Messi nélkül érkezik Budapestre a Barcelona

Legnagyobb sztárja, a hatszoros aranylabdás Lionel Messi nélkül érkezik Budapestre az FC Barcelona labdarúgócsapata, amely a Bajnokok Ligája ötödik fordulójában szerdán este a Ferencváros vendége lesz a Puskás Arénában.

Ronald Koeman, az együttes vezetőedzője kedden, a Barcelonában tartott online sajtótájékoztatóján elmondta, ahogyan legutóbb a Dinamo Kijev ellen, úgy most is pihenteti a 33 éves szupersztárt. Messi mellett egyébként az első számú kapus, a német Marc-André ter Stegen, illetve a brazil játékmester, Philippe Coutinho sincs ott a Barca utazó keretében.

A holland szakvezető elmondta, a legfontosabb a múlt heti, Dinamo Kijev elleni összecsapás volt, ahol a gárda biztosította a helyét a legjobb 16 között, ugyanakkor most is győzni szeretne együttesével, amelyben több olyan játékos is pályára léphet, aki eddig nem kapott sok lehetőséget. Hozzátette, nagyon fontos ezeknek a fiatal futballistáknak a szerepeltetése is, hiszen kiváló labdarúgókról van szó, akik az edzéseken hétről hétre bizonyítják tehetségüket és hosszú távon akár a klub jövőjét is jelenthetik.

A spanyol újságírókat sokkal inkább érdekelték a lehetséges januári igazolások, vagy éppen Lionel Messi Diego Maradonára emlékező gólöröme, mint a Ferencváros elleni találkozó, ugyanakkor a magyar sajtó érdeklődésére Koeman szólt néhány szót a mérkőzésről is.

“Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, hiszen a Ferencvárosnak gyors és jó játékosai vannak, akik képesek lehetnek bármikor meglepni minket. Ez a találkozó nagyon fontos lesz a Ferencvárosnak is, amely a Juventus ellen az utolsó pillanatig harcban volt a döntetlenért, nagyot harcoltak Torinóban” – mondta a tréner, aki szerint a zöld-fehérek labdarúgói többször is bizonyították már a sorozatban, milyen jó a hozzáállásuk, így például a Dinamo Kijev elleni mérkőzésen, amelyen kétgólos hátrányból mentettek pontot.

Az biztos, hogy bármilyen eredmény is születik a Puskás Arénában, illetve Torinóban, a Juventus-Dinamo Kijev összecsapáson, a negyed évszázad után újra BL-résztvevő Ferencvárosnak a jövő heti utolsó fordulóban, az ukrán fővárosban esélye lesz megszerezni a csoport harmadik helyét, amellyel tavasszal az Európa-liga legjobb 32 együttese között folytathatná nemzetközi szereplését.

A szerdán 21 órakor kezdődő mérkőzésen a fehérorosz Alekszej Kulbakov fújja majd a sípot.

Forrás: mti.hu

Kép forrása: wikimedia.org