Minden idők legnagyobb hazai kerékpárversenye

A Tour de Hongrie 2020 a valaha volt legnagyobb kerékpárverseny Magyarországon. A főszervező, Eisenkrammer Károly az M4 Sport Sporthíradójában beszélt a versenyről.

Az eredetileg tavaszra tervezett, de a pandémia miatt most szombatig halasztott verseny akár már jövőre is a Pro Series sorozat része lehet. Ehhez több kritériumnak meg kell felelni addig, de a legkomolyabb kritérium, hogy a minősített kiemelkedően jó csapatok számát már idén elérje a verseny. A minimum elvárás ugyanis 11 World Tour vagy prokontinentális csapat részvétele, a 2020 – as futam pedig 13 ilyen csapatot számolhat.

A szervezők szerint kivételesen szerencsés a sportág, mert a nézők a több száz kilométeres szakaszon szétszóródva, a járványügyi biztonsági távolságot betartva nézhetik az eseményt. Mindemellett a maszk viselésére kérik a nézőket.

A sportolók egészsége védelme érdekében a Tour de France-hoz hasonlóan, itthon is elmaradnak a start- és célvonalnál várakozó tömegek. A csapatokat itthon is buborékokban kezelik, például az étkezéseket is csapatszinten bonyolítják le.

A verseny szombaton Esztergomból rajtol 20 csapat 120 versenyzőjével.

Forrás: Sport365.hu

Kép forrása: Facebook/Tour de Hongrie