Kiflihajó zenekar – interjú

– Milyen jármű a Kiflihajó?

– A definíció valami olyasmi, hogy a Kiflihajó egy speciális formájú pékáruból készült közlekedési eszköz, amely rendeltetésszerűen a zene tengerén használatos. A hajótest fogyasztható, így az utazóközönség nem marad táplálék nélkül, és mivel a Kiflihajó gyermekeknek, családoknak szóló zenéi és koncertjei szellemi táplálékként is szolgálnak, biztosak lehetünk benne, hogy a Kiflihajó műsorai tartalmas kikapcsolódást jelentenek.

– Miért épp egy ilyen furcsa jármű lett a zenekar neve?

– A név a frontember egyik dalának címe is egyben. Ezzel a képpel pontosan megfogható legfontosabb célunk: a haladás. A büszkén dagadó vitorlájú Kiflihajóval tempósan haladunk és reális esélyünk van eljutni jóformán bárhová. Márpedig céljaink és terveink vannak és ránk fér már, hogy az oltások után horgonyt felszedve végre útnak indulhassunk. Amúgy a név kézenfekvő volt, mivel Kifliként első lemezünk címe is ezt a nevet viseli. Miután a Kifli zenekar 2020 év elején átalakult és az is kiderült, hogy a műsort mi visszük tovább, megkerestük a legideálisabb nevet, ami jelzi, hogy ez már nem a régi Alma tagok formációja, amivel a Kiflit jobbára azonosították, de a Kifli színvonalának és sokoldalúságának szerves folytatása.

– A sok átalakulás, névváltozás mögött mi áll?

– Célok, vágyak, irányok, mentalitás. Ami nem egyeztethető össze, az nem működik – ha nagyon le akarom egyszerűsíteni. De az átalakulások nem értek véget, például január folyamán a tagság megint változott és a managementben is történtek változások: Németh Bálint és Kovács Balázs a továbbiakban nem tart a legénységgel a mindennapokban, viszont a jövőben is igyekszünk követni és segíteni egymás életét. Ezekben a legutóbbi változásokban épp az az építő, hogy nem érzelmi alapon meghozott döntések születtek, hanem az egyéni utak és a legénység célkitűzései nem passzoltak egymáshoz, ezért történtek az események úgy, ahogyan. Természetes, hogy minden változás érzelmeket is generál a résztvevőkben, de úgy érzem, szemléletben sikerült meghaladjuk korábbi korlátainkat és ez elképesztő lendületet ad. Az elénk kerülő helyzeteket immár nem problémaként éljük meg és ezt részben épp a vírushelyzetnek köszönhetjük! Szóval tényleg csak rajtunk múlik, hogy elszenvedői vagyunk-e egy helyzetnek vagy cselekvéssel alakítói leszünk annak.

– Ha már vírushelyzet… A járvány és következményei hogyan érintették a társaságot?

– Az előadóművészeti pályán működők minden műfajban hasonló problémákkal szembesültek az elmúlt egy évben. Ugyanakkor a válaszok egészen különbözőek. A mi esetünkben a brand építése továbbra is tart és bár mindenkinek át kellett rendeznie a mindennapokat és zenekarilag is pár dolgot átütemeztünk, az elmúlt, lassan másfél esztendőben is szépen haladtunk. Ennek egyik ékes példája a Kiflihajó című dalhoz készült videóklip.

YouTube video

 

Hálásak vagyunk a klip elkészültében közreműködők seregének: a rengeteg gyermeknek, akik jelentős időt áldoztak azért, hogy a klip létrejöhessen, Csepel Önkormányzatának, Nagy Zitának, Tóth Gábornak a különféle helyszínek biztosítása kapcsán, Korcsmáros Andrásnak, Kovács Balázsnak a technikai és szakmai megvalósításért.

– A jövőkép hogyan fest a Kiflihajó fedélzetéről?

– Izgalmasan, mivel sok felkérés és egy új nagylemez is a láthatáron! De mindezeken felül gyermekáldás vár a kapitányra és a kormányosunkra, vagyis Bogi és Dávid családként hamarosan kisfiúval büszkélkedhet! A koncertjeinken ezért lesz több alkalom is, amikor trióban, fiúzenekarként lépünk a színpadra. Ez a repertoárt és a lemez megjelenését is érinti. 11 új dalból néhányat műsorra tűzünk a trió felállással, más összeállításokkal pedig megvárjuk Bogi visszatérését. Az új nagylemez anyagából egy dalt azért már most is elérhetővé tettünk:

YouTube video

 

– Én is meghallgattam és itt azért felismerni vélek egy-két ismerős motívumot…

– Ilyesmivel szeretek játszani, igen. Molnár Pétertől is, továbbá egy témába vágó egy nemzetközi slágerből is idéztem. Hasonló tréfát, csibészséget azért lehetett már hallani tőlem, például a Holvoltholnemország című lemezünkön szereplő Fantázium dal csempész-szólójában a vájt fül indulótól kezdve rajzfilmzenéig sok mindennel találkozhat. De visszatérve a jövőképhez, sok feladat áll előttünk: remélhetőleg ősszel bepótoljuk a járványhelyzet miatt elmaradt Holvoltholnemország óvodás és iskolás turnéját és több koncert szerveződik a szórványban és a diaszpórában élők számára is.

Képek forrása: Kiflihajó zenekar