Potyautas, avagy Időrablás

Azt sosem tartottuk bűnnek, ha egy film tempója lassú, mert nemcsak a húszéveseké a világ – dúdolgatnánk Aradszky László örökbecsű slágerét, mindez ugyanis megágyazhat karakterábrázolásoknak, atmoszférateremtésnek, feszültségnek, s így a kis pofon is sokkal nagyobbat tud csattani, s fájóbb minden érzés, ami a vásznon átjön. A Potyautas lassúnak lassú, de híján van mindazon az értékeknek, melyeket az előbb felsoroltunk.

Joe Penna scifi-drámájában egy, az emberiség számára létfontosságú Mars-expedícióra készül 3 űrhajós, ám útjuk során kiderül, potyautasuk van: egy munkás valahogy rajtamaradt az űrhajón és ami még nagyobb baj, a levegőrendszert is megkárosítja véletlenül. Mivel az éltető oxigén fogy, felmerül a probléma: ha meg akarják élni a küldetésük sikerességét, a potyautasnak meg kell halnia. Persze eme ötlet nem tetszik mindenkinek.

Mindebből az alapötletből, – amit már Hitchcock is alkalmazott a Mentőcsónakban, bár ott kajával ellentétben levegő volt, – akár egy jó thrillert, feszültséggel teli drámát, urambocsá’ a kettő ötvözetéből lehetett volna gyúrni egy ütős kis filmet. Ha az a „volna” ott nem volna…

Mondjuk ehhez átélhető karakterek kellenek – az nincs, Toni Colette (Hatodik érzék) alakítása annyiban emlékezetes, hogy olyan rossz bőrben van, hogy először azt hittem, Alien-filmet látok, s a számomra nagyon szimpatikus Anna Kendrick (Fifti-fifti) pedig színészi repertoárjából a bociszemmel kombinált tátott száj permanens bemutatását rántja elő, miáltal olyan fogak csillogását láthatjuk, melyekkel ki lehetne harapni a pókot a sarokból.

Pedig nem lett volna nehéz a közel kétórás filmben valami érdemi karakterépítés, hiszen összesen csak 4 szereplőt kellett volna mozgatni! Motivációk, háttértörténet, jellemrajz? Ugyan már! Derék potyautasunkról sem lehet megtudni érdemben semmit: van egy húga a Földön, és… Azt az amúgy evidens eszközt sem vetették be az alkotók, hogy valóban fűződjön a kis kakukkfiókához valami rejtély, hogy hogy került oda, milyen célja van, esetleg érdekelt-e az expedíció sikerében. Mert potyautasunk titka csak annyi: valahogy fennmaradt a hajón… Brávó!

A film koncepciója megbukik, momentán: nincs, pedig ez a művészeti oldal, ami víziót igényel, nem pedig pénzt. Pénz pedig volt a produkcióban, ez jól látszik, hiszen az űrhajó díszletei a helyükön vannak, a trükkök is jók, de mindezzel ki is merítettem mindennemű pozitívumát a produkciónak. De itt is van egy kis bibi. Technikailag kiváló kivitelezés mellett nem ártott volna a trükkszakértőknek egy fizika tanárral is konzultálniuk, mert súlytalanságban szálldogálnak a tárgyak, mint f@ng a szélben, ám a zéró-gravitációs közegben szinte mindennek súlya van, a sztorit kivéve, így a tárgyak lefelé zuhannak az antigravitációs térben és ez legalább akkor ordas hiba, mint a Cápa 4-ben az ordítozó csúcsragadozó.

Nem is akarom tovább húzni a dolgokat: egy lelketlen, papírmasé figurák, valós és átélhető interakció hiányában, borzalmasan lassú tempóban érdemi cselekmény nélkül, de valóban nagyon szép díszletek és speciális effektek között rabolják az időnket. És aki más idejét rabolja, az nagyobb gaztettekre is képes. A film legizgalmasabb pillanata, hogy kimennek az űrbe, hogy aztán visszajöjjenek, de elsz@rnak valamit, így megint ki kell menni. Ez eddig akár egy hashajtó reklám is lehetne eddig. De inkább attól érez szorongást a néző, hogy mindezt indokolatlanul elhúzott játékidőben láthatja. Mert a drámai csúcspont, ami szükségszerű áldozattal jár is olyan, hogy ha jobban belegondolunk, akkor egy újabb strigulát húzhatunk a logikátlanság dicstelenség-tábláján. A lényeg: ha valaki kimegy, hogy segítsen, akkor az meghal. De nem engedik ki a potyautast, mert nincs kiképezve, így meghalhat, holott, pont ő volt az, akit kivágtak volna, mint ama bizonyos macskát salaktalanítani. De nem, az afro-amerikai színész által játszott karaktert nem szabad (BLM?!), holott egyébként nem csinál semmit… És ez lett volna a drámaiság… Csak éppen átélni nem lehet, de megérteni sem, különösen azt, hogy ki volt az a barom, aki mindezt jóváhagyta.

A film alatt egy dolgot biztos nézni fogsz: az órát, hogy a produkció mikor ér véget. Szóval, ha rászánod magad, legyen valami a kezedben – nekem volt, így a legjobb pillanat az volt a film nézése közben, amikor ráakadtam egy úgy mémre, és önfeledten röhögtem vagy negyedórán át, miközben a színészek arca vajúdott valami átélhető érzelem kicsikarásán.

Ám, ha nem lenne a közeledben egy kütyü, arra az esetre jótanács: ezt a filmet nem szabad megnézni a barátoddal/barátnőddel – mert míg csendben magad elé meredve bámulsz, biztos megfordul a fejében, hogy valami másik srácra/lányra gondolsz, pedig csak lekáózott a film unicumsűrűségű unalomkoncentrátuma.

Ezt csak így… Objektíven.

Adatlap:

Eredeti cím: Stowaway

Év: 2021

Játékidő: 116 perc

Műfaj: scifi, dráma

Nemzetiség: USA, német

Rendezte: Joe Penna

Író: Joe Penna, Ryan Morrison

Fényképezte: Klemens Becker

Zene: Volker Bertelmann

Főbb szerepekben: Anna Kendrick, Toni Collette, Daniel Dae Kim, Shamier Anderson

Képek forrása: imdb.com