Nagypapa hadművelet, avagy A dühöngő papa

Robert De Niro kétségtelenül az egyik legnagyobb élő színészlegenda, akik olyan alkotásokkal szerzett magának méltán világhírt, mint A dühöngő bika, Taxisofőr, Keresztapa II, Nagymenők. De Niro mindent el tudott játszani, ami dráma volt, a 2000-es években ezért is érte sok kritika, hogy könnyed vígjátékokban is szerepet vállalt. De miért is ne tette volna? Pusztán elismerésből nem lehet a boltban bevásárolni, vagy hogy idézzük Michael Cainet, aki arra a kérdésre, hogy miért is vállalta el a hírhedten rossz A cápa bosszúja című film egyik szerepét, azt a választ adta: Építkeztem. A pénzfaktor mellett azért el kell ismerni, hogy a mindenki Bobjának igenis jól áll a vígjátéki szerep is, bár tény, hogy furcsa lehet első látásra azoknak, akik csak a kőkemény drámáiból ismerik őt. Talán épp emiatt is jó érzés látni az örökkön zsörtölődő méltósággal megöregedő, de tapasztalt old style stílusú idős férfi szerepében is.

Az öreg morgó medvét alakítja a Nagypapa hadműveletben is, melyben az Uma Thurman által alakított lánya, aki egyben a családjának a fője is (a férj nemes egyszerűséggel egy balfék), befogadja az apját játszó, De Nirót a házukba, hogy ott élje le napjait. A nagypapi az unokája szobáját kapja meg, a kis srác ezt halálos sértésnek veszi, s ezzel kezdetét veszi az egymás elleni hadjárat.

A mozi nem akar világmegváltó lenni ez tény, a könnyed, többgenerációs családi szórakozást szeretné nyújtani, de ennek ellenére, olykor kínos, pörgős vígjáték helyett időnként lassú, ritmus nélküli történetet kapunk.

Sok logikát nem kell keresni a filmben, hiszen már az alapszituáció is egyfajta Tom és Jerry narratívát sejtet, jobb-rosszabb, elsősorban láttuk már, s ekképpen közhelyessé váló poénokkal fűszerezve – ugyanakkor tény, hogy a koporsós jelenet, minden morbiditása ellenére röhögősre sikeredett.

Ha beállnánk a közhelykritikába, sírva nyüszíthetnénk, hogy az isteni Bob miért vállalta el ezt a szerepet. Mi nem teszünk ilyet, látszik, hogy De Niro valahogy élvezte a közeget és a szerepét, bár az jobban illett volna a néhai Leslie Nielsennek. A film nem ezért kritizálható, sokkal inkább a rossz rendezésért (szinte szembevágja az embert a testdublőr alkalmazása, a kiütős szcénától sokan a falra fognak mászni), regényadaptáció ellenére cikis forgatókönyvért (elsősorban az idős generációt prezentáló Christopher Walken szájába adott „atya-gatya” és „baró” stílusú beszólásokra gondolunk), botrányos vágásért (a flashbackek, amiknek humorforrásul kellene szolgálniuk, nem működnek), meg az amúgy impozáns szereposztást (az unokát játszó Oakes Fegley is korrekt) lehúzó Rob Riggle jelenlétért. Nem tudom, mennyit fizetett ez a színész (?), hogy játszhatott ilyen környezetben, de nagy összeg lehetett, mert tehetségtelensége, rajzfilmfigurákat alulmúló mimikája igazoltan romboló hatással bír a receptorainkra. A hibákat csak halmozza a mókásnak szánt háttérzene, ami talán működik a Kölyökidőkben, de itt nem – jobb lett volna egyes jelenetekhez például rockslágert megvenni, igaz, a jogdíjak miatt drágább lett volna, de megspórolhatták volna a zeneszerző gázsiját, ami a hangulatteremtés kiváló eszközéül szolgálhatott volna.

Összességében – a hibái okán – felhőtlennek nem mondható, de mégis nézhető, szórakoztató alkotásról van szó, ami nem akar bántani (bár néha sikerül), és még a családi értékek mellett is hitvallást tesz. Egy biztos, emlékezetessé sem válik film, ugyanakkor másfél órát nyugodtan rá lehet szánni, de szigorúan családi körben. S ha csak ezt eléri a film, akkor már megérte.

Adatlap:

Eredeti cím: The War With Ganpa

Év: 2020

Játékidő: 94 perc

Műfaj: családi, vígjáték

Nemzetiség: USA

Rendezte: Tim Hill

Író: Tom J. Astle, Matt Ember

Fényképezte: Greg Gardiner

Zene: Aaron Zigman

Főbb szerepekben: Robert De Niro, Uma Thurman, Rob Riggle, Christopher Walken, Jane Seymour, Oakes Fegley

Képek forrása: imdb.com