Love and monsters, avagy Elvárásfaktor: Kikapcsolva

Világjárvány ide, világjárvány oda, sőt talán éppen ezért, egy posztapokaliptikus film felkeltheti a kíváncsiságot, ami talán választ ad arra, hogy mi vár ránk, ha eljön az ítélet napja. Az apokalipszist be lehet érfelvágós módon, a zsigeri rettegésre alapozva mutatni, ám Michal Matthews nem ezt utat választja. Sőt. Az emberiség 95%-ának kihalását kellő szarkazmus és humor keretében rajzfilmbetét keretében magyarázza a Love And Monsters, ami nemcsak mosolyt csal az arcunkra, hanem megelőlegezi, hogy most egy igen egyedi alkotásra vár a nézőre. S ez igaz is, csak kár, hogy hullámvasút formájában.

A Love And Monsters története egyszerű, mint a faék: egy meteorbecsapódás kiváltotta mutációnak köszönhetően az apró bogarak, pókok és egyéb atipikus és kéretlen házi kedvenceink vérszomjas óriássá válva a tápláléklánc legaljára dehonesztálják az emberiséget, miáltal a jó öreg Chemotoxot is le kell cserélni gyorstüzelőre. Joel már 7 éve él e bogáruralta korban, egy bunkerben, ahol a túlélésért harcolnak, de ő maga nem igazán vesz részt a küzdelemben: alapvetően egy lúzerről van szó, akinek két nagy képessége van, csodás leveseket tud készíteni és meleg helyzetben lefagy, mint anno a Windows (megjegyzés: nekem még most is). Hősünk rádiókapcsolatot teremt régi szerelmével, Aimee-vel, s elhatározza, hogy elmegy érte vállalva minden veszedelmet. Az útja persze nem könnyű, s a férfi nézőkben meg is fogalmazódhat a kérdés: a szívszerelmed megér ennyi veszedelmet? (A helyes válasz: igen, de ezt ne mondjátok el a kiszemelt hölgynek, nehogy elbízza magát, s aztán elváráshalmazként vágja a fejedhez.)

A film ennyit ígér és ad is, amihez nagyon jó képi és színvilág társul, köszönhetően annak, hogy a film nagy része külső helyszíneken, értsd: természetben játszódik. Az amúgy nem túl rossz CGI mellett praktikus effektusokkal is találkozhatunk, ami nyilván gyógyír a retro iránt vágyakozó szívnek, amit azáltal is kényeztetnek, hogy citálásra kerül A bolygó neve halál és a Jurassic Park is, ez utóbbi hangulata inkább domináns. Nincs is ezzel semmi baj, szeretjük a jó főhajtásokat.

A baj elsősorban hősünkkel van, mert a főszereplő, Dylan O’Brien sajnos egy félrecastingolás lehet, melynek áldozata nem ő, hanem maga a film és a néző. A srác egyszerűen nem tud elvinni a hátán egy filmet, márpedig a mozi nagy része One-Man-Showként értékelhető. Értjük, hogy egy lúzert alakít, aki majd az útja során válik férfivá, de ezt a fejlődési folyamatot leginkább a cselekményben látjuk, a színészi játékban viszont kevésbé. A főhőst alakító O’Brienre egy túlélő, zsebterminátor 6-8 éves kislányt játszó Ariana Greenblatt köröket ver, de azt kell mondanunk, hogy a társául szegődött kutya is hitelesebb játékról tesz tanúbizonyságot a … kutya szerepében.

A film hangvétele sem konzekvens. Értjük azt is, hogy egyedi alkotást ígértek, s ezt meg is kaptuk. Ugyanakkor nem tudták az alkotók eldönteni, hogy milyen műfajon belül maradjanak. Ezt viszont nem a „feszegetjük a határokat”-koncepció keretében történik, sokkal inkább a csapongáséban: a szatirikus felütést horror váltja, ami átmegy némi drámába, hogy aztán egy roadmovie-kalandfilm keverékkel találkozzunk, ami végül egy gyenge romantikus-akció hangulatra vált át. Mindent bele! – mondhatnánk, de ami jól hangzik a lelátókon, az kevésbé impozáns a menzán vagy mondjuk egy moziban, ahogy ezzel a Love And Monstersben is találkozhatunk. Értjük és értékeljük a próbálkozást, de a kevesebb több lett volna. Különösen annak a fényében mondhatjuk el ezt, hogy ha az alkotók valóban koncepciózusan törekednek az egyediségre, akkor a vége nem olyan közhelyes, mint amilyen, amit ráadásul megspékelnek egy olyan szirupos fordulatbaromsággal (cukorbeteg nézők kerüljék ezt a részt), mely során (SPOILER!) egy mutáns rák köt kvázi szövetséget az emberrel! Igen, jól olvastátok: a hiba nem a ti rendszeretekben van.

Mindennek ellenére mégis tudom ajánlani a filmet, mert összességében igaz, hogy egy katyvasz, de mégis csak szórakoztató és ha van üres száz percünk, nyugodtan választhatjuk ezt a streamingszolgáltatás keretében elérhető alkotást – főleg, hogy a mozik zárva vannak és az idő is hideg.

Ha nem is akar világot megváltani, alapvetően mégis igényesen van kivitelezve, igaz, számos baklövés is található a filmben, de a fellelhető értékei alapján mégsem lehet haragudni az egészre. És talán ez a legjobb megközelítés, amit a Love And Mosterst illetően megtehetünk: az elvárásfaktort csavard le, engedd el magad és csak nézd. Akkor jól fogsz szórakozni. Ha kicsit objektívebben állsz a dolgokhoz, és mi azért vagyunk, akkor be kell látni, hogy szép az ara, szép, de kicsit sánta és púpos is, de legalább egyedi – nem áll össze, de egyedi. S a mai mainstreamet látván már ennek is örülni kell.

Adatlap:

Eredeti cím: Love and Monsters

Év: 2020

Játékidő: 109 perc

Műfaj: kaland, akció, vígjáték

Nemzetiség: USA, Kanada

Rendezte: Michael Matthews

Író: Michael Matthews

Fényképezte: Lachlan Milne

Zene: Marco Beltrami, Marcus Trumpp

Főbb szerepekben: Michael Rooker, Dylan O’Brien. Jessica Henwick, Ariana Greenblatt, Dan Ewing

Képek forrása: imdb.com