Loki, avagy Útelágazás

Igen nagy volt a hype, mióta bejelentették a Loki című sorozatot, hiszen a Tom Hiddleston által megformált csínytevő isten az egyik legkedveltebb karakterévé vált a Marvel Cinematic Universenek, s igencsak megrázta a rajongókat, amikor is szinte profán módon iktatták ki a Végtelen háborúban, ám a Végjátékban egy időutazós szcénában viszontláthattuk, s ezzel az eseményszállal kapunk magyarázatot miképp is válhat újra élővé egy halott karakter…

No persze, minden néző előveszi majd a fizika órák keretében el nem sajátított idő- és kvantumfizika tudását, amivel górcső alá vetheti az alkotást, ugyanakkor az időtörés és az alternatív valóság kérdése mindig is izgalmas volt, s mindennemű logikai bukfenc ellenére, sőt, talán éppen azért, egy, határokat átlépő univerzum részesei lehetünk, melynek egy szabálya van: nincsenek szabályok – s ehhez a gátlástalan, Janus-arcú istenség megfelelő alanynak bizonyult.

Hiddlestont szeretjük is, az MCU-híveinek bizonyára orgazmussal felérő élmény jelent a szerepeltetése, s a Doctor Who-t, valamint Philipp K. Dick disztopisztikus-bürokrata uralt világa, amit az alternatív valóságok fölött uralkodó (I)dő (V)ariációs (H)atóság kontrollál olykor fasiszta módszerekkel bizony elégedetté tehetné az egyszeri sci-fi rajongókat is, hiszen az alternatív valóságok adta lehetőségek és a korunk fenyegetéseinek jövőbe való kivetülése talán a legjobb témáját adja a tudományos-fantasztikus műfajnak.

És talán itt kezdődnek a problémák…

MCU-rajongóként jól működik a hatrészes sorozat, annak ellenére, hogy a sci-fis-időutazós-nyomozós történet Lokija némi karakteridegenséggel szolgálhat, s éppen a szeretet mindent elural elve okán megvalósuló transzformációja akár még csalódást is eredményezhet számukra, igaz, hogy az írók ebbe is beépítettek egy kurflit: a csínytevés istene egy Loki-női variánsába szeret bele (lényegében: önmagába), egy apró főhajtást téve az LMBT-közösségnek is. Tény viszont, hogy Loki-alteregóját alakító Sophia Di Martino, ha egyes túllőtt manírjaitól eltekintünk, természetességében valóban vonzza a képernyőt, s még azt is el tudjuk bájossága láttán feledni, hogy lényegében egy kegyetlen gyilkosról van szó, még akkor is, ha érthetőek az indítékai. Loki hősszerelmes mivolta, továbbá a világ iránt érzett elkötelezettség is – a vaskos MCU-előzmények fényében – szintén megbicsaklik: ne feledjük, a Bosszúállók szcénájából, tehát amikor még bőven kiirtaná az emberiség jó részét, kerül át ebbe sorozatba, így a megváltó karakterváltozás bár aranyos, de innentől kevésbé izgalmas annak ellenére, hogy a film legjobb, legintimebb jelenete rendkívül cuki volt, köszönhetően, hogy a Hiddleston-Di Martino-páros jól működik. Talán ez utóbbi momentum miatt, még felül is tudnánk emelkedni a dolgon, csakhogy…

A történet megosztó lehet, mert tudnivaló, hogy Feige ígérete szerint ez az a sorozat, ami igazán megalapozza az MCU negyedik fázisát. S innentől végérvényesen azon múlik a Loki-széria megítélése, hogy Marvel-rajongóként tekinted meg, vagy mezei halandóként. Ha az utóbbi vagy, akkor bizony kényelmetlenül érezheted magad: igaz, a sci-fi-disztópia kellemes, amibe Owen Wilson különös módon még jól is illik, sőt, talán még sosem láttuk ennyire jónak, a K. Dicki figura illik hozzá, azonban a fő fenyegetés nem hatja át az sorozat atmoszféráját, s az alternatív valóságokból fakadó őrült ötletek láttán az első kérdésed nyilvánvalóan az lesz, hogy ezek mit szívtak? Ugyanakkor az olyan szálak, mint a multi-Lokik jelenléte az egyik legjobb húzása a sorozatnak, s joggal várja el a néző, hogy mi sül ki ebből. Spoilerveszély: megalapoznak egy multiverzumot, s bejelentik, hogy lesz második évad. Tehát, ha a Loki 1 történéseit nézed, akkor az egész csak a negyedik fázis lakája volt, nem más, mert az első évad lényegében mindennek csak az ízelítője, miközben az a hat rész, amit láthattunk, szinte mindvégig helyben topog. S hiába a Majmok-bolygóját idéző befejezés (örültünk ennek a főhajtásnak), de a WTF-élmény képregényes háttértudás nélkül elmarad, s ennek oka a sorozat már említett felszolgáló szerepe.

MCU-rajongóként ugyanakkor biztos lehettél abban, hogy ez a sorozat is majd egy nagyobb célt fog szolgálni, tudtad, hogy to be continue, s képregényes ismeretek birtokában Kang tábornok bejelentése is szellemi maszturbációval járhatott.

Csakhogy! Ne feledjük: filmsorozatot látunk, ami kilépett a saját határaiból, de éppen ezért magára hagyta azokat, akik csak egy Loki-sorozatot szerettek volna látni, mert bizony a fő történetszál nem jutott el sehova, de a kétkedők száját majd betömik azzal, hogy úgyis lesz folytatás. Az MCU „minden összefügg mindennel” lego-birodalma így rajongói szinten jól építkezik, de félő, hogy nem fog tudni bevonni új nézőket, ahogy arra egyébként a Wandavision képes volt. Most viszont az egyszeri kíváncsiskodó magára maradt annak ellenére, hogy Stan Lee filozófiája volt: úgy csináljátok meg a képregényeket, hogy tudjátok, minden füzet valaki számára az első lesz.

A Loki-sorozaton látszik a rá költött büdzsé, még ha egy-két trükk gyengébb is lett, az akciószcénái viszont megbuknak, ilyen erőtlenül, koncepciótlanul felvett és megvágott akciókat régen nem láttunk, és sajnos a Bonnie Tyler: I need a hero dalával aláfestett jelenet is híján lett ezek miatt a tökösségnek. A történetszövésről és lényegében az MCU önmaga által felállított csapdájáról már szóltunk, s ennek a mellékszereplők történetszála is csorbát szenved, de tudjuk, majd lesz folytatás. Ez viszont objektíve nem jó üzenet: belekezdünk – félbehagyjuk – majd meglátod, de addig várj. A marketingiparnak nyilvánvaló diadala lehet ez, viszont művészeti oldalról előre megfontolt cserbenhagyása a nézőknek. És ezt úgy mondom, hogy értem a koncepciót, de nem szeretem…

És mindez azért fájó, mert amúgy néhány hibától eltekintve remek kis sorozat lehetne, még a lassú tempó sem zavaró, főleg az apró tyúklépéses építkezés miatt, azonban a fő rejtély a fenyegető jelenléte hiányában inkább egy hétvégi keresztrejtvény-fejtés izgalmára avanzsálja le önmagát, melyet a záró epizód antagonistája (Jonathan Majors monológját lehet zseniálisnak, lehet ripacsnak is tekinteni, s éppen emiatt) sem tud feszültségfaktor szempontjából emelni, pusztán csak magyarázatot ad arra, hogy lesz folytatás.

Tudom, hogy érződik a fentiekből a csalódottság, de muszáj objektíven tekintenünk rá, még akkor is, ha milliók kedvenc karakteréről is van szó.

De nyilván megváltozik a véleményem a jövőben látottak alapján, amikor valóban kerek egésszé nő a sztori, ezért szakítsuk is félbe az eszmefuttatásomat, csak annyit mondok: folytatjuk… jövőre… Csak így… Objektíven.

Adatlap:

Eredeti cím: Loki

Év: 2021

Játékidő: kb. 300 perc

Műfaj: képregényfilm, szuperhős, kaland, sci-fi, fantasy

Nemzetiség: USA

Rendezte: Kate Herron

Író: Michael Waldron

Fényképezte: Autumn Durald

Zene: Natalie Holt

Főbb szerepekben: Tom Hiddleston, Gugu Mbatha-Raw, Sophia Di Martino, Owen Wilson, Wunmi Mosaku

Képek forrása: imdb.com