelenteni a másság problémáinak helyes kezelését illetően.

Természetesen van erre egyfajta szándék, ez elsősorban az egyoldalú, ilyenformán: non-píszí hozzáállásban mutatkozik, miszerint a melegek jófejek, a heterók pedig nem. Az elfogadás és tolerancia témájában voltak és biztos vagyok, hogy lesznek sokkal jobb alkotások, még a vígjáték területén is, példa erre a németek által még a ’90-es években készített Mindenki másképp kívánja. Csak míg ott hétköznapi síkon és az átlagember szintjén próbálják a kérdést kezelni, s ezáltal az abszurd helyzetek ellenére átélhetővé és hitelessé válik a kérdés, addig itt, az elitista környezet és a karácsonyi hangulat miatti felszínesség nem tudja azt elmélyíteni.

Összességében ne várjunk el mély tanulságot ettől a filmtől, szórakoztatást sokkal inkább, mert ez a faktora viszont nem működik rosszul, ez is elsősorban – a jól megírt, valóban kacagtató forgatókönyv helyett – a remekül kiállított képsoroknak, valamint a tehetséges színészgárdának köszönhető… Csak az a Kristen… Csak őt tudnám feledni.

Adatlap:

Eredeti cím: Happiest Season

Év: 2020

Játékidő: 102 perc

Műfaj: vígjáték, romantikus, dráma

Nemzetiség: USA

Rendezte: Clea DuVall

Író: Clea DuVal,l Mary Holland

Fényképezte: John Guleserian

Zene: Lesley Barber

Főbb szerepekben: Kristen Stewart, Mackenzie Davis, Alison Brie, Dan Levy, Aubrey Plaza, Mary Steenburgen, Mary Holland

Képek forrása: imdb.com