Kiütéses 8-2-es Bayern győzelem a Barcelona ellen

A Bacelona megsemmisítő vereséget szenvedett a Bayern München ellen. Ez a mérkőzés volt talán a leginkább várt találkozó a negyeddöntők közül. Két gigászi, sztárokkal teletűzdelt csapat. A mérkőzést megelőzően sokan a németeket vélték esélyesebbnek. A Bayern megnyerte hazája bajnokságát és Hansi Flick vezetőedzői kinevezése óta hihetetlen fejlődésen ment keresztül. A Barcelona baljósabb előjelekkel várta a találkozót (elbukott bajnoki cím, klub körüli gondok, stb.). Ennek ellenére joggal gondolhatta bárki, hogy egy izgalmas mérkőzés lesz. Így is lett, ám csak az egyik fél számára.

A Bayern igen korán, már a 4. percben megszerezte a vezetést Thomas Müller lévén. 1-0. A 7.percben egy beadásba David Alaba ért bele szerencsétlenül és a labda, így Neuer felett a hálóba repült, a Barca pedig ezzel egyenlített. A németek ezután hihetetlen nyomást helyeztek a Barcelonára és sorozatban jöttek a helyzetek.  A mezőnyfölény a 21. percben érett góllá, amikor Perisic egy éles lövést adott le, ami hálóban kötött ki. 2-1.  A 27. percben Serge Gnabry vette be Ter Stegen kapuját. 3-1. A Bayern a középkezdés után azonnal letámadta és folyamatos nyomás alatt tartotta a katalánokat. Gnabry, majd Müller révén a 31. percben már 4-1 volt az állás, ami az első félidőben már nem is változott.

A második félidő ismét német dominanciát hozott, de a katalánok Suaréz révén szépíteni tudtak. 4-2.  A gól után azonban nem volt megállás. Előbb Kimmich módosította 5-2-re az állást, majd Lewandowski a hatodikat is meglőtte. Ezután a csereként beállt Coutinho még kettőt rúgott, így kialakítva a 8-2-es végeredményt és megpecsételve a katalánok sorsát.

A mérkőzés legjobbja: Thomas Müller

Cosmin Contra, az UEFA szakértőjének véleménye Müllerről: „ Müller megérdemli a a címet, hiszen 2 gólt szerzett valamint a hihetetlenül jól teremtett magának területet a vonalak között, ráadásul a védekezésből is keményen kivette a részét. Remek hozzáállás. Egy igazi vezér volt a pályán.”

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Thomas Müller, Bayern München:Keményen dolgoztunk, hatalmas intenzitással, bárki számára nehéz ellenünk játszani. Sok örömben volt részünk ma a pályán. A Barcelonának különleges játékosai vannak és sokkal agresszívebbnek kellett lennünk és vissza kellett futnunk újra és újra. Nagy kijelentés, de az elődöntő 0-0-val kezdődik.

Leon Goretzka, Bayern München: „Nehéz megszólalni ezután a meccs után. Kell néhány nap, hogy felfogjam mi történt. Nagy önbizalommal játszottunk, de mint ahogy az öltözőben is megbeszéltük, megtettük az első lépést a célhoz vezető úton.

Gerard Piqué, Barcelona: „Fájó vereség. Mindannyiunk számára. Így nem játszhatunk. Most nagyon nehéz bármit is mondani. Meg kell változtatnunk a ritmusunkat. Ez egy korszak vége? Nem vagyok biztos benne, de el kell fogadnunk, hogy ma feltörölték velünk a padlót.”

Statisztikai érdekességek:

  • A Bayern először szerzett nyolc gólt a Bajnokok Ligájában.
  • Ez az első alakalom, hogy a Barcelona 6 vagy annál több gólt kapott európai versenysorozatban és az első alkalom, hogy 4 gólt kaptak az első félidőben.
  • Ez az első alkalom, hogy egy csapat, ilyen gyorsan szerzett 4 gólt a BL a egyenes kiesés szakaszában. A Bayern a 2014/2015-ös szezonban felállított rekordját döntötte meg. Akkor a Porto ellen találtak be 4-szer a 36. percig.
  • A Bayern a legutóbbi 28 meccséből 27-et megnyert és csak egy döntetlent játszott.
  • Thomas Müller 6 gólt szerzett 5 találkozón a Barcelona ellen, többet mint bárki más.

Csapatok:

Barcelona: Ter Stegen – Semedo, Piqué, Lenglet, Alba – De Jong, Busquets (Fati 70), Roberto (Griezmann 46); Vidal – Messi, Suárez

Bayern: Neuer –  Kimmich, Boateng (Süle 76), Alaba, Davies (Hernández 84) -Thiago, Goretzka (Tolisso 84) – Gnabry (Coutinho 75), Müller, Perišić (Coman 67) -Lewandowski

A Bayern legközelebb a Lyon ellen lép pályára augusztus 19-én Szerdán este kilenckor az Estádio José Alvaladeban Lisszabonban.

Forrás: uefa.com

Kép: Getty Images