NHL – Január 13-án indulhat a szezon sajtóértesülés szerint

Kanadai sajtóértesülések szerint január 13-án indulhat az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) 2020/21-es szezonja, miután a klubtulajdonosok és a játékosok megállapodtak a koronavírus-járvány miatt felmerült pénzügyi kérdésekben.

A TSN csatorna és a The Athletic portál úgy tudja, hogy a “pénz már nem téma”, azaz a pandémia miatt veszteségeket sikerült felosztani a felek között.

Alapesetben az NHL-ben október elejétől június közepéig tart egy idény, ám idén a világjárvány miatt csak szeptember végén tudták átadni a Stanley Kupát, így a korlátozások és a csúszások miatt nem lehetett megkezdeni időben a 2020/21-es kiírást. Az új forgatókönyv szerint január elsején rajtolt volna az évad módosított csoportbeosztásokkal, mert Kanadába csak karantén kötelezettséggel lehet beutazni.

Sajtóértesülések szerint az új szezon január 13-án rajtolhat a jelenlegi állás szerint, és akkor 52-56 alapszakasz-mérkőzést játszhatnak a csapatok a szokásos 82 helyett.

Mivel a 2019/20-as szezont csak szeptember végén tudták befejezni, ráadásul a teljes rájátszás nézők nélkül zajlott elzárt környezetben, úgynevezett buborékban, a 2020/21-es felvonás sem tudott időben, októberben elkezdődni. Az is biztosnak tűnik, hogy tavasszal sem lehet szurkolókat beengedni a csarnokokba, legfeljebb a befogadóképességhez képest csökkentett létszámmal, és nem a megszokott csapatonkénti 82, hanem legfeljebb 56 mérkőzéssel tudnak számolni. Emiatt a vártnál nagyobb lesz a bevételkiesés.

A klubtulajdonosok és a játékosok közötti megállapodás alapján a veszteségeken elvileg fele-fele arányban osztoznak. Ha csak a 2019/20-as szezon esett volna áldozatul a pandémiának, akkor a hokisok fizetésük körülbelül tíz százalékát veszítették volna el, az új helyzetben viszont ez felmehet 25 százalék fölé is, ezért volt szükség a hosszabb tárgyalásokra.

Forrás: mti.hu

Kép forrása: pikist.com