Kiss Norbert az Év magyar autóversenyzője

A gyorsasági kamion Európa-bajnokság (ETRC) kétszeres győztese, Kiss Norbert lett az Év magyar autóversenyzője az Autósport és Formula Magazin által összeállított rangsor alapján.

A 35 éves versenyző az idén új magyar csapatának, a Révész Truck Racing Teamnek a színeiben állt rajthoz az ETRC-ben, amelynek szezonja során a koronavírus-járvány miatt végül csak két hétvégét bonyolítottak le, és bajnokot sem hirdettek. Kiss ugyanakkor a hét megrendezett futam közül négyet megnyert, ezek közül három diadalt – nagy fölénnyel – a Hungaroringen aratott. Kiss Norbert 2015 óta minden évben az első 10-ben zárt a szavazáson, de most először lett az év legjobbja.

A szombathelyi születésű kamionversenyző mögött a túraautó-világkupában (WTCR) az idén először dobogós Tassi Attila zárt a ranglista második helyén, harmadikként pedig a rali Európa-bajnokságon (ERC) nyolcadik Herczig Norbert végzett.

Az Autósport és Formula Magazin tájékoztatása szerint az Autósport Évkönyv 2020 című kiadványban ezúttal is megtalálható a teljes 50 fős rangsor, valamint az év legjobb női versenyzője, junior pilótája, csapata, illetve – most először – az év E-versenyzője is, miután a virtuális száguldás az idei évben minden korábbinál nagyobb figyelmet kapott.

A pandémia miatt a hagyományos TOP50 magyar autóversenyző gála ezúttal elmarad, a hatályban lévő kormányrendelet szerint ugyanis nem lehet rendezvényeket tartani.

A magazin gondozásában viszont az idén is megjelentek az Autósport Évkönyv 2020, illetve a Forma-1-es világbajnoksággal foglalkozó Száguldás és Cirkusz 2020-2021 című kötetek, melyek már kaphatók a könyvesboltokban és megrendelhetők a formula.hu webshopjában.

Forrás: mti.hu

Kép forrása: wikimedia.org