Sandro Tonali a Milanban

Az AC Milan hivatalos honlapján bejelentette, hogy vásárlási opcióval kölcsönvette az olasz futball egyik legnagyobb ígéretét, Sandro Tonalit a Bresciatól. Tonali 2000-ben született Lodiban.

Futballozni az AC Milan egyik akadémiáján, a Lombardia Unoban kezdett. Ezután a Piacenza csapta szerződtette, majd alig 12 évesen a Bresciához igazolt. Végigjárva a Brescia utánpótlás csapatait, mindössze 17 évesen bemutatkozhatott a felnőttek között a Serie B-ben. 89 meccsen összesen 7 gólt szerzet.
Válogatott szinten tagja volt az olasz U19-es (11 mérkőzés) és az U21-es (5 mérkőzés) csapatnak is, mielőtt 2019 október 19-én debütált volna az azzuri színeiben.

A Milan ügyvezetője Ivan Gazidis a következőket mondta az átigazolásról:

„Örömmel köszöntjük Sandro Tonalit a Milanban. Ő az egyike a legígéretesebb tehetségeknek a világon. Sandro imádja a Milant és pontosan tisztában van a klub által képviselt értékekkel. Üdvözlünk Sandro!”

A csapat legendája és jelenlegi technikai vezetője, Paolo Maldini is megszólalt az igazolást követően:

„Örömünkre szolgál, hogy Sandrot a Rossoneri család tagjaként köszönthethjük. Egy fiatal tehetséges középpályásként, jelentősen hozzátehet a klub jövőbeli sikereihez.”

Forrás: acmilan.com

Kép forrása: tekdeeps.com