Thiago a Liverpoolban folytatja

Thiago a Bayern Münchentől a Liverpool csapatához szerződött – jelentette be pénteken a hivatalos honlapján az angol csapat. A spanyol játékos hosszútávú szerződést kötött és a vörösök második nyári igazolása lett ezzel, a görög Kostas Tsimikas után.

Thiago a bejelentés után boldogan nyilatkozott a vörösök honlapjának:

„Ez egy nagyszerű érzés. Régóta vártam már erre a pillanatra és nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Ahogy az évek múlnak, annyi mindent próbálsz megnyerni, amennyit csak tudsz és ha megízleled a győzelem ízét, még többet akarsz nyerni. Szerintem a Liverpool tökéletesen jellemez engem, minden célt el akarok élni, annyit nyerni amennyit csak lehet.”

„Úgy érzem, hogy egy nagy családba kerültem, mivel a csapatnak nagyon közeli a kapcsolata a szurkolókkal.”

„Gyorsan be kell illeszkednem a csapatba, a mostani körülmények között. Minden bonyolultabb, később kezdtük a szezont, de ez még mindig ugyanaz a játék. Segíteni fogom a csapatot mind védekezésben, mind támadásban, de mentálisan is.”

„Az biztos, hogy a szurkolók nem annyira izgatottak, mint én. Nem csak beszélni akarok, tettekkel szeretnék bizonyítani. A szívemet  adom a csapatért, a szurkolókért és az egész klubért.”

Thiago egy igen sikeres szezonon van túl a Bayern Münchennel, miután megnyerték a Bundesligát, a német kupát és a Bajnokok Ligáját is. A 29 éves, 39-szeres spanyol válogatott játékos 7 szezont töltött a bajoroknál, nevelő egyesülete az FC Barcelona volt.

Klubcsapataival 9 bajnok címet, 2 Bajnokok Ligáját és két klubvilágbajnokságot nyert.

Posztját tekintve középső középpályás. Képes 6-os pozícióban, de nyolcasként vagy akár 10-esként is játszani. A Liverpool keretének egyfajta mélységet adhat. Képességei alapján egyértelműen a kezdőcsapat tagja lehet.

Forrás: liverpoolfc.com

Kép forrása: premierleague.com