Miután összecsaptunk, avagy Édes nedvesem

A Miután összecsaptunk Anna Todd regénytrilógiájának feldolgozásának második epizódja, de megnyugtatok mindenkit, hogy a film az előzmények hiányában is érthető. Sajnos, ez az egyetlen jó hírünk.

Mindenekelőtt leszögeznénk, hogy nem vagyunk ellene a romantikának, sőt, kifejezetten szeretjük, csak éppen, amit ez a mozi közvetített ebben a kategóriában, az nem az. Ellenben, amit kapunk, egy tini lány vágyálmaként aposztrofálható, igencsak gyenge előadás keretében. Igen, a tini álmok között ott található a szex is, de majd visszatérünk erre is.

Hősnőnk, Tessa próbálja kiheverni barátjával, Hardinnal való szakítását, aki vergődik, mint ponty a hálóban, s azzal bizonyítja, hogy keményebb a Vídiánál, hogy kivarratja magát és összehúzott szemöldökkel néz, amúgy kifejezéstelen arccal, no meg azért pár káromkodás is elhagyja a száját. A srác elvileg tüzes alkat, a történet bikája, de a benne lévő láng a látottak alapján egy szál cigit sem képes meggyújtani, de mivel az előző történet – amit nem láttunk, s így utólag hálát is adunk ezért az Úrnak – Tessával való szakításukkal ért véget, így a nézők azon izgulhatnak, hogy vajon most összejönnek-e. Meg hát!

Mert mióta kitalálták a „kémia” kifejezést a párkapcsolatban, ezt a kifejezést használják már unos-untalan, s mára már a valós rokonszenv helyett a „tenyészthetnékem támadt” (hogy mellőzzük a keményebb kifejezéseket a fiatalabb látogatóink lelki üdvének megőrzése érdekében) életérzésre alkalmazzák. Alapvetően ez sem lenne baj, ismerve felgyorsult világunkat, csakhogy a két szereplő között annyi kémia sincs, ami egy elárvult hidrogén-molekulát megmozgatna.

A film rendezése csapnivaló, leginkább a dél-amerikai szappanoperákat idézi meg, a színészi játék hasonló magaslatokra tör. Egyszerűen nincs benne vízió, nincs az egész alkotásnak (?) se íze, se bűze, látható, hogy nem volt nagy a költségvetés, de annak hiánya művészi eszközökkel orvosolható. Az operatőri munka is amatőr, amolyan „vegyük fel, oszt jónapot” stílusú, mondjuk, sok mindent nincs is megmutatni, így látványorgiára sem számíthatunk. Ugyanakkor bemutatnak két nagyszabású bulit, aminek a végeredménye a világ legunalmasabb diszkójelenete és szilveszteri partija, amihez képest egy alsómocsoládi fröccsözés is pörgősebb. A dialógusok hemzsegnek a közhelyektől és a baromságoktól (nem, nem viccesek, csak értelmetlenek!), pusztán annyiban emlékezetesek, hogy ilyen marhaságokat már jó régen hallottunk. És a film befejezése… Egy cliffhanger, hogy várd a következő részt. Kösz, de kösz nem!

De beszéljünk a szexről, ha már megígértük! Igen, vannak benne erotikus jelentek, de aki szaftosabb jelenetre vágyik, az hoppon marad. A light-erotika bemutatása is unalmas, annak ellenére, hogy a főhős csajról többször esik le a bugyi, mint a forint árfolyama. Talán majd a pornóváltozat…

Összességében ez a mozi minden szinten rossz. Amatőr színészek, amatőr forgatókönyv, amatőr rendezés, amatőr technikai kivitelezés. De nem úgy Ed Woodosan, hiszen semmi szerethető nincs benne.

Érdemes lenne megkérdezni a tiniket, hogy valóban erre vágynak-e, mert elvileg ez a film nekik szólna, de az a sanda gyanúm, hogy ők is gúnyos mosollyal fogadnák az alkotást (?), kivéve, ha szirupos egysorosokat posztolnak a közösségi hálón vagy ha még nem jött el a nagy nap. Ha viszont ezt a filmet megnézed, az valóban nagy nap lesz, ha ezt megteszed, (máris felhívom a figyelmedet egy Hitler-frizurás kisfiúra!), mert igencsak emlékezetes élményben lesz részed… Amit szeretnél kitörölni.

Adatlap:

Eredeti cím: After We Collided

Év: 2020

Játékidő: 105 perc

Műfaj: dráma, romantikus

Nemzetiség: USA

Rendezte: Roger Kumble

Író: Anna Todd, Mario Celaya

Fényképezte: Larry Reibmann

Zene: Justin Caine Burnett

Főbb szerepekben: Josephine Langford, Hero Fiennes Tiffin, Louise Lombard, Dylan Sprouse

Képek forrása: imdb.com