Nyílt titok, avagy Szíváslista

Talán egyetlen film sem futott be olyan karriert, mint Paolo Genovese Teljesen idegenek című drámája, ami 2016 óta több mint 10 feldolgozást megélt már és színdarabként is látható. A remakek sorát most a németek gyarapították és rendkívül jól. Mert akinek a német humorról a mosópor-reklámok jutnak az eszébe, most megnyugodhat.

Igaz, már az alapötlet is remek: egy baráti társaság összeül vacsorára és olyan furcsa játékba kezdenek, hogy minden bejövő hívást, üzenetet megosztanak egymással. Ebből természetesen számos kavalkád, abszurd jelenet és dráma keveredik. A Nyílt titkok alapanyaga nagyszerűen reflektál arra a társadalmi jelenségre, hogy életünk a XXI. századra új családtaggal a mobiltelefonnal bővült, ami nem egyszerűen megnyitja a világot számunkra, felcsatlakoztat minket a világhálóra, teljesítve az információs társadalom túltolt elvárásait, de egyben gyarapítja a takargatnivalókat és a titkokat. Mert mindennek ellent tudunk állni, csak a kísértéseknek nem, s ez bizony a posztmodern társadalom egyik olyan velejárója, hogy a mobilunk hűségesebb és bizalmasabb társunk, mint az a személy, akivel évtizedek óta ismerjük egymást. S mindemellett vagyunk oly idióták, hogy mindezt egy lapra (mobilra) tesszük fel.

Boldogok a tudatlanok, idézhetnénk fel a Biblia tanulságát és joggal, mert az igazság fáj és bizony lekaparja a vakolatot a hazugságokkal fenntartott felszínesség faláról. Mert bizony az örök titkolózásnak, az őszinteséget és nyíltságot nélkülöző életmódnak köszönhetően valóban idegenek lehetünk azok számára is, akiket családunknak, barátunknak tartunk. A Nyílt titkok, ami az olasz eredetitől számos momentumban eltér, nagyon jól bemutatja, hogy mindennapi hazugságaink, titkaink milyen törést, tragédiát eredményezhetnek.

Bora Dagtekin filmje felér, sőt, több ponton is meghaladja az alapjául szolgáló művet. A technikai kivitelezés szinte hibátlan: a remek operatőri munka és a vágás köszönhetően, ami különösen fontos egy, (szinte) egy helyszínen játszódó kamaradarab esetében, ami könnyen fulladhatna unalomba, de ez esetben ennek nem áll fenn a veszélye. Egyedül talán a háttérzene nem tud karakteressé válni, de láthatjuk, hogy arra nincs is igazán szükség, önmagában a remek párbeszédek tökéletes hangulati elemet szolgáltatnak, a szókimondó vulgaritásával együtt.

Ki kell emelni a színészeket is: remek alakításokkal lehet találkozni, látszik, hogy élvezték a forgatást, s ennek köszönhetően valóban sikerül bevonzani a nézőket és elhitetni velük, hogy a baráti vacsorán veszünk részt, ami felebaráti eseményekbe torkollik.

Az olasz eredetihez képest pozitívumként kell kiemelni azt is, hogy a film, minden tragédia ellenére optimista véget ér. Posztmodern társadalmunk rákos jelenségei valóban lélekőrlő folyamatokat generálnak, de a német remake ad feloldozást és megoldást is. Mondhatnánk, hogy persze, hiszen a második világháború óta a németek a legtoleránsabb nemzetté váltak, ők a píszímodell egyik legkeményebb szószólói. A film azonban maga is bemutat a kor és társadalmi modell elvárásainak, a talmi feminizmusnak, lebontva a megfelelni akaró sikeres nő álszentségét. A homoszexualitással kapcsolatban is valós reakciókat mutat be, ám nem ajnározza aberráltan a másságot sem. A film mindvégig egy elfogadható elfogadás mellett teszi le a voksot, végeredményben tehát akár toleranciafilmmel is találkozunk, de ezt logikus következményként értékelhetjük, a megbocsátás nem kényszerű teherré válik, hanem valóban feloldozást és megoldást nyújt. Tudom, hogy megcsaltál, de az a múlt – hangzik el a filmben a feloldozás. Ha nem az elvárások vezérelte világban élünk, ami béklyóba köt, hanem a közös céloknak, akkor az valóban felszabadító tud lenni. Ez az optimista üzenet és fricska az, ami miatt különösen szeretnivaló és tanulságot szolgáló a Nyílt titkok, miközben a legújabb okostelefon-ipar is kap egy mélyütést.

A film összességében egy szerethető, elgondolkodtató alkotás, ami – köszönhetően a remek olasz alapötletnek – nagyszerű társadalom- és egokritika egyben, rendkívül igényes és egyben szórakoztató tálalásban. A drámaisága érthető és átérezhető, humora korrekt, bár nem fogunk térdeket csapkodni a film nézése közben, ugyanakkor az abszurditásba is hajló szituációk – a hosszú játékidő ellenére – végig fenn tudják tartani az érdeklődést, s talán arra is sarkalja a közönséget, hogy elgondolkodjon saját életén. Mi megtettük. De ez legyen titok.

Adatlap:

Eredeti cím: Das perfekte Geheimnis

Év: 2019

Játékidő: 119 perc

Műfaj: dráma, komédia

Nemzetiség: német

Rendezte: Bora Dagtekin

Író: Bora Dagtekin

Fényképezte: Moritz Anton

Zene: Egon Riede

Főbb szerepekben: Elyas M’Barek, Jessica Schwarz, Wotan Wilke Möhring, Florian David Fitz, Jella Haase

Képek forrása: imdb.com