Mortal Kombat, avagy Rém over

Egy jó barátom ajánlotta: kulturális keresztes hadjáratunk során annyi rossz filmet láttam már, így meg kell nézni a Mortal Kombat-ot. Akkor még nem tudtam, hogy azért, mert jó-e vagy épp ellenkezőleg – de éreztem, hogy valahol a háttérben ez utóbbiról lehet szó. Hát,… csalódnom kellett. Ez a film rosszabb, mint amit el tudtam valaha is képzelni. Pedig, valahogy sejtenem kellett azt, hogy bizony, az élet nem éppen egyszerű, s ennek meg is voltak az előjelei.

Mert számítógépes játékot adaptálni nem egyszerű, ez tény: ahhoz, hogy jó filmet csinálj, egy piff-puff típusú játékból, akkor ahhoz történetet kellene kreálni, azaz elszakadni az alapanyagtól, de az alkotók pont ezzel haragíthatják magukra a rajongókat. Ez utóbbit mégis jobb megkockáztatni, mivel azért egy jó filmnek nagyobb visszhangja és anyagi sikere lehet, mint egy fanservice játékadaptációnak, főleg úgy, hogy moziba olyanok is járnak, akik nem pusztán a virtuális valóságba beletemetkezve tengetik életüket, csapkodva a klaviatúrát.

Az amúgy népszerű játéknak a ’90-es években már bemutatták egy feldolgozását, ami leginkább Christopher Lambert röhejes kinézetéről vált ismertté, de azt is leginkább a gagyi jelzővel lehetett illetni, a folytatása pedig erre csak rátett egy lapáttal. A mozis sikertelenség okán tényleg kérdés, hogy ki kíváncsi egy újabb adaptációra, s persze arra, hogy az alkotókat mi az atyaúristen motiválhatta a legújabb Mortal Kombat-ra. Nyilvánvaló a válasz: a pénz, no meg persze az ötlettelenség, ami amúgy egész Hollywoodot jellemzi mostanság.

Simon McQuoid rendező viszont letette a nagyesküt, ez a film méltó lesz a játékhoz és nem fognak spórolni a véres jelenetekkel sem. Ez utóbbit alá tudjuk támasztani, hiszen van benne darabolás, végtagletépés, belezés és minden, mi az ebbéli perverziónkat kielégíti, ellenben a filmesztétikai igény mintha száműzetésbe vonult volna: kísérletet sem tesznek az alkotók arra, hogy minimálisan is filmként lehessen értékelni a produkciót.

Kezdjük azzal, hogy a játék alaptörténete sem egy magömlés: a Külső Világ sötét erői összemérik az erejüket a Föld bajnokaival, s már kilenc bajnokságban győzedelmeskedtek és eljött az idő a mindent eldöntő tizedik tornára. Cole egy harmadrangú, ám annál lelkesebb ketrecharcos: többször elverik, mint a magyar válogatottat, s egyszercsak belekeveredik a nagy leszámolásba – a Sub-Zero, a gonosz, aki Cole egyik ősét is kinyírta, a Földre száll, hogy végezzen az itteni hősökkel. Persze, mivel arénafilmről van szó, nem egy kergetőzős akcióról, hanem egy fantasy elemeket hordozó harcművészeti filmről van szó, nagy adag CGI vértengerrel.

Sz@rból nem lehet légvárat építeni, tartja a mondás, persze ezért a kijelentésért menten kiherélnének a játék rajongói, de legyünk objektívak (mi mindig azok vagyunk): attól, hogy virtuális erekciót okoz nyomkodni a konzolt, ez esetben (is) egy rendkívül primitív alapötletről van szó. Bevallom, én is szeretek játszani a magyar rabló ultival, de ettől még nincs igényem arra, hogy IMAX-verzióban vágja be valaki a képemben a tök hetest. A Monster Hunter-rel már próbálkoztak, hogy elszakítsák a játékalapoktól – s bizony e tekintetben működött is valamennyire a produkciót, Paul W. S. Anderson igyekezett jó filmet csinálni (ne legyenek kétségeid: nem sikerült), de most úgy tűnik, meg sem próbálták.

A film első 15 perce momentán nincs összerakva: az első szcéna a szamurájkorba visz minket (egyébként ez a legjobb jelenete az egész alkotásnak), aztán következik egy rövid intro-szöveg, utána bemutatják Cole-t, majd teljesen összefüggéstelenül a Külső Világba barangolhatunk – lerakva a film alapszabályait, hogy itt valami interdimenzionális (?) dolog van folyamatban. Ennek következtében nincs meg a suspense-hatás (hiába, a vízió hiánya az a vízió hiánya) a néző már tudja azt, amit a főszereplő nem, így akkora a szakadék közte és közönség között, amekkorát csak Kalányos Etelka két szemfoga láttán láthatunk.

A hősünkkel való közös felfedezés élményének hiánya okán mindennemű izgalomfaktor kivész a filmből, amit csak tovább ront az amúgy tetszetős és ötletes harci jelenetek pocsék vágása, valamint azon személyek látványa, akik színészként vannak feltüntetve a stáblistában.

Mert bizony, aki szerepel egy filmben, nem biztos, hogy színész: most is inkább optikai tuningra hajtottak elsősorban a távol-keleti nézőket célozva – legyen izmos, harcos, ha pedig női karakterről van szó, akkor szexis. Ez utóbbit sikerült elérni Jessica McNamee személyében, de mivel erotika iránti igényünket nem kívánja a film szolgálni, így pár perc múlva elégedetlenül biggyesztik le ajkukat a szexualitásra vágyó nézőközönség tagjai. Igaz, a történet hiánya nem igényli a hiteles és mély színészi játékot, bár azért nem lett volna rossz, ha valamilyen karaktereket kapunk, ahogy anno a ’80-as, ’90-es évek produkciói tették. Egyetlen kivétel talán Kano karaktere, akinek az egyediségét az idegesítő őrültsége, valamint fékevesztett káromkodása adja – mindez nem emeli a minőséget, csak segít átvészelni a 110 perces játékidőt.

Az arénafilmekkel, – bármilyen tanácselnöki egyszerűségűek, – nincs bajunk, A Sárkány közbelép-et még mindig klasszikusnak tartjuk, s retro-trash vágyunkat a Véres játék is kellően kielégíti. A Mortal Kombat az alapanyagnak megfelelően fantasy-elemekkel játszik, ami lehet, hogy látványos, a rendező ígéretéhez híven véres is, de pont ezen meseelemek végképp kiölik az izgalmat és azt a csodálatot, amit anno a kung-fu és a karatefilmek kivívtak magunkat – ha nem is filmértékükkel, de a szereplők látványos harci tudásával mindenképpen. A Mortal Kombat-ban – ez nem a film, hanem szintén az alapanyag átka – a különleges képességeknek köszönhetően, s azért, hogy mindez jól nézzen ki, CGI-parádét kapunk, azt viszont nem a legjobb minőségben.

Összességében a Mortal Kombat nem film, az arra emlékeztető szcénák rövidek, egy-két humoros interakció az, ami sejteti, mozira szánt alkotásról van szó. A csöppet sem emlékezetes szereplők és a forgatókönyv hiánya még fájóbbá teszi a nem csúcsminőségű trükkök halmazát – legfeljebb az egy kézen megszámolható morbid megoldásokra csettinthetünk elégedetten.

Ez viszont így nagyon kevés – ez egy rémfilm. Nem a műfaját, hanem a minőségét illetően.

Ezt csak így… Objektíven.

Adatlap:

Eredeti cím: Mortal Kombat

Év: 2021

Játékidő: 110 perc

Műfaj: fantasy, játékadaptáció, aréna

Nemzetiség: USA

Rendezte: Simon McQuoid

Író: Greg Russo, Dave Callaham

Fényképezte: Germain McMicking

Zene: Benjamin Wallfisch

Főbb szerepekben: Lewis Tan, Jessica McNamee, Josh Lawson, Joe Taslim, Mehcad Brooks

Képek forrása: imdb.com