Trump arra készül, hogy hamarosan folytatja a választási kampányát

A koronavírussal diagnosztizált Donald Trump amerikai elnök arra készül, hogy hamarosan elhagyhatja a kórházat, és folytatja a választási kampányát – ezt ő maga jelentette ki abban a négyperces videóüzenetben, amelyet helyi idő szerint szombaton este tett közzé a Twitteren.

Ismételten köszönetét kifejezve a Walter Reed katonai kórház orvosainak, ápolóinak és egész személyzetének, Donald Trump hangsúlyozta: sokkal jobban van, mint amikor pénteken bement a kórházba. Azt hangoztatta, hogy mindenképpen be akarja fejezni a kampányt, mert “még mindig naggyá kell tenni Amerikát”. Hozzáfűzte: “le fogjuk győzni ezt a koronavírust, és nagyon le fogjuk győzni”.

Az elnök elmondta: kezdi jól érezni magát, az elkövetkező néhány napban derül ki, hogy milyen lépésekre van még szükség. “Ez lesz az igazi teszt a felépüléshez” – jelentette ki. Köszönetet mondott az amerikaiaknak, akik – mint fogalmazott – “csaknem kétpárti egyetértésben” kívántak neki jobbulást. “Ígérem, ezt soha nem felejtem el” – mondta Trump.

Kifejtette: “nem volt választása”, mint hogy vállalja a fertőzés kockázatát, nem tehette meg, hogy a Fehér Házban marad, ki sem mozdul onnan, nem találkozik, nem beszélget emberekkel. “Én ezt nem tudom megtenni” – fogalmazott. “Ez Amerika, ez a legnagyszerűbb ország a világon, ez a legnagyobb hatalmú ország a világon, én nem zárkózhatom be az emeleten egy szobába, hogy totálisan biztonságban legyek. (…) Vezetőként szembe kell nézni a problémákkal. Nem volt olyan nagyszerű vezető, aki nem így tett volna” – hangsúlyozta.

Az elnök videóüzenete előtt a Fehér Ház orvosa, Sean Conley és a kezelőorvosok csapata a kórház előtt tartott újabb sajtótájékoztatón megerősítette, hogy Donald Trump jól van, de még nincs túl a veszélyen.

Conley doktor úgy fogalmazott: “rendkívül örül”, hogy az elnök állapota mennyit javult. Elmondta, hogy Trump láztalan, és javulnak a Covid-19 egyéb, Trumpnál enyhe formában mutatkozó tünetei is: az enyhe köhögés, az orreldugulás és a fáradtság.

Újságírói kérdésre válaszolva Sean Conley leszögezte: Trumpnak nem volt szüksége oxigénre sem pénteken, sem szombaton.

A Walter Reed kórház előtt – amely Bethesdában, Washington marylandi elővárosában van – szombat délutántól jelentős tömeg verődött össze, amerikai zászlókat lobogtatva és Trumpot támogató plakátokat emelve a magasba. A demonstrálók Trumpot éltették, többen imádkoztak az elnökért.

A főváros utcáit is elözönlötték az elnök iránti rokonszenvüket kifejezők, akik – a magasba emelt táblák tanúsága szerint – több amerikai tagállamból érkeztek Washingtonba. A több ezer embert számláló menet békés volt, a szónokok a radikális baloldal ellen szólaltak fel.

Szombat este a kórház előtt baloldali tüntetők is megjelentek, akik egyebek közt azt skandálták kórusban, hogy: “remélem, meghal”.

A közösségi médiában szintén nemcsak az elnöknek javulást kívánó bejegyzések jelentek meg, hanem olyanok is, amelyekben Trump halálát kívánták. Ilyen bejegyzést tett közzé a Twitteren például a 2016-os elnökválasztás demokrata párti jelöltjének, Hillary Clintonnak a volt országos kampányszóvivője, aki korábban Barack Obama elnök munkatársa is volt a Fehér Házban.

A Twitter bejelentette, hogy eltávolítja a platform szabályait megsértők bejegyzéseit.

A jobboldali Breitbart című lap szombaton arról számolt be: a demokraták mostani választási elnökjelöltje, Joe Biden ugyan megígérte, hogy eltávolítja a Trumpról szóló negatív reklámokat, ez azonban nem történt meg.

Forrás: mti.hu

Kép forrása: flickr.com