Két évtizede idén a legalacsonyabb az egyetemre felvettek száma

Több mint 10 ezerrel kevesebb diák kezdhet elsőévesként 2020-ban, mint a tavaly ősszel.

A felsőoktatásba jelentkezők száma is komoly mértékben csökkent – derül ki az MTI által összegyűjtött adatokból. A felvi.hu-ra és a Népszavára hivatkozva közölte az MTI, hogy az elmúlt két évtized legalacsonyabb számait hozta a 2020-as felvételi.

A jelentkezők száma több, mint 20 ezer fővel csökkent a tavalyihoz képest. A 2000-es évek mélypontjához, 2008-hoz képest is 5 ezerrel kevesebben, alig 91 460-an akartak idén egyetemre menni.

Arra a kérdésre, hogy mi okozhatta ezt a drasztikus zuhanást, több magyarázat is lehetséges. Az, hogy az alapképzésekre már beugró alapkövetelmény a nyelvvizsga, sokaknak elvehette a kedvét a felsőoktatástól, vagy legalábbis halasztásra kényszeríthetett többeket. Emellett az is biztos, hogy megnehezítette az idén érettségizők döntését, hogy egészen az utolsó pillanatig a sötétben tapogatózva kellett felkészülniük, akár azzal a lehetőséggel is számolva, hogy a vizsgákat több hónapra elhalasztják.

Fontos még kiemelni, hogy a külföldi oktatási intézmények is egyre nagyobb mértékben szívják fel a magyar diákokat.

Egyes egyetemek több ezres jelentkező csökkenéssel szembesültek, írja a 24.hu.

A BME-t, a BGE-t valamint a Corvinus-t is komolyan érintette a csökkenő érdeklődés, de az ELTE alig párszázas visszaesést észlelt.

Kép forrás: pixabay.com